1913.

Örömmel írom le ezt a számot. Nem azért, mintha édes emlékek tapadnának hozzá, hanem mert talán utoljára írhatom le, s mert talán végre megszabadulunk ettől a végzetes, keserves számtól.
1913! Semmi különös nincs benne! Olyan, mint a többi. Csak talán a babonások előtt gyanús kissé az a 13-as szám, mégis, mikor a fantázia komor színekkel az ember szeme elé teszi ezt a számot, ezer bánat, ezer fájdalmas sóhaj szakad fel a szívből.
Végzetes év volt ez az 1913. Volt háborúja! S milyen volt ez? Félelmetes, nem azért ,mert egypár kis ország vérben fetrengett, mert egypár kis nemzet java föld alá került, hanem mert olyan volt ez a háború, hogy állandóan a világot fenyegette lángbaborulással. Mindig a háború halálangyalától kellett félnünk. Belénk bújt, át és átjárt bennünket ez a halálos félelem, s megbénította erőnket, akaratunkat, tettvágyunkat, ólomsúly volt az egész életünkön. És ez a félelem, ez a bizonytalanság tönkretette üzleti életünket, elsöpört biztos egzisztenciákat, csődbe hajtott embereket és intézeteket, az utolsó menedéket: a revolvert adta sok ember kezébe. Mindenütt, amerre szem látott, szomorú volt a világ, bánat, keserűség ütötte fel a tanyáját, mindenfelé a rettentő kétségbeesés bujkált.
Végére érünk lassankint ennek a gyászos évnek. S amint közeledünk a vég felé, múlik fejünk felett lógó veszély, alábbhagy a zivatar, a romboló fergeteg ereje. Ideje is már, mert a húrok már a végsőkig feszültek, az általános kétségbeesés kezdett úrrá lenni az emberek felett, mely inkább a halál, mint az élet felé vezető utat egyengette.
Romok között vagyunk, ennek az 1913 évnek romjai közt! Ha elmúlik az év, a romjait, az emlékeit, a bús maradékát is el kell takarítanunk.
Nehéz, fáradságos munka lesz. Ide akarat, tetterő, munkakedv kell. Meg kell ihletnie bennünket az újév frissítő, buzdító szellemének, új, friss, tetterős vérhullámok kellenek elfáradt, kimerült testünkbe, és a jobb élet vágyának kell duzzasztania keblünket.
Ne álljunk meg tehát sokáig elmélkedni, sírni, pityeregni, könnyeket omlasztani itt az 1913. év végén, hanem emeljük fel a fejünket és bízva tekintsünk a jobb, szebb, boldogabb új esztendő felé.
Azonban ezt a szebb életet nekünk kell elkészítenünk, ezt a jobb jövőt nekünk kell kiépítenünk. Fogadjuk meg tehát a f. év alkalmával és az újév hajnalának találkozási pontján, hogy vállvetve, erőt megfeszítve, telve szép reményekkel és vágyakkal dolgozunk a társadalom és a haza érdekében!

Hírek

Karácsonyfa. A hercegi kastélyban az idén is pompás karácsonyfát állított a nemesszívű hercegasszony, Hamilton Mária hercegnő a szegények számára. A kis teremben egy hét méter magas karácsonyfa díszelgett, mely alatt ott hevertek a szegényeknek szánt ajándékok. a herceg asszony gyöngélkedése folytán az ajándékokat herceg Fürstenberg Károlyné és Ella grófnő osztották ki.

Újévi üdvözletek megváltása. Zalavármegye tisztviselői elhatározták, hogy újévi üdvözleteket nem küldenek, hanem azokat a tüdővész ellen védekező vármegyei egyesületnek juttatott adományokkal megváltják. Kívánatos volna, hogy a példát számosan kövessék, s az újévi üdvözletekre pazarolt pénzt emberbaráti célokra áldozzák.

Bizottság alakul a zalamegyei kivándorlás megakadályozására. Hallatlan arányokban növekedik Zalavármegyéből a kivándorlás. Most már nemcsak Amerikába, hanem Németországba is százas csoportokban menekül a nép. Zalamegye vérveszteségeit évről-évre konstatálják a sorozásokon, az utolsó hónapokban pedig látták a póruljártak és elfogott szökevények nagy számából a határrendőrségek. A bajt maga a belügyminiszter olyan mélyenfekvőnek, annyira meggyökeresedettnek látja, hogy sorompóba állítja a kivándorlás ellen a társadalmat is. Most újabb körrendeletet intézett a törvényhatósághoz, amelyben olyan eszközök kitalálására és megtételére szólítja föl, amelyek csökkenthetnék a kivándorlást. A miniszter azt ajánlja, hogy a hatóságok alakítsanak bizottságokat, amelyek a kivándorlás okait iparkodjanak kideríteni és a legváltozatosabb eszközökkel hassanak a népre a kivándorlás megakadályozására. Zalamegyében valóban nagy a szükség a kivándorlás elleni küzdelemre. Eddig csak csendőri, szolgabírói érvekkel próbálták meggyőzni a népet a kivándorlás veszedelmeiről, ez a változatos fegyver azonban csődöt mondott minden erélyével, furfangjával együtt. Következik a társadalmi akció, amely pedig semmi eredménnyel nem kecsegtet. A kivándorló nép Zalamegye legalsóbb rétegeiből kerül elő, a maga roppant tömegével, ehhez a réteghez azonban nem érnek el a megye vezető társadalmi körei. Lesz hát legfeljebb egy kivándorlási bizottság, egy elnökkel, két alelnökkel, három jegyzővel, egy főtitkárral, pénztárossal, ellenőrrel, húsz-harminc dísz- és örökös elnökkel. Lesznek új címek és új semmittevések, mert ezen a téren úgysincs tennivaló.

Keszthelyi Hírlap - Harminchatodik évfolyam, 52. szám – 1913. december 28.

Fejér György Városi Könyvtár PDM