Lépcsőházi hangulat

A lépcsőknek, lépcsőházaknak legalább olyan metaforikus erejük van, mint az utaknak. Az első lépésnél még bizonytalanok vagyunk merre visznek, de már maga az "utazás" is izgalmas kalandot ígér. A manapság nagy népszerűségnek örvendő vezetett várostörténeti séták kedvelt mozzanata az idegen házakban való barangolás, ahol akár pincétől - padlásig körbejárhatják azokat az épített környezet szerelmesei; legyen szó bérpalotáról, vagy főúri épületről.

Tölgyfalépcsőház a keszthelyi Festetics-kastélyban - Helikon Kastélymúzeum, CC BY-NC-NDA lépcső hagyományos és praktikus értelemben, az épületek magasságkülönbségből adódó szintek összekötésére szolgál és nyilvánvalóan egész más képet mutat egy szecessziós és egy lakótelepi épületben.

Átvitt értelemben a lépcsők nemcsak térben, de szellemileg is összekötnek, például eltérő társadalmi rétegeket, gondoljunk a cselédlépcsőkre. A kanyargós, szűk lépcsőkön közlekedő cselédség úgy olvadt bele a bérházak, kastélyok és egy-egy család életébe, hogy eközben szinte láthatatlan volt, a kapcsolat ugyanakkor kölcsönös függőségen alapult. Az is igaz, hogy az akkori társadalmi szerkezethez ugyanúgy hozzátartoztak, mint a folyosóvégi közös WC, vagy a konyhából nyíló cselédszoba. Ma már semmi jelentősége nincs ezeknek a lépcsőknek, alig használják őket közlekedésre, hiszen ki akarna szűk és sötét feljárókon botorkálni?

Steiner Szilárd üvegnegatívjai -	Kuny Domokos Múzeum, CC BYA társadalmi kérdések és a lépcsők, fokok, mint szimbólumok mellett, a lépcsők eredeti funkciójuk okán is tartogatnak érdekességeket.
A csigalépcső feltalálása például egyértelműen hadászati célokat szolgált. Elsődleges céljuk az volt, hogy a vár felsőbb szintjei könnyen védhetők legyenek. Aki mászott már meg ilyen feljárót az tudja, hogy a fokok gyakran nem egyformák, ehhez a vár lakói gyorsan hozzászoktak, az ellenség viszont botladozott. A legfontosabb, hogy a lépcsőt felülről védő harcosnak több helye volt arra, hogy a jobb kezével védekezzen, mint az alulról érkező támadónak, akit, a tornyot kívülről körülölelő csigalépcső esetén a fal, belső lépcső esetén pedig a középső oszlop akadályozott abban, hogy jobb kezével vívjon. 

Gundel étterem lépcsőháza, Budapest, 1980 - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDManapság, változó közlekedési kultúránkban egyre kevesebb szerep jut számára. Az építészetek jellemzően nem hangsúlyos lépcsősorok kialakítására törekednek. Míg hosszú ideig egy-egy ház díszeként funkcionáltak, addig napjainkban kevésbé látványos helyekre költöztek, helyüket átvették a sokkal kényelmesebb és gyorsabb liftek. Érdekes, hogy képzőművészeti és mozgóképes alkotásoknak változatlan népszerű elemei maradtak, legyen szó tűzlépcsőkről, lépcsőn való menekülésről, vagy esztétikai minőségében megjelenő geometriai formákról. Bármit is jelentsen számunkra, égi szférák felé haladást, alászállást, közlekedési útvonalat vagy műalkotást; használjuk őket!

Ajánló

További tematikus virtuális kiállításaink