Liebig kártyákról
1847-ben az agrokémia tudományát megalapozó (mellesleg a műtrágyát is feltaláló) Justus Liebig megalkotta a mai húsleveskockák távoli ősét, a róla elnevezett húskivonatot. De Liebig számunkra nem az élelmiszeripari innovációja miatt érdekes, hanem az ún. Liebig kártyák miatt. Ezek a kártyák, valójában olyan aprónyomtatványok voltak, amelyek a korszak első kézzel fogható bizonyítékai annak, hogyan működik a vásárlóvá nevelés és annak, hogy milyen elképesztő ereje van a reklámnak.
A húskivonat eredettörténete szerint, Liebig kiváló vegyészként levesekkel talán sosem foglalkozott volna, ha barátjának vérszegény leánygyermeke nem kezd a szeme láttára egyre betegebbnek tűnni. A gyermek kedvéért, akin láthatólag semmilyen gyógyszer sem segített kezdett proteinek felhasználásával, úgynevezett restauráló erőleves-kivonatokkal kísérletezni. A kísérlet állítólag sikerrel zárult és a kis beteg arcára sikerült is némi színt varázsolnia. Az erőlevesekről ma is azt tartják, hogy gyógyhatásúak, ugyanakkor a Liebig által feltalált kivonatról, bár jól hangzó reklámfogás, ez bizonyosan nem mondható el.
Egy kis marhaság
De hogy jön ide a marha? Először érdemes elolvasni a Révai Nagylexikon szócikkét, hogy megismerjük a nagy Liebig-titkot: „A Liebig húskivonatot Dél-Amerikában és Ausztráliában készítik oly módon, hogy a zsírjától és csontjától megtisztított húst apróra vagdalják és vízzel pépé zúzva kisajtolják. Ezt a nedvet felfőzik s a kivált fehérjétől megtisztítva vacuum üstökben pépszerűre bepárologtatják. Újabban zselatinnal keverve szeletekké alakítják, melyeket forró vízben feloldva húsleves készítésére használnak.” (Révai Nagy lexikona, 1915:730)
Ez a hússűrítmény egy jól tárolható félkész termék volt, melyet könnyű volt szállítani, így volt lehetséges, hogy a Liebig és társa által alapított uruguayi gyára termékeit Európában is tudta értékesíteni. Érdekesség, hogy maga a cég londoni székhelyű volt. Fontos adalék, hogy Dél-Amerikában ebben az időszakban nagy volt a marhahúsfelesleg, mivel az állatokat főleg a bőrük, szarvuk és a csontjaik miatt tartották, így logikus döntés volt idetelepíteni a gyárát.
A kártyák hátoldalán található információk alapján „A Liebig vállalat megalapítása óta (1865), a levágott jószágok száma eléri az 5 millió 500 ezer példányt, ami 425 millió frank értéket képvisel. Ez azt jelenti, hogy évente közel 120 ezer szarvasmarhát vágtak le átlagosan a gyártás első 45 évére vetítve.”
Egy kilogramm hússűrítmény előállításához egyébként kb. 35–43 kg színhúst és csontot használtak fel. Maguk a kis hússűrítményt forgalmazó tégelyek pedig negyedkilósak volt. Persze a kártyák hátoldalán nemcsak a cégről olvashattak, és ez volt a lényeg! Ezen a kártyán a Szfinxről szóló kis enciklopedikus leírást olvashatták a készítményt megvásárlók.
A híres kártyasorozat
Liebig vállalata a termékei mellé kísérőkártyákat adott. Nagyságrendelig 11 500 képet tartalmaztak a kártyák és 1871-től egészen 1975-ig folyamatos volt a kiadásuk. A sorozatot szokás kis enciklopédiához is hasonlítani. Ne felejtsük el, hogy a 19. századra a nyomtatott képek sokszorosítása elől elhárultak az akadályok, így a vásárlók ezekből a kártyácskákról szerzett ismeretanyaga korlátlanul terjedhetett.
Az ajándékkártya kettős funkcióját nem nehéz belátni. Elsődleges célja a húskészítmény promotálása volt, de a kultúra közvetítése mellett az általános műveltségnek, és az európai hagyományoknak a terjesztése mentén is síkra szállt. A feldolgozott témák köre rendkívül sokszínű volt, történelmi események, az irodalom és a művészet jeles képviselői mellett számos természettudományos, kultúraközvetítő tematikájú sorozat is készült. Természetesen felfedezhető a kártyákon is egyfajta evolúció, az első kártyacsomagok még a készítmény felhasználásával kapcsolatban adtak tanácsokat, a receptek egyébként is később is megmaradtak, de olyan sorozat is volt, mely operaelőadásokat népszerűsített.
A Liebig kártyák Németországból indultak útjukra, de elterjedtek francia, olasz és spanyol nyelveken is, összesen 14 országban voltak forgalomban, kisebb mennyiségben magyar nyelvű kártyák is készültek. Mára az interneten a teljes Liebig-kollekció több gyűjteményben is elérhető. A Cartolino gyűjteménye háromnyelvű (angol, francia, holland) digitális adatbázisát nyújtja a teljes Liebig kártyasorozat iránt érdeklődőknek.
A Liebig által alapított cég minden egyes kártyánál kiemelten vigyázott a grafikák és a nyomdai sokszorosítás minőségére. Bár az alkotások egyike sincs szignózva, később már a rajzokat készítő mesterek versenyeztek, hogy alkalmazza őket a cég. Mivel a későbbi képkatalógusok sem fedik fel a neveket, a művészettörténészek csak stílusjegyek alapján próbálkoznak kikövetkeztetni, hogy kik dolgozhattak a Liebig társaság reklámosztályának. A legnagyobbak közül a cseh Alfons Mucha, az osztrák Koloman Moser és Raphael Kirchner neve kapott csak bizonyosságot ez ügyben.
Összességében a kártyák nagy része a 18. század végén kibontakozó és a 19. század első felében virágzó romantika stílusjegyeit hordozza. Jelen van a hőskultusz, és a távoli, egzotikus kultúrák valamint a folklór iránti érdeklődés. Más kártyákon pedig inkább a realista vagy a biedermeier, vagyis a polgárság stílusát képviselő hétköznapi polgári életet megjelenítő képek uralkodnak.
Liebig már életében jelentős hírnévre tett szert, neve említésre került a Nyomorultakban, felbukkant Turgenyev Apák és fiúk című regényében, sőt, a bajor királytól még bárói rangot is kapott. Neve napjainkban mégsem olyan híres, mint Julius Maggié aki mégcsak vegyész sem volt, csak egy egyszerű molnár.
TÉ
Forrás:
