A „pesti éjszaka” és a Royal Orfeum

A budapesti éjszakai élet már a 20. század elején is óriási népszerűségnek örvendett. Az 1896-os millenniumi ünnepségek után egymás után nyíltak az újabb és újabb mulatók, bárok, orfeumok, kabarék. Az Ős-Budavára park a Városligetben nyílt meg az Ezredéves Kiállítás alkalmából. A hatalmas mulatókomplexum korhű épületei, utcái, terei a régi Budavár hangulatát idézték a látogatók elé vendéglőkkel, kocsmákkal, borkimérésekkel, mulatókkal, török kávézókkal, kávéházakkal pezsdítve fel a Városliget nyugodt hangulatát. A századforduló szórakozóhelyei, így a lebuj, mulató, orfeum, kabaré között nagy különbség volt abban, hogy milyen minőségűek voltak a műsorok és kik voltak a hely törzsvendégei. Az arisztokrácia és más befolyásos körök tagjain keresztül a polgári és művészi rétegeket más és más törzshelyek szórakoztatták: volt, ahol a kabaré és a költészet, volt, ahol a tánc és a mámor érezte magát otthon; a különböző „Macska” nevű lebujokban a röviden „görlként” nevezett hölgyek szerepeltek. Az Arizona, a Moulin Rouge és a Parisian Grill a Nagymező utcában várták az előkelőségeket. Somossy Károly 1894-ben megnyitott Fővárosi Orfeuma (a mai Operettszínház) az igényes szórakoztatás jellemezte, ugyanakkor az ide látogatóknak azokról az érzéki élményekről sem kellett lemondaniuk, amelyek a túlfűtöttebb, rosszabb hírű mulatókat övezték.

A varietészínházaknak nagy divatja volt: olyan hely volt, ahol az irodalmi és a színházi élet kiemelkedő alakjai mellett politikusok és üzletemberek is gyakran megfordultak, hogy zenés, kabaré, színházi vagy revüműsorokat nézzenek. Ahol sikknek számított a mulatozás, ahol szerelmek szövődtek, és akár komoly üzletek is köttettek.

1908 őszén nyitotta meg kapuit a Royal Orfeum, az akkori Budapest legragyogóbb varietészínháza. Az első emeleten három kabaré is helyet kapott: 1913-1920-ig a Sörkabaré, 1920-tól a Bonbonnière, 1924-ben a Papagáj Kabaré – utóbbi mindössze három műsort mutatott be. Működése során kiváló zeneszerzőknek – köztük Márkus Alfrédnak, aki az 1934-es Meseautó című film zenéjét is szerezte – valamint táncosoknak, énekeseknek és színészeknek biztosított állandó fellépési lehetőséget. Színpadán többek között Karády Katalin, Alfonzó, Feleki Kamill és Kiss Manyi is megfordult, nemzetközi sztárok, mint Josephine Baker, Grock, Jusnij Kék Madár együttese és Charlie Rivels társulata rendszeresen vendégszerepeltek itt.

Orfeum az Erzsébet körúton

A mai Madách Színház helyén állt a Royal Orfeum, 1933-ig a főváros legszínvonalasabb mulatóhelye, legnagyobb varietéje. Sok névváltoztatást, a 2. világháborút és a Rákosi-korszakot is túlélte az intézmény.

A napilapok örömmel adták hírül, hogy új varietészínház épül a főváros szívében. 1908. október 3-án, az Erzsébet körút 31. szám alatt nyílt meg a Royal Orfeum, a 20. század eleji főváros egyik legfényesebb mulatóhelye. Bálint Dezső igazgató jóváhagyásával a Royal Orfeum nemcsak a szomszédos, 29-es és 33-as számú bérházakat, valamint a Hársfa utca 36. alatti kiszolgálóépületet is hasznosította: itt kaptak helyet az öltözők, a fellépők szállásai, egy hatalmas konyha és az artisták étkezője is. 

Az épület egykor gazdag, szecessziós díszítésű külsővel rendelkezett. A homlokzatot allegorikus szobrok, reliefek, a klasszikus színházi maszkokat idéző groteszk arcok, hullámzó tetővonal és plasztikusan formált ablakkeretek tették jellegzetessé. Kiemelkedő eleme volt a második emeleti díszerkély, ahol Thália egész alakos szobra kapott helyet. A homlokzati dekoráció összességében a művészet, a szórakoztatás és a teatralitás világát jelenítette meg.

 A Royal Orfeum a maga korában a legkorszerűbb színháztechnikai felszereltséggel bírt, nézőterében 789 fő élvezhette az előadásokat, és egy télikert is fokozta az elegáns hangulatot.

1933-ban az intézmény neve Royal Revüszínházra változott és Gyarmathy Miklós vezetésével átépítési munkálatok kezdődtek. 1945-ig többször módosították a színház nevét, ám működésének lényege nem változott: kiváló művészek, alkotók és mindig népszerű produkciók jellemezték.A második világháborúban az épület részben megsérült, de 1945. május 7-én – alig három hónappal Budapest ostroma után – már újra megnyitotta kapuit Royal Revü Varieté néven. A színpadon ismét pezsgő élet indult: kabarészerzők, színészek, artisták és olyan sztárok léptek fel, mint Karády Katalin vagy Kiss Manyi. 1949-ben az intézményt államosították, a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények igazgatóságához került, és Fővárosi Varieté néven működött tovább. 1951-ben Fővárosi Víg Színház néven működött tovább. Két évvel később határozat született az egykor ragyogó épület lebontásáról, mivel már nem felelt meg az új kor elvárásainak; helyére egy új színházat terveztek.

Az építkezés nyolc éven át tartott Kaufmann Oszkár tervei szerint. A főként Németországban alkotó építész a háború után Budapesten élt, ekkor készítette el a Madách Színház terveit, ám megvalósulását már nem érhette meg. A négyszintes új épület ismét csúcstechnológiát és modern feltételeket kínált. A nézőket tágas terek, elegáns belső –márvány, velencei mozaik, bulgáriai garbó berakások, diófaburkolat, bársonyfotelek –, valamint egy 903 férőhelyes, légkondicionált nézőtér fogadta. A 19 méter széles színpadhoz forgószínpad, négy emelet magasságú zsinórpadlás tartozott. A homlokzatot különböző méretű, 30 mm vastag kőzetlapok borították, jellegzetes megjelenését Kerényi György, Somogyi József és Kovács József szoborcsoportja adta. Az új körúti épületet a Madách Színház társulata vehette birtokba. Modernista, puritán homlokzata szakított a szecesszió játékos, gazdag formakincsével. 1999-ben felújítás zajlott, amely részben visszahozott valamit a régi eleganciából. 

Nagy Endre, „a magyar kabaré atyja”

Nagy Endre (1877–1938) író, konferanszié Nagyváradon végezte tanulmányait és ott kezdte újságírói pályáját. 1900-tól azonban már Budapesten élt, ahol az újságírás mellett dalszövegeket és rövid színpadi jeleneteket írt a Tarka Színház számára, színházigazgatóként dolgozott (Modern Színpad, Nagy Endre Színpada, Lomb Színpad, Terézkörúti Színpad). Gyakorta szerepelt a Royal Orfeumban, Bonbonnière-ben és a Sörkabaréban is.

Nagy Endre honosította meg Magyarországon a humoros közéleti előadásokat, és irodalmi rangra emelte a műfajt. Beszédhibája, kezdeti gátlásossága ellenére közvetlen, bensőséges kapcsolatot alakított ki közönségével, konferanszaiban rendszerint aktuális közéleti kérdéseket érintett. A kabaré regénye című, 1935-ben a Nyugat kiadásában megjelent művében kortársként, szervezőként és szereplőként mutatja be a magyar kabaré megszületését, a századforduló Budapestjének kultikus helyeit, de felvonulnak a történetben a hazai irodalom és színjátszás legendás alakjai is.

Fókák a színpadon és a kávéházban

Az Orfeum nem nélkülözhette a szenzációkat sem: a plakátokon Winston kapitány néven szereplő idomár-artista 1925. év novemberében fókákkal lépett a színpadra. A Royal Orfeum műsorfüzete külön cikkben ismerteti a kapitány életét, az álatok természetes, spontán viselkedésére épülő módszerét, hangsúlyozva az erőszakmentes tanítást. Olvashatunk Samről, aki legszívesebben alszik és eszik, szemben Curley és Baby fókákkal, akik színpadra termettek. Legcsodáltabb mutatványaik „A tengeri szűz imája” és az „Életmentő” számok voltak. Winston kapitány egyszer az egyik fókáját a New York kávéházba is elvitte. A fóka felmászott az egyik asztalra, leheveredett, a kockacukrokat egyensúlyozta az orrán. Beszámolók szerint más állatok is felléptek az Orfeum színpadán, ám a legnagyobb sikert a fókák aratták. A korabeli sajtó és mozihíradó többször, színesen beszámolt a szenzációról.

Josephine Baker: erkölcsi vizsga és ammónia

A budapesti szórakozás és a Royal Orfeum történetének egyik legemlékezetesebb – és legviharosabb – pillanata Josephine Baker kis híján betiltott fellépéséhez kötődik. A korszak leghíresebb amerikai revütáncosának híres „banántánca” csak Párizsban és Budapesten kerülhetett színpadra.

1928-ban már az érkezése is nagy hullámokat vert Budapesten: táncának egzotikuma és származása is heves vitákat váltott ki az előkelő közönség körében. Josephine-t „öltözködési és erkölcsi vizsgára” kötelezték, miután fellépése a Parlamentig is eljutott. A budapesti államrendőrség vezetői – egy miniszterhelyettessel együtt – külön „próbaelőadáson” ellenőrizték a produkciót. Mivel a bemutató elnyerte tetszésüket, az előadások végül megkapták az engedélyt. Baker egy teljes hónapon át lépett fel a Royal Orfeumban, estéről estére telt ház előtt.

Az egyik estét azonban váratlan botrány zavarta meg: a karzatról valaki ammóniával töltött fiolát hajított a nézőtérre, amitől a közönség egy része zsebkendővel az arca előtt menekült ki a teremből. A főváros mondén közönsége természetesen lelkesedéssel fogadta a művésznőt. Márkus Alfréd és Harmath Imre így köszöntötte dalban: „Az én babám egy fekete nő / A szeme fénylő fekete kő”, Zerkovitz Béla pedig ezt énekelte: „Gyere Josephine, gyere Josephine / Eszem a zúzádat.”

Josephine Baker amerikai születésű francia táncos, énekes, színésznő 1906-ban látta meg a napvilágot Illinois államban, 12 évesen kimaradt az iskolából, de 1925-ben már a párizsi „Revue Nègre” társulatában lépett fel. Rövid idő alatt világsztárrá vált, több néven is emlegették: „Bronz Vénusz” (Bronze Venus), „Fekete Gyöngy” (Black Pearl), „Kreol Istennő” (Créole Goddess), vagy egyszerűen: „La Baker”. A 2. világháborúban részt vett a francia ellenállásban, polgárjogi aktivistaként végzett munkájáért megkapta a croix de guerre-t. 59 évesen hunyt el Párizsban; 2021-ben, jelképes temetés keretében helyezték el a Panthéonban.

Karády Katalin

A Royal Orfeum hosszú története során a 2. világháború után meglepően hamar, már 1945. május 7-én – alig három hónappal Budapest ostroma után – újra megnyitott, immár Royal Revü Varieté néven. Az Arizona Irodalmi Varieté is működött már az év végén: a színpadon ismét felpezsdült az élet, kabarészerzők, színészek és artisták mellett a kor olyan sztárjai léptek fel, mint Karády Katalin (1910-1990). Karády pályája a színházban indult: játszott a Pesti Színházban, a Vígszínházban, később pedig a Fővárosi Operettszínház és a Pesti Színház színpadain is nagy sikereket aratott. A 40-es években már „amerikai típusú” filmsztárként és divatikonként tartották számon: titokzatos szépsége, kisugárzása és mély hangja legendává tette. Leghíresebb alakítása a Halálos tavasz című filmhez kötődik. A korszak legnépszerűbb férfi sztárjaival, például Jávor Pállal és Páger Antallal szerepelt együtt. Klasszikussá vált filmjei közé tartozik még a Kísértés, a Valamit visz a víz és a Halálos csók. Karády (mint minden „femme fatale”) magánéletét a legellentétesebb találgatások és pletykák kísérték. Szoros kapcsolat fűzte Ujszászy István tábornokhoz.A második világháború alatt filmjeit és dalait betiltották, mondván, „a magyar néplélektől idegen alkotások”, a Gestapo letartóztatta 1944-ben. 1945-től újra bekapcsolódott a színházi életbe, ám 1951-től végleg külföldre költözött. 1968-ban New Yorkban telepedett le, kalapszalont vezetett a Madison Avenue-n. Haláláig visszavonultan élt. A Jad Vasem Intézet 2004 decemberében posztumusz a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el helytállását. Dalai és sanzonjai – többek között a Hiába menekülsz, hiába futsz; Hamvadó cigarettavég; Mindig az a perc a legszebb perc – a mai napig számos feldolgozásban élnek tovább. „Mindig az a perc a legszebb perc, / Mit meg nem ád az élet, / Az a legszebb csók, / Mit el nem csókolunk.”

 A „pesti éjszaka” ma is lenyűgözően sokszínű: legendás helyek újranyitnak, illetve új értelmet nyernek, a stand-up comedy mint a kabaré régi-új műfaja virágzik, az orfeumok, vacsoraszínházak, a könyves, macskás (és csokoládés) kávézók egyre újabb és változatosabb lehetőségeket nyújtanak a művelődésre és szórakozásra.

Forrás:

Alpár Ágnes - Balázs Arth Valéria - Balogh Géza - Bárdosiné Medgyesi Zsófia, Magyar Színházművészeti Lexikon, Akadémiai, Budapest, 1994.

Huncutságok a pesti éjszakában 

A pezsgő mulatók és orfeumok világa

Eltűnt épületek nyomában – A Royal Orfeum

Madách Színház: Történet

Büky László: Karinthy‑groteszkek nyomában

Bűzbombát dobtak Budapesten a banánszoknyás fekete táncosnőre

Josephine Baker