Szépség és szörnyeteg, varázslatos terek, koponyák és rózsák - Az ex libris témavilágának eredete
A könyvjegyek, azon túl, hogy bemutatják a régi korok címereit, tájait, utcaképeit, belső tereit, stílusvilágát, azok értékrendjét, eszméit, és kultúráját is tükrözik. Habár a könyvjegyek témavilágának csoportosítása, - sokféleségük miatt- nem könnyű feladat, korántsem lehetetlen. Most a főbb könyvjegy-témacsoportok meghatározása mentén emelünk ki néhányat közülük, és feltárjuk az ábrázolások mögött rejlő kulturális hátteret és történeti eredetet.
A könyvjegyeken látható látványos, meghökkentő, néha nehezen értelmezhető, sok esetben különös ábrázolások célja néha nem teljesen egyértelmű. Lehet akár (ahogy manapság a tetováláskészítés esetében is) a látvány, a hatásvadászat, mások meghökkentése, a „rajtam kívül senkinek sincs pont ilyen” - szerű, exkluzivitást sugalló egyénieskedő jelleg hangsúlyozása is. Mivel a könyvjegyek nem a széleskörű nyilvánosság számára készültek, stílusviláguk – például a bélyegekéhez képest - kevésbé konzervatív. Ennek oka az lehet, hogy a magánmegrendelőket semmiféle cenzúra, sem a közvélemény reakciójától való félelem nem korlátozta, így érthető, hogyan kaphatott szárnyakat a megrendelői és alkotói szabadság motiválta fantázia a könyvjegyek grafikáinak megálmodásakor.
Az ártatlanság és a halál angyalai
A könyvjegyek egyik kedvelt témája a misztikus és a vallási hitvilághoz kapcsolódó lények ábrázolása. Ezek egyike az angyalok, amelyek megjelenhetnek puttóként, gyermeki ártatlanságot kifejező, meztelen, pufók, gyermekalakú szárnyas alakban, mitológiai tárgyú ábrázolásokon jellemzően nyilakat lövöldözve. Ez utóbbi a képzőművészetben; a barokkra, a reneszánszra, valamint a klasszicizmusra jellemző díszítő motívum.
A keresztény vallások angyalkép ábrázolásának jellegét az évszázadok folyamán leginkább a kereszténység szent könyve a Biblia leírásai határozták meg, amelyben az angyalok hétköznapi emberalakban jelentek meg. Az Isten kommunikációs célokra használta őket; küldetésük az volt, hogy Isten - konkrét instrukcióként megfogalmazott - akaratát közvetítsék az emberek számára.
Habár a művészi ábrázolásokon az angyalokat gyakran szárnyakkal ábrázolják, és arra van néhány példa a Bibliai leírásokban, hogy az angyalok valamiképpen fel tudtak emelkedni a földről, de arra nincsen egyértelmű utalás, hogy ez vajon szárnyak segítségével vagy egyéb módon történt. A leírások alapján sokkal inkább úgy tűnik, mintha az angyalok képesek lettek volna valamiféle módon dimenziók között átlépve eljutni az emberek világába. Habár a Bibliában az angyalok Isten mellett „a jók oldalán” álltak, ennek ellenére voltak olyan angyalok is, a halál angyalai, akik a pusztítás küldetését kapták. Erre egy példa a Királyok könyvében található, amikor az Úr angyala egy küldetést teljesítve megölt száznyolcvanötezer embert. Számos könyvjegyen látható a halál angyalának ábrázolása, jellemzően csontváz alakban, amely épp megközelít, vagy megtámad valakit.
A csuklyás kaszás és a Sátán
Feltehetőleg a bibliai halál angyalairól szóló leírások ihlették azt a középkori legendát, amely szintén gyakran megjelenik különféle könyvjegyeken, ez a halál kocsisa, jellemzően csuklyás, kaszás csontváz alakban. A legenda szerint a halál kocsisa csuklyával a fején, kaszával a kezében hajtja szekerét, amelyet két gebe húz, és e járművel szállítja el a holtakat egy éven keresztül. Szilveszter éjjelén azonban új kocsist keres maga helyett, azt, aki legutoljára bűnben halt meg. Számos könyvjegy ábrázol sátánszerű, ördögszerű lényeket. Ez az ábrázolás a keresztény hitvilágból táplálkozik, amely szerint a Sátán a pokol ura, akinek küldetése, hogy rosszra csábítsa az embereket, és ezáltal toborozzon követőket maga számára. Az évszázadok folyamán a pokol és a Sátán képe, a hitvilágban és kultúránkban betöltött szerepe és jelentősége változáson ment keresztül. A pokolhoz és a Sátánhoz hasonló hitelemek az ősi vallásokban is megjelentek. Az ószövetségi írásokban (melyben keveset említik) az ördög egy misztikus, jelentéktelen figuraként jellemezhető, nem egy gonosz lángelmeként. Ez a kép az újszövetségi írásokban megváltozik. Lucifert a fényhozót, Isten legkedvesebb angyalát gőgje arra készteti, hogy szembeszálljon Istennel. A Sátán angyalai harcosként szálltak szembe Isten hadseregével. A küzdelem egy leszámoláshoz vezet a Sátánnal és angyalaival, ekkor kapja a pokol fölötti uralmat, és küldetésévé válik, hogy az embereket felhasználva megbosszulja bukását.
„Levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak (…) levettetett a földre, és vele együtt angyalai is” - Jelenések könyve 12:9.
Jellemző a középkorra az a vallási ábrázolás, amely a Sátánt szarvakkal és farokkal ábrázolja, vagy amint megkísérti Évát egy kígyó képében a jó és rossz tudásának fájára tekeredve. A VI. században a Sátán, vallásban és művészetekben betöltött szerepe és jelentősége megnőtt miután Nagy Szent Gergely pápa kijelentette, hogy a hét főbűn a Sátán munkájának eredménye. Főként ennek tulajdonítható, hogy a X. századra a fenevad ábrázolás mennyisége Európa szerte hatalmas méreteket öltött, és uralta a vallási művészetet, ezernyi ijesztő és félelmetes alakban jelenve meg, jellemzően sötét színben, félig emberként félig állatként. A középkorban a pokol attrakcióvá vált. Az el nem múló gyötrelmekről, a szörnyű szagról, a végtelen tűzről, a fájdalmában vonagló testről szóló történetek a korabeli horror szerepét töltötték be és nagy érdeklődésre tettek szert a hívők körében. Az egyházatyák ezt a népszerűséget és a pokoltól való félelmet arra használták, hogy becsalogassák a híveket a templomba. Később, a közfelfogásban élő pokol és sátánkép mai formáját a reneszánsz során érte el olyan irodalmi ábrázolások hatására, mint ami Dante Isteni színjáték című művében olvasható.
Tudomány és alkímia, emberteremtés kémcsőben
A tudományos és áltudományos csoportba sorolható ex libris grafikák kedvelt motívumai a kígyók, emberi csontvázak, koponyák, és különféle lombikedények. Néhány könyvjegyen láthatunk homunculus ábrázolást is, azaz kicsi embert, emberkét, amelyet jellemzően lombikban ábrázolnak. Eredete az alkimistáktól és főként arra a Paracelsustól származó elgondolásra épül, amely szerint lombikban, vegyi úton előállítható az ember, vagy egy emberszerű lény. Úgy gondolták minden emberi ivarsejtben egy kis homunculus rejtőzik, amely csak a növekedés révén válik felnőtt méretű emberré.
Szépségek, rémképek és a státuszszimbólumokkal való pózolás
A pillanatképet, jelenetet tartalmazó könyvjegyek grafikái egy történést, akciót ábrázolnak, például az egyik ilyen típusú könyvjegyen, egy szakadék tetején, egy csontvázlény épp a mélybe taszítja áldozatát, vagy egy másikon egy alkimista, épp örömmel tekint a lombikjában képződött kotyvalékra. A szépségábrázolások során kertek, rózsák, természeti tájak, néha szürreális természeti alakzatok vagy a korabeli (például középkori hangulatú) város illetve utcakép látható. A gazdagság és a státuszszimbólumok bemutatása néha a portrérajzokkal együtt jelenik meg, ezek közt előfordul magánkönyvtárában olvasó, vagy lovon ülő ember portréja, olyan belső terek, mint például saját könyvtárat tartalmazó dolgozószoba, saját emeletes ház ábrázolása, vagy épp a drága ruhában, virágos kertben történő pózolás. A könyvjegyek egy bizonyos köre könyveket, a megszerezhető, vagy kikutatható, titkos, vagy csak szűk kör által ismert tudást, életbölcsességet, valamint a könyvek társaságában, esetleg magánkönyvtárban töltött magányos művelődés idealizált képét vetíti elénk.
Erdélyi Károly
