Vágó Pál síremléke (Jászapáti)

kép
minősített tartalom

Vágó Pál festőművész Jászapátiban született 1853. június 6-án. Szülei literáti Vágó Ignác nádori táblabíró, jászkapitány és Antal Terézia. Münchenben és Párizsban folytatott festészeti tanulmányokat. Nagyszerű rajzkészsége portréiban és zsánerképein is megmutatkozott. Az 1890-es években, a millenáris ünnepségeknek köszönhetően igen foglalkoztatott alkotó volt. 1883-ban készült el "Magyarok Kijev előtt" című alkotása, amely szakmai elismerést is hozott számára. Megrendelésre készítette el a "Budavár bevétele 1849-ben" és a "Szegedi árvíz" című monumentális festményeit. Részt vett Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképének megfestésében, valamint a 21 kötetes „Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben” című könyvsorozat illusztrációinak előkészítésében. Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar termében állt "A huszárság története" című monumentális történelmi pannója. Ezen alkotásáért Magyarországon Lotz-díjban részesült és a francia Becsületrendet is megkapta. (A festmény ma a Hadtörténelmi Múzeumban látható.) Freskókat is festett, az egyiket 1904-ben éppen a jászapáti római katolikus templom számára készítette el. A Tanácsköztársaság idején őt nevezték ki Jászapáti városrendészeti megbízottjának. Vágó Pál rendezte a főutcát. Jászapáti közösségétől ezüst koszorút is kapott. Budapesten és Jászapátin egyaránt dolgozott. Számos kulturális és társadalmi szervezetnek tagja volt, köztük a Jászapái Kaszinó Egyesületnek is. A Vágó-kúria mellett a 19-20. század fordulóján épült fel műterme. Nyaranta alkotótáborokat tartott Jászapátin. Műtermét sok fiatal tehetség - köztük Gecse Árpád, Chiovini Ferenc, Pólya Tibor - felkereste. 1928. október 15-én hunyt el Budapesten. Sírja a jászapáti temetőben található.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Vágó Pál (1853-1928), Síremlékek
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Jászapáti
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés