Velencei-tó, a napfény tava

A balatoni gasztro kirándulás után egy másik kedvelt nyári célpont felé kalandozunk. A Velencei-tó elsősorban közelsége, másrészt lassan mélyülő homokos partja miatt vált népszerű turisztikai központtá. Nem volt mindig ilyen szelíd és nyugodt, a századelőn a nádtól alig lehetett látni a tó felszínét, ugyanakkor, nemcsak az elmocsarasodás, hanem áradás és kiszáradás is fenyegette. Szerencsére, ma egyiktől sem kell tartanunk, csak élvezni a tó meleg vizét és finom homokját a talpunk alatt.

Velencéből Velencei

Valószínűleg sokan elgondolkodtak már azon, hogy honnan ered a Velencei-tó és Velence neve. Ma sem tisztázott, de legvalószínűbb, hogy a széljárás jelzésére használt ősi halászeszközről, a népiesen velencének nevezett szélzászlóról kapta a nevét. Az biztos, hogy egy 1702-es birtokösszeírásnál már felbukkan a Velencepuszta elnevezés, a tavat pedig a település után Velencei-tóként kezdik emlegetni, korábban, mint a legtöbb halastavat "fertőként" emlegették.
Strandfürdő, Agárd - képeslap, 1959 - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDMár a kőkorszakban lakott volt, de később a rómaiak és a népvándorlás népei is megfordultak ezen a tájon. Területe kialakulásának idején több, mint kétszerese volt a jelenleginek, vízszintje pedig 3-4 méterrel magasabb a mostaninál. A fokozatos feltöltődések során területe egyre kisebbé vált, míg elérte a ma is ismert méretét.

Hol kiáradt, hol kiszáradt

Strandfürdő, Agárd - képeslap, 1962 - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDNem lévén természetes vízelvezető csatornája, a csapadékosabb esztendőkben rendre kiáradt, ezért a déli parton gazdálkodó birtokosok egyre dühösebben követelték a tó lecsapolását. Ezért is terjedt el az a nézet, hogy már Mária Terézia óta folyamatosan le akarják csapolni a tavat. Végül, bár több terv is készült, egyik sem valósult meg, szerencsére.
Ezzel szemben nagyjából 100 évente drasztikusan csökken a vízszintje - legutóbb az 1990-es évek elején - mindennapi téma volt a tó kiszáradása. Az aszályos időszakok miatt többször is a megengedett érték alá csökkent a vízszintje, ez azonban nem meglepő, mivel a Balatonnal ellentétben a Velencei-tó erősen függ a csapadék mennyiségétől. 

Nádasból üdülőkomplexum

Strandszálló - képeslap, Agárd, 1930-as évek - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDA tó rendezetlensége ellenére vonzó célpont volt, első mérföldkő az üdülővé válás rögös útján a Déli Vasút 1861-es megépítése volt. A vasút a környékbeli települések közül különösen Gárdonynak kedvezett, olyannyira, hogy az 1930-as évekre már népszerű üdülőfaluvá válik. Testvértelepülésén, Agárdon, Nádasdy-birtok felosztásával kezdődött meg az üdülőteleppé válás a kiparcellázott nyaralótelkek értékesítésével. Volt pénzügyminisztériumi- és könyvkötőmunkások üdülője, de itt épült a tó első szállodája, a galériában szereplő agárdi Strandszálló. A 70-es években további fejlesztések valósultak meg; ekkor építették ki a Parkstrandot, a szabad strandot, korszerűsítették a Napsugár strandot, valamint elkészült a Touring-Hotel is.
Ezzel egy időben a tó szabályozása is elkezdődött; Császár-víznél víztározó, Dinnyésnél zsilip épült, a Velencei-öblöt az eliszaposodása miatt kikotorták, majd betonba rakott kőfallal szegélyezték és a partszakaszt feltöltötték. Tudatos politikával a Balaton tehermentesítése végett fejlődött jelentékeny üdülőhellyé a tó, melynek reneszánsza ma is tart.