Krúdy Gyula (1878 – 1933) a Templom utcai szükséglakás ablakában, Budapest, Óbuda, 1930-as évek eleje

kép
minősített tartalom

Szécsény kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.) író, újságíró, a magyar modern próza kiemelkedő alakja volt. A gimnáziumi éveiben 1892-ben a Nyíregyházi Sajtóiroda alapító tagja volt, ez évben jelent meg nyomtatásban első novellája is. Ezután időlegesen újságíró lett Debrecenben, majd Nagyváradon. 1896-ban Budapestre költözött a Fővárosi lapok és az Egyetértés lapoknak dolgozott. 1897-ben havi rendszerességgel öt-nyolc novelláját is publikálták. Már húsz éves kora előtt megjelent első saját könyve az: Üres a fészek című novelláskötetben. 1899 telén feleségül vette Spiegler Bellát, akitől három gyermeke született. A Nyugat mellett több folyóirat munkatársa is volt. Az országos sikert az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi című regény hozta meg számára a Szindbád-sorozat mellett. Első feleségétől elvált, majd 1919 nyarán ismét megházasodott, feleségül vette Rózsa Zsuzsannát, akitől egy gyermeke született. Az őszirózsás forradalom aktív résztvevője volt, később emiatt mellőzték művei kiadását. 1926-1927-ben évek óta lappangó betegsége miatt szanatóriumba került nehézlégzés, máj, gyomor, tüdőproblémák, szervi szívbaj betegségekkel, de kezelése átmenetileg javított egészségi állapotán. Szegénységben, eladósodva élt élete hátralévő részében, majd kiújuló betegsége miatt 1933. május 12-én halt meg Óbudán. Krúdy utólsó lakhelyén -, akkoriban ez is a Templom utca volt - létesült a Krúdy Gyula emlékház Óbudán, mely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épülete.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar modern próza
tárgy újságíró
tárgy író
tárgy novella
tárgy Fővárosi lapok
tárgy Egyetértés lapok
tárgy Üres a fészek
tárgy MKVM
tárgy novelláskötet
tárgy Nyugat
tárgy folyóirat munkatársa
tárgy A vörös postakocsi
tárgy Szindbád-sorozat
tárgy őszirózsás forradalom
tárgy Krúdy Gyula emlékház
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás III. Óbuda, Templom utca 15. (akkor)
térbeli vonatkozás III. Óbuda, Korona tér (jelenleg)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 cm x 11 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_41_292
leltári szám/regisztrációs szám VIP_50_Személyek_cukrász_művész_politikus_1848-as sz_Draveczky foto
leltári szám/regisztrációs szám Magyar művész