Liszt és a képek zenéje
A 19. században a zeneművek nemcsak hangokban, hanem képekben is megszólaltak. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont gazdagon illusztrált kottáiból válogatott tárlat bepillantást enged abba a korszakba, amikor a zene és a képzőművészet kéz a kézben jártak, s egyetlen nyomtatott lap is műalkotásnak számított. Jelen virtuális kiállításunkban e különleges gyűjtemény legszebb darabjait idézzük meg, hogy megmutassuk: a kotta nem csupán zenei forrás, hanem önálló műtárgy is lehet.
Liszt Ferenc budapesti kottatára a múzeum egyik legértékesebb része. A zeneszerző végrendeletében hagyta az anyagot a Zeneakadémiára, ahol ma több mint 2500 tételt őriznek. Ezek között nemcsak saját kompozíciói, hanem kortársai és tanítványai alkotásai is szerepelnek – sokszor gazdagon díszített címlapokkal, amelyek Liszt korának vizuális világát és ízlését is tükrözik.
A 19. század második felének illusztrált kottái a romantika képi kultúráját idézik. A borítók díszes, allegorikus vagy szimbolikus ábrázolásai nemcsak a dallamok hangulatát, hanem a zene szellemiségét is megragadták. A szalonok és koncerttermek fénykorában a zene társasági esemény volt, a kotta díszítése pedig a polgári ízlés tükre. Az aprólékos rajzok, puttók, nőalakok, hangszerek és nemzeti motívumok olyan vizuális jelekké váltak, amelyek segítették a hallgatót abban, hogy „lássa is a zenét.”
Zene képekben – a kotta, mint műtárgy
A litográfia elterjedése forradalmasította a zeneművek kiadását. A nyomdászok és grafikusok új technikákkal, finom árnyalatokkal, díszes ornamentikával és allegorikus jelenetekkel tették látványossá a kottacímlapokat. A kiadók gyorsan felismerték, hogy a szem is hallani akar: egy szépen megtervezett borító eladást és hírnevet hozhat.
Liszt különösen érzékeny volt a vizualitásra. Ha egy illusztráció nem felelt meg a mű szellemiségének, elutasította – de ha valóban kifejezte annak lényegét, örömmel látta a lap tetején.
Liszt és a kortársak kottái
Lisztet élete során zeneszerzők, tanítványok és rajongók sokasága vette körül. A fiatal muzsikusok számára a legnagyobb elismerés az volt, ha a Mesterhez eljuttathatták saját művüket – abban a reményben, hogy válaszul néhány elismerő szót vagy ajánlást kapnak.
Idővel azonban a túlzott lelkesedés már terhessé vált: Liszt 1882-ben és 1884-ben is nyílt levélben kérte, hogy „ne küldjenek több kottát”. A kérés ellenére minden darabot megőrzött — a zseniálisakat éppúgy, mint a kevésbé sikerülteket. Így született meg a ma is egyedülálló Liszt-hagyaték, amely nemcsak a zeneszerző életművének, hanem egész korának kulturális hálózatát tükrözi.
A gyűjteményben olyan alkotók művei találhatók, mint Bedřich Smetana, César Cui, Mosonyi Mihály, Robert Franz, Ábrányi Kornél vagy Camille Saint-Saëns. Liszt nemcsak zenéjüket ismerte, hanem sokukat személyesen is támogatta: tanácsokat adott, előadásokat szervezett műveikből, és tanítványait is bátorította, hogy megismerjék kortársai zenéjét.
Kiemelt darabja ennek a kapcsolatnak Liszt egyik legnagyobb oratóriuma, a La Légende de Sainte Élisabeth, amelyet 1862 és 1865 között komponált. A mű a szentté avatott Árpád-házi Erzsébet történetét dolgozza fel, és a korszak legszebb illusztrált kottái közé tartozik: finom litográfiája a zene áhítatát és a hit erejét jeleníti meg
A kottaborítók rejtett művészei
Ritkán fordult elő, hogy egy illusztrációt elismert festő készítsen – mégis akadtak kivételek. A legszebb közülük Hubay Jenő: 18 eredeti magyar dal Petőfi Sándor költeményeire című kiadványa, amelyet Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Feszty Árpád és Zichy Mihály illusztrációi díszítenek. Ez a sorozat igazi összművészeti vállalkozás: a legnagyobb magyar festők, grafikusok és nyomdászok közös munkája, amely ötvözte a zene, a költészet és a képzőművészet erejét.
A díszítőgrafika világa azonban nemcsak a híres nevek terepe volt. Ismeretlen mesterek százai rajzoltak, metszettek és litografáltak borítókat, akik ma már a háttérben maradtak, mégis nélkülözhetetlen szereplői a zenetörténetnek. Ők voltak a „zene láthatatlan kezei” – akik vonalaikkal, betűikkel és árnyalataikkal segítették, hogy a hang formát öltsön a papíron.
Örökség és üzenet
A Liszt-hagyaték kottái több mint egy évszázad távlatából is megszólítanak. A megsárgult lapokon és elhalványult tintán át ma is érezhető az a kézmozdulat, amellyel a zeneszerző vagy a litográfus dolgozott. A rajzok és díszítések élnek – mintha Liszt lelke és a kor művészeinek szelleme egyszerre szólalna meg rajtuk.
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont e hagyaték őrzőjeként nem csupán zenetörténeti kincseket gondoz, hanem a művészetek közti párbeszéd élő emlékét. Amikor egy-egy kottacímlapra tekintünk, nemcsak Liszt korát látjuk, hanem önmagunkat is – azt a világot, ahol a művészet képes volt egységbe olvasztani hangot, színt és gondolatot. Ez az örökség Liszt legnagyobb ajándéka: a zene, amely látni is tanít.
G. L.
Forrás:
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, „Kérem, ne küldjenek több kottát!” – Válogatás a Liszt-hagyaték legszebb kottáiból című időszaki kiállítás (2018. május 12. – 2019. május 4.) kurátori anyaga.
Új időszaki kiállításunk bemutatása - interjú Peternák Annával
