Filmkultúra

A filmarchívum szakmai folyóirata 1960-ban stencilezett belső kiadványként indult. 1965-től kezdődött nagy korszaka, amikor megváltozott megjelenésében és tartalmában egyaránt. Kéthavonta jelent meg, fénykorában tízezres példányszámban.

1960-1995

Bíró Yvette szerkesztő olyan európai lapok példáit próbálta követni, mint a Cahiers du Cinéma vagy a Sight and Sound. A társadalomtudomány és a művészet neves alakjainak bevonásával elemezte a hazai és egyetemes filmkultúra helyzetét, tendenciáit, progresszív és kritikus szellemben, a hivatalos állásfoglalásoktól eltérő értékrend alapján. A lapot 1972-ben párthatározattal elmarasztalták, Bíró Yvett 1976-ban először Párizsba, majd az USA-ba emigrált. A lap irányítását szerkesztőbizottság vette át. 1993-tól a lap új formátumban jelent meg, Forgács Iván főszerkesztése alatt. 1996 áprilisától megszűnt a nyomtatott kiadás, a Filmkultúra lett az első magyar online kulturális folyóirat. Az online Filmkultúra főszerkesztője 1996-tól 2008-ig Urbán Mária volt.

Az 1965-1995 közötti évfolyamok éves bibliográfiái
Az 1960-
1964 közötti számok tartalomjegyzékei

Filmkultúra 1995/1

1995 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1994 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1993 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10–12

1992 1 2 3 4 5 6

1991 1 2 3 4 5 6

1990 1 2 3 4 5 6 

1989 1 2 3 4 5 6 

1988 1 2 3 4 5 6 

1987 1 2 3 4−5 6 7 8 9 10 11 12 

Filmkultúra 1985/1

1986 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1984 1 2 3 4 5 6 

1985 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1983 1 2 3 4 5 6 

1982 1 2 3 4 5 6 

1981 1 2 3 4 5 6

1980 1 2 3 4 5 6

1979 1 2 3 4 5 6

1978 1 2 3 4 5 6

Filmkultúra 1973/1

1977 1 2 3 4 5 6

1976 1 2 3 4 5 6 

1975 1 2 3 4 5 6

1974 1 2 3 4 5 6

1973 1 2 3 4 5 6 

1972 1 2 3 4 5 6 

1971 1 2 3 4 5 6

1970 1 2 3 4 5 6

1969 1 2 3 4 5 6

Filmkultúra 1960/1 címlap

1968 1 2 3 4 5 6

1967 1 2 3 4 5 6

1966 1 2 3 4 5 6 

1965 1 2 3

1964 1 2 3 4

1963 1 2 3 4 5 6 

1962 1 2 3 4 5 6

1961 5 6 7 8 9

1960 1 2 3 4