Szegedi utca

Hódmezővásárhely utcái

kép

A felvétele a mai Városház utcán (a volt Szegedi utca) készült az Ady Endre út (Vilmos császár sgt., majd Horthy Miklós út) irányába. Az utca bal oldalán a villanytelep kéménye füstöl, jobb oldalt a Solti gőzmalom kéménye látható. Jobbról az utca elején lévő épület először Erzsébet szálló volt, majd Kmetykó kocsma, ahol meg is lehetett szállni. Balról a Városi Partfürdő, a strand bejáratainak jellegzetes kapuépületei. — A villanytelep 1899-ben készült el, és még abban az évben megkezdődött az áramszolgáltatás; a városban összesen 655 utcai lámpa gyulladt ki. A Solti malom melegvizével alakították ki az első gőzfürdőt (Anna fürdő). — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak. (A negatív szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Szegedi út
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950-es évek
Jellemzők
hordozó negatív
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár