Így legyen saját múzeumi élményünk 2.

Harmadszor került megrendezésre az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ szervezésében a Muzeum@Digit konferenciára, amely az eltelt idő alatt a múzeumi terület rangos szakmai rendezvénysorozatává nőtte ki magát.

Muzeum@Digit konferencia 2015

A soron következő évek programjának felépítésében koncepció és fejlődés figyelhető meg: a szervezők láthatóan nemzetközi viszonylatban is ismertté szeretnék tenni a fórumot, ezért idén még több külföldi előadót hívtak meg, és itt rendezték a múzeumokról és kulturális örökségről szóló Nemzetközi Audiovizuális Fesztivál (FIAMP) díjátadóját is. Az előadások arról szóltak, hogy a fiatal generációk múzeumba vezetéséhez, érdeklődésük megragadásához szükség van a modern technika, technológia eredményeinek alkalmazására a múzeumokban és más kulturális intézményekben. Ha a fejlesztés sikeres, a látogatókat újfajta befogadásra és együttműködésre készteti. De milyen módszerekkel érik ezt el a világ múzeumai? Erről szóltak a konferencia előadásai.

Natalia Tolstaya: ADIT klub – a technológia legújabb vívmányai
A moszkvai Tretyakov Galéria művészettörténésze arról számolt be, hogyan próbálták a fiatalabb generációkat egy multimédia fesztivál keretei között megszólítani. A kiállítási tárgyakhoz különböző multimédia projekteket rendeltek, illetve versenyeket rendeztek a látogatók számára, valamint részt vettek a szentpétervári Vallástörténeti Múzeum által rendezett Museum Geek elnevezésű múzeumi multimédia internet-fesztiválon is.

A Museum Geek fesztivál

Horváth Ádám: Az aggregáció általános modellje: A Synergy-modell
Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának vezetője a Synergy-modellt ismertette. A Synergy-modell az aggregáció folyamatában azonosítható szerepköröket, feladatokat, személyeket rendezi jól áttekinthető rendszerré. A modell szerint az adatszolgáltató feladatkörébe tartozik az adat előállítása, gondozása, minősége, frissítése; az aggregátor feladata az elérés biztosítása, összefüggések ábrázolása, szükséges javítások elvégzése, problémák összegzése, megoldási javaslatok, sztenderdek kidolgozása. Maga az aggregációs folyamat a felhasználó számára minőségi fejlesztést generál. A szükséges konverziókat nemcsak karakterről karakterre, hanem az adatbázis jelentését is figyelembe véve kell megtervezni, a folyamatok fontos szereplője a konverziós szakértő, aki felügyeli az input és output folyamatokat. A minőségi szolgáltatás fejlesztésén túl a folyamatok egyre nagyobb arányú automatizálása maga is cél.

Tóth Kornél – Németh Márton: A múzeumi digitalizálás változatos perspektívái – A QUOLTO közgyűjteményi informatikai rendszer bemutatása
Tóth Kornél, a Quolto munkatársa vázolta a múzeumok előtt megjelenő perspektívákat: a szemantikus web lehetőségei; az adatok leírása; a metaadatok egységesítése; csatlakozás a különböző névterekhez, szótárakhoz, megjegyezve azonban, hogy az áttérés nem olyan gyors folyamat. Ismertették a cég eredményeit: részvétel az Europeana Connection Kit fejlesztésében; a Mokka (Magyar Országos Közös Katalógus) modelljének kialakítása; a MuseuMap, magyarországi múzeumi aggregációs portál működtetése; valamint a legújabb termék, az Egységes Múzeumi Rendszer, a Quolto–M megjelenése.

Ruttkay Zsófia: QR kód helyett – Múzeumi digitalizációs stratégia
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média design Tanszékének oktatója az egyetemen megindított Digitális Múzeum Kurzus tapasztalatairól számolt be. Az előzmények 2010-re nyúlnak vissza, amikor elvégeztek egy felmérést a múzeumi területen dolgozók körében, vajon megítélésük szerint szükség van-e a digitális múzeumra. Mikor lesz sikeres a digitális múzeum? Ha többet, mást nyújt, mint ami elérhető: ha egyedi, szellemes, meglepő, vonzó. A technológia lehetőség szerint legyen elrejtve, hogy ne vonja el a figyelmet a műről. Példaként a PIM Weöres 100 című kiállításán a Samu Bence által készített applikációt, a „versfoltozást” említette. A sikeres projektek érdekében kurátornak, múzeumpedagógusnak, vizuális tervezőnek és digitális kurátornak a kezdetektől együtt kell működnie, ahol a valódi siker a látogatói attitűd megváltozása.

Ruttkay Zsófia (Fotó: Dabasi András, Kardos Judit, forrás: ommik.hu)

Samuel Franco Arce: Nepál kincsei
Az előadó hangmérnök és videós, a maja kultúra szellemi kulturális örökségének megőrzésére alakult Casa K’ojom dokumentációs központ, levéltár és múzeum alapító vezetője. 2003 óta számos egyéb kultúra szellemi örökségének megőrzésével foglalkozott. Nepálban készített videó filmje még a 2015. április 25-én bekövetkezett földrengés előtt készült. Nepálban tíz UNESCO világörökségi helyszín található, ezek közül nyolc kiemelkedő kulturális helyszín, kettő pedig természeti kincs. Az előadó kitért a földrengésnek a kulturális örökségre tett hatására is.

Kónya Béla: A médiaművészet megőrzése
Ludwig Múzeum restaurátora egy mind anyagában, mind témájában különleges múzeumi tárgy, egy 1993-ban készült csokoládé-videokamera bemutatásával kezdte előadását, ezzel is illusztrálva, hogy a múzeum gyűjteményének nagy részét alkotó, technika alapú médiaművészeti tárgy megőrzése óriási kihívást jelent: a romlás visszafordíthatatlan, csak lassítani lehet. Ezen tárgyak gyűjtése és megőrzése új kihívást jelent, nemzetközi példák ugyan vannak, de a megfelelő gyakorlat kialakítását az is nehezíti, hogy még egy egységesen elfogadott és szabályozott terminológia sem áll rendelkezésre. Fontos tudatosítani, hogy a kortárs művészet a kulturális örökség része! A Ludwig Múzeum olyan, több tudományterületet is érintő együttműködést szeretne kialakítani, amelybe a múzeumok, archívumok, galériák, restaurátorok, kurátorok, művészek, valamint a jog- és bölcsészettudomány képviselőit is bevonják. Arra törekszenek, hogy a múzeum közép-európai módszertani központtá válhasson a média megőrzésének területén.

Kónya Béla (Fotó: Dabasi András, Kardos Judit, forrás: ommik.hu)

Olga Kissel: Museum Geek Fesztivál 
Az előadó a szentpétervári Vallástörténeti Múzeum számítástechnikai osztályának vezetője, és a Museum Geek elnevezésű múzeumi multimédia internet-fesztivál projektvezetője. Előadásában beszámolt a 2014-ben első ízben megrendezett fesztivál tapasztalatairól. Ez a forma lehetővé tette, hogy a digitális technológiák kutatását és módszertanának vizsgálatát megkönnyítsék, valamint az egyes múzeumok megismerjék egymás digitális programjait, jó gyakorlatait. A fesztivál része volt egy online megrendezett verseny is, melynek öt kategóriájára 71 nevezés érkezett. A rendezvény fő sikere a kommunikáció megvalósulása volt, amely a múzeum–közönség–technológia párbeszédeként is felfogható.

Virginie Berdal: HistoPad Chambord
Virginie Berdal, a franciaországi Chambord-i Nemzeti Park kutatásvezetője előadásában egy ipadre fejlesztett új látogatói eszközt mutatott be, amelyen a Chambord-i kastély reneszánsz pompájában is megtekinthető. A látogatók, miközben bejárják a termeket, adott irányba tartva az eszközt az azóta felhúzott falak helyett az I. Ferenc, vagy Nagy Károly korabeli, tágas tereket láthatják maguk előtt, reneszánsz kárpitokkal és a festmények, rajzok alapján rekonstruált berendezésekkel. Az eszközön megjelennek az egyes műtárgyakról szóló információk is. A fejlesztés navigációs eszközként is használható a kastély és a birtok területén. A látogatói statisztikák szerint az új szolgáltatás nagyon népszerű a múzeumlátogatók körében, és kellemes meglepetést okozott, hogy az egyes családok tagjai nem külön-külön, hanem együttesen kölcsönöztek egy-egy eszközt. Ez is mutatja, hogy a megfelelő digitális múzeumi fejlesztések képesek összehozni és együttműködésre ösztönözni a látogatókat.

Virgine Berdal (Fotó: Dabasi András, Kardos Judit, forrás: ommik.hu)

Smohay András – Cseri András: Beltéri helymeghatározás IBEACON és EDDYSTONE alapokon a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban
Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeummunkatársa elmondta, hogy Székesfehérváron nagyon hasonló appeket kínálnak a látogatóknak. Az egyik különbség talán az, hogy a székesfehérvári fejlesztések nem eszközspecifikusak, hanem bármely mobileszközre letölthetőek. A műtárgy felé fordítva pedig ugyanúgy láthatóak a művészettörténeti információk, sőt, a műtárgy szabad szemmel nem megtekinthető részletei is. Így például a Szent István király hermája felé irányozva a mobileszközt, a képernyőn láthatóvá válik első királyunk koponyaereklyéje. Az első hasonló jellegű fejlesztésük a 2013-ban megrendezett Szentek titka című kiállítás volt, amelyen több, mint 40 szent, boldog, tiszteletre méltó személy életéről szóló tudnivalókat jelenítettek meg egy interaktív kiállításon.. A múzeum munkatársai a múzeumpedagógiai foglalkozásokon is sikerrel alkalmazzák a technikai környezetet: például a szentek életéről filmet lehet forgatni, ezek a foglalkozások szintén az együttműködést segítik elő. Megfigyelhető, hogy míg a fiatalabbaknak hétköznapi nyelve az informatika, az idősebbek ódzkodnak a használatától. A székesfehérvári törekvéseket a következőkben lehet összefoglalni: kis intézmény is tudhat újszerű múzeumi élményt nyújtani, kevés forrásból, saját eszközre letölthetően – az egyetlen feltétel a jó minőségű wifi.

Smohay András (Fotó: Dabasi András, Kardos Judit, forrás: ommik.hu)

Faludi Gábor: A felhő alapú szolgáltatások és a szerzői jog
Az ELTE ÁJK Polgári Jogi tanszékének docense meggyőző előadásában foglalta össze a felhő alapú szolgáltatások korában a kulturális megőrző és szolgáltató intézmények előtt álló jogi kihívásokat, megoldandó feladatokat. Ezzel a területtel összefüggésben általában a megőrzés, szolgáltatás, internetes közzététel, valamint a többszörözés legális eseteit szokták említeni. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy például a múzeumok kettős természetű intézmények: nemcsak felhasználnak, hanem létre is hoznak új szellemi értékeket, és ebben a helyzetben már ambivalens a rájuk vonatkozó szabályozás. Az előadó ismertetett néhány közelmúltbeli nemzetközi jogesetet, ahol például az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egy ítéletben kimondta, hogy a szerzői jog ugyan az új technológiákat nem állíthatja meg, ha azonban az előállító ösztönzi a jogsértést, akkor elmarasztalható. Maga a felhő alapú technika a szolgáltatói oldalról nagy kihívásokat rejt: nagyobb kapacitású hardver, állandó fejlesztések, a felhasználói oldalról viszont nagyon egyszerű hozzáférést biztosít a felhőben tárolt alkalmazásokhoz. Ami ebben a vonatkozásban a leginkább megoldatlan, az a személyiségi jog védelme, vagyis a személyes adatok védelme. Fontos tudni, hogy nemzetközi adatvédelmi egyezmény nem létezik, és az egyes országok gyakorlata igencsak eltérő. A felhő alapú szolgáltatásoknál figyelemmel kell lenni az állami vagyonvédelmi szabályokra, vagyis a nemzeti vagyon külföldi szerveren való tárolása – bár egyelőre nem szabályozott –, de ugyancsak aggályos.

Tatai Gábor: A tartalom, a látogatómenedzsment és a technológia harmóniájának meghatározása. Esettanulmány a Parlament Múzeuma megnyitása kapcsán
Parlament Múzeuma 2015-ben, több mint két év tervezés után nyílt meg. A tárlat számos innovatív audiovizuális elemet alkalmaz annak érdekében, hogy a kiállítás informatív és élvezhető legyen a látogatók számára. A projekt kezdettől számos kihívást tartalmazott, amelyekre a fejlesztők és a múzeum dolgozói mindvégig rugalmasan tudtak reagálni.

Muzeum@Digit konferencia
2015. november 3-4.

Vass Johanna