Kenderes - Kulturház

kép
minősített tartalom

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap, melynek szélét vastagabb fehér szegély övezi. A kultúrház mellett a református iskola, valamint annak hátterében a református templom látható. Kultúrház: Horthy Miklós 1933-ban építtette kultúrháznak. Kezdetben eredeti funkcióját látta el, napjainkban már a Horthy Miklós Tengerészeti Múzeum és Kiállítóteremnek ad otthont.; Református iskola: 1928-ban épült Szeghalmy Bálint tervei alapján Horthy Miklós, az Országos Népiskolai Építési Alap és a helyi református hívek pénzadománya és anyagi hozzájárulása révén. Az egyszerű épületet a fióktető oromdeszkázatának szépen faragott motívumai ékesítik.; Református templom: A 12. században épült román stílusú templomot 1360 körül már romjaiból kellett helyre állítani. Ebben az időben telepedtek le a kunok, akik Szent Mihály arkangyal tiszteletére kőből és téglából építették újjá a régi templomot. A rácok 1705-ben a környéket feldúlták, a kétségbeesett lakosság a templomban próbált menedékre lelni és elbújni a rácok elől, akik bezárták oda őket és rájuk gyújtották a templomot. A Rákóczi-szabadságharc idején a romok között kuruc csapatok tanyáztak és csak 1729-re rendeződött annyira a helyzet, hogy lelkészi vezetéssel ismét egyházi életet élhessenek a hívek. Első lépésben megtisztították a templom falait a romoktól és egy kis tornyot építettek a megmaradt falakra. 1765-ben karzattal szerették volna kibővíteni a szűkös templomot, de egy vihar ledöntötte a tetőt és a tornyot is, így a következő évben megkezdték a templom felújítását. 1806-1807-ben jelentős átalakításon esett át a templom. Régi stílusát és külső képét teljesen megváltoztatták. A régi templom hosszú kőlábakkal, támpillérekkel volt körülvéve, a torony és a templom egybe volt építve, magán hordozva a nemzetiségi monostorok és a falusi szerzetesi templomok középkori jellegzetességeit. Az átalakítás során gót stílusjegyeket kapott a templom. Egyszerű kőalapozású, tégla építményű, támívekkel körülvett templom. Homlokzatán nyugati irányba néző egyetlen torony a templomtérhez csatlakozott. A következő nagy renoválás 1861. és 1877. között volt, mely a templom állagát volt hivatott megőrizni. Ekkor sem a templomon sem a tornyon semmilyen változtatást nem végeztek. 1888. nyarán új tornyot kapott a templom. Faszerkezetét teljesen kicserélték, tetejét fényesen cinezett bádoggal fedték be, ablakaira festett zsalukat szereltek. 1890-ben a templom déli részéhez csatlakozó kis portikust kibővítették és a mennyezetig megemelték, így a templomtér "T"-alakúvá vált és a befogadóképessége is jócskán megnövekedett. Ezt a változtatást, mint az új torony esetében is Fontos Gyula építész végezte. Az újonnan alakított templomot 1890-ben Székely Károly esperes szentelte fel. 1928-ban a templomot nemcsak kívül-belül tatarozták, de az északi falhoz egy conzistoriális termet építettek, illetve a déli hajótól nyugatra eső területen fedett tornácokat készítettek szintén a templomfalhoz rögzítve. Tornyát 1936-ban Szeghalmy Bálint tervei alapján átalakították, mégpedig visszakapta a régi, tornácos fiókos fatornyát és elnyerte mai formáját. Ekkor került fel a toronyóra és a felső ablakok köré erdélyi, kalotaszegi motívumos fatornácos díszítés. A templom egyik nevezetessége az 1938-ban tölgyfából faragott, díszes, címerrel ellátott kormányzói szék, mely a déli hajó első padja helyére került, amely addig is a Horthy család patrónusi széke volt. A díszes faragványú számtáblákat szintén ekkor készítették. A templom első orgonáját 1898-ban helyezték el a nyugati karzaton, melyet Kerékgyártó István debreceni orgonaépítő mester tervezett és készített. Angster József és fia pécsi orgonakészítő 1923-ban pneumatikus rendszerűvé alakította át a manuálos és pedálos nyolc változatú, csúszka rendszerű orgonát. A 2. világháború semmit nem kímélt, ennek a nyomait 1949-ben Várady Miklós rákospalotai orgonakészítő mester tüntette el és alakította át a ma is használatos formájába, 1 manuálos, 1 pedálos 8 registeres orgonává. 1961-ben a 2. világháborús károk helyreállítását tovább folytatták a belső falak és berendezések renoválása formájában, különös gondot fordítva a régi padok és a volt Mózes székének helyreállítására. 1974-ben sikerült elvégezni a külső tatarozást is. 1982-ben az 1890-ben kialakított formájában rekonstruálták a templomot, valamint az északi részen található imateret kétszeresére nagyobbították.; Postai futott, de a dátumbélyegző hiányos és elmosódott.; Gyártási szám: XVI F 301/563

Postcards, Community centre, Exhibition room, Museum, School, Primary school, Educational institutions, Public institutions, Church, Monuments

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Művelődési ház, Kiállítóterem, Múzeum, Iskolák, Általános iskolák, Oktatási intézmények, Közintézmények, Templomok, Műemlékek
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kenderes
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,1 x 9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100417724a
azonosító 50100417724b
leltári szám/regisztrációs szám 50100417724