Aprónyomtatványok nagy énekesei

Az adatbázisunkba töltő intézmények igen sok aprónyomtatványt, például meghívókat, plakátokat, szórólapokat, képeslapokat digitalizálnak. Ezek nem mindegyike képvisel jelentős művészettörténeti értéket, de a helytörténet kutatása szempontjából kulcsfontosságúak. Hogyan éltek, hogyan szórakoztak és művelődtek szüleink, nagyszüleink? – erről is mesélhetnek az apró (és kevésbé apró) nyomtatványok.

Remek forrásul szolgálhatnak a könnyűzene kutatóinak is: kiderül belőlük, hogy mikor, hol, mely divatok hódítottak az országban. A könnyűzene kutatása pedig fontos terület, egyre több kutató fordul komolyan a könnyű műfajhoz, elég csak a Cseh Tamás Programot említenünk. Adatbázisunk valódi kincsesbánya lehet nekik.

Rökk Marika - Magyar Nemzeti Filmarchívum, CC BY-NC-NDA könnyűzene történetét mi nem a beatkorszakkal és még csak nem is a rock and roll térhódításával kezdjük. Persze az amerikai hatás tagadhatatlan, de a könnyűzenének más forrásai is vannak. A második világháború előtt a kuplék, kabarék betétdalai, az operettmelódiák is slágernek számítottak, tehát a könnyűzene világa a színpadhoz is kötődött. A dalok gramofonlemezen is megjelentek – az egy-egy lemezoldalnyi terjedelem meghatározta a dalok ideális hosszát is – és sok énekest a rádió tett felkapottá. No és persze a film! A filmslágerek varázsoltak énekes sztárokat a filmszínészekből. Németországban például Johannes Heesters számított az egyik legmenőbb előadónak. Az operett- és filmcsillag hazánkban is fellépett 1943-ban. De jöhetett volna 2003-ban is, a Jopie-nak becézett énekes ugyanis
2011-ben fejezte be 90 évig tartó színészi pályáját – és 108 évig tartó életét.

Kortársai közül Jávor Pál és Karády Katalin határozták meg a Horthy-kor popkultúráját. De a népies műdaloknak is megvolt a maguk rajongótábora: Cselényi József számított például korszakos nótaénekesnek – kár, hogy hazánkban nem kap akkora tiszteletet a magyar nóta, mint Olaszországban a nápolyi és római canzone vagy Amerikában a countrymuzsika.

Várkert-Kioszk étterem, Budapest, 1954 - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDA színpad, a rádió és a mozi mellett a különböző szórakozóhelyeknek is köszönhető, hogy a fülbemászó dallamok megszépítették még a legzordabb korok hétköznapjait is. 1954-ben, a Várkert-Kioszkban például Bartók és tánczenekara húzta az ízletes vacsorák és zamatos borok mellé. Sajnos persze nem Bartók Béláról van szó. A negyvenes-ötvenes években a népi- és klasszikus táncdallamok mellett szerepet kapott a jazz is, igaz, egyes maradi muzsikusok és a dogmatikus politikusok egyaránt a dekadencia veszélyét látták-hallották benne. A táncdal valóban a táncos mulatság aláfestéséül szolgált, de a táncdalokhoz egyre több énekes előadót is társítottak a kortársak.

Tánczenei gimnázium - Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, CC BY-NC-NDAz ötvenes-hatvanas évek fordulóján kitűnő énekesek hódították meg a közönség szívét. Nyugati stílusú rajongás övezte Németh Lehelt, fiatal énekesek léptek fel az olyan zenekarok mellett, mint Orlay Chappy-é
vagy Holéczy Ákosé.

Valamit megőrzött ez a zenei kultúra az „antivilág” kispolgári légköréből éppúgy, mint ahogy a hagyományos, vokális popzene hódítása modern világjelenség is volt. A korszak táncdalénekesei közül többen még mindig a pályán vannak, a legrégebb óta Korda György, aki jövőre ünnepli első fellépésének 60 éves jubileumát. Az aprónyomtatványok tanúsága szerint számára „megállt az idő” (bár azt a dalt Hollós Ilona vagy Vámosi János hangján ismerjük), igaz, a 80-as – 90-es évekre felesége révén
új „keresztnevet” is kapott: Korda – Balázs lett.

Műsor a sportpálya közepén felállított színpadon - Balatoni Múzeum, CC BY-NC-NDA mai tehetségkutatók elődeit is megtaláljuk a hatvanas években: a Magyar Rádió például
1960-tól sugározta a Tessék választani című műsort, melynek Szántó Erzsi volt az egyik legragyogóbb csillaga, majd később a Made in Hungary-t. A Magyar Rádió Tánczenekara, majd az abból alakult Stúdió 11 pedig a hazai popzene állandó zenekara lett. Aradszky László mindegyik ilyen versenyben az élre tört, majd az Isten véled édes Piroskám című dalért megkapta
az első magyar aranylemezt is.

Eltávozott nap - Magyar Nemzeti Filmarchívum, CC BY-NC-NDA Magyar Televízió kísérleti adások után
1957. május elsejétől kezdte meg rendes műsorát, s persze a kezdetektől felvonultatott táncdalénekeseket is. A Táncdalfesztiválra
1966-ig kellett várni, hogy aztán a korszak legnépszerűbb tévéműsora lehessen. Mintájául olyan nemzetközi produkciók szolgáltak, mint Itáliában a San Remói Fesztivál vagy mint
az 1956 óta futó, nemzetközi Eurovízió. A műsorok idején elnéptelenedtek az utcák, az egész ország a táncdalokra figyelt. Az első fesztivált Kovács Kati nyerte meg, aki egy évvel korábban egy másik, hatalmas népszerűségű megmérettetésben, a Ki mit tud?-on is elismerést aratott. Az azóta Kossuth-díjjal elismert művésznő nemcsak a popzene sokféle korszakában, de a film világában is ismert lett.

Tánczenei hangverseny - Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, CC BY-NC-NDA hatvanas évek második felében már a magyar könnyűzene egyfajta kezdőpontjainak tartott Illés és Omega zenekarokért szedték szét az akkori tinédzserek a házat, sikerük nemzetközi viszonylatban a Beatlest és a Rolling Stones-t idézheti. De a hagyományos könnyűzenei infrastruktúrától azért a nagy beatlázadók sem szakadtak el teljesen, az Illés is kísért táncdalénekeseket – és generációja kedvence, Koncz Zsuzsa is gyakran lépett fel tánczenei műsorokban.

A táncdalénekesek az aprónyomtatványok nagy énekesei: sikereik mindennapjaink varázsos élményei, pályájuk a tömegkultúra és a média fejlődését tükrözi, az általuk énekelt dalok pedig szerelmeinkről, álmainkról mesélnek. Történetük része a magyar művelődéstörténetnek.

 

Képes Gábor