A lengyeli Apponyi kastély

kép

A lengyeli Apponyi kastély. A lengyeli uradalmat a gróf Apponyi család 1799-ben vásárolta meg Amadé bárótól. Az Apponyiak ekkor egy kisebb kastélyt építettek. Ez a kastély ad ma otthont az Óvodának és a Postahivatalnak Lengyelben. Eredetileg ez a kastély is emeletes volt, majd az Apponyi család az emeletet 1870-ben lebontatta róla. A mai kastély 1824-től 1829-ig épült. Építtetője gróf Apponyi József volt. Az épí­tési munkákba bevonták az uradalomhoz tartozó Lengyel, Kisvejke, Mucsi és Závod községek jobbágyait. A kastély építésénél igyekeztek a főúri család minden kényelmét biztosítani. Nagyobb méretű kápolna is épült benne, mely mise tartására is alkalmas volt, míg meg nem épült a kegyúri templom Lengyelben. Apponyi József gróf, mint császári-királyi kamarás Bécsben szolgálta a monarchiát. Ott is halt meg 1863. március 11-én. Csak a szívét hozták haza Lengyelbe, és a kegyúri templom szentélyében helyezték el. József grófnak nem volt fiú gyermeke csak egy lánya, Karolina, aki Calloto olasz herceghez ment feleségül. Azért, hogy a lengyeli kastély és uradalom továbbra is az Apponyi nevet viselje, József gróf végrendeletében két unokaöccsére, Apponyi Gyulára és Rudolf grófokra hagyta uradalmát. Lányát pénzben elégítette ki. Apponyi Rudolf halála után a lengyeli kastélyt fia, Apponyi Sándor gróf örököl­te, aki az apja mellett, mint követségi titkár dolgozott Párizsban. Sándor gróf apja ha­lála után visszavonult a diplomáciai pályáról. Édesanyjával Lengyelbe költözött, majd 1878-ban házasságot kötött Esterházy Alexandra grófnővel. Most már az ifjú pár fo­gott hozzá új otthonuknak, a lengyeli kastélynak az átalakításához. Sándor gróf Rumpelmayer bécsi építészmérnököt bízta meg a kastély átalakításával. A kastély klasszicista stílusban lett átépítve. Az új külső mellett sok belső átépítésre is sor került. Az eredetileg épített nagyobb méretű kápolnát megszüntették, helyette a kastély jobb szárnyának a földszintjén alakítottak ki egy kisebb kápolnát, melynek dekoratív munkáit Löffler festő készítette, aki a bécsi fogadalmi templomban végzett munkáiról vált híressé. A kastély történetének egyik szomorú napja volt 1905. január 19-e, amikor a kastély teljes tetőzete leégett. Padlásterében nagyon sok értékes bútorzat pusztult el. Apponyi Sándor 1925. április 18-án, életének 82. évében elhunyt. Végrendeletében a kastélyt feleségére, Esterházy Alexandra grófnőre hagyta. A kastélyban lévő híres könyvtárát még életében az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozta. A grófnő az örökséget, a lengyeli uradalmat, a kastélyt teljes berendezésével 1926-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta, mely 1927. január 1-jén került a Múzeum kezelésébe. A grófnő 1930. október 15-én bekövetkezett haláláig a kastélyban élt. A grófnő halála után a kastély berendezési tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum Budapestre szállította, ahol 1934-ben árverésre került. A kastély ettől az időtől kezdve teljesen üres volt. Az üresen álló kastélyt a Magyar Nemzeti Múzeum nem tudta kellőképpen hasznosítani. Egy időben néhány gazdatiszt lakott egy-két szobát a földszinti részen. Az időközben jelentkezett hibák kijavítására nem gondoltak. Inkább az a gondolat foglalkoztatta egyes személyeket, hogy a kastélyt le kell bontani. Az uradalom szám­tartója még megbízást is kapott, hogy készíttessen tervet a kastély lebontására. A II. világháborús események azonban ezt a gondolatot elvetették. Amikor Magyarország belépett a háborúba és elkezdődtek a bombatámadások, az üresen álló lengyeli kastélyt az illetékesek az Országos Térképészeti Hivatal térképanyagának elhelyezésére jelölték ki. Mintegy húsz vagon térképanyagot szállítottak Lengyelbe. Amikor a front elvonult - 1945. január 30-án - a Szovjet Katonai Parancsnokság katonai kórháznak vette igénybe a kastélyt. Vérbeteg katonákat helyeztek el itt. A kórházat 1945. március 10-én elvitték Lengyelből. A lengyeli gróf Apponyi-féle kastély legszégyenteljesebb korszaka következett be 1945 tavaszán, amikor a szovjet katonák után itt hagyott piszkos-koszos kastélyt a völgységi németek internáló táborának rendezték be. Amikor 1945. nyarán az internáló tábort felszámolták, a Lengyelbe betelepült székely emberek a kastélyban mezőgazdasági iskolát létesítettek. Az iskola képzési célja, elnevezése a több mint fél évszázad alatt sokat változott. A kastély jelenleg is a mezőgazdasági oktatás szolgálatában áll. A kastély jelentősebb felújításon 1982-ben esett át. A tetőzete 2004-ben teljes felújítást nyert.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy épület
tárgy iskola
tárgy műemlék
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Lengyelország
időbeli vonatkozás 1992
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 13,8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Fényképészet Bonyhád
leltári szám/regisztrációs szám F.2000.2279.