Hotel Bristol és Hotel Carlton
A 19. század második felében a közlekedés látványos fejlődése, mindenekelőtt a vasút térhódítása új lendületet adott az utazásnak és a városi mozgásnak. A növekvő mobilitás együtt járt azzal az igénnyel, hogy az utazók rövidebb időre is kényelmes, korszerű szálláshelyeket találjanak a nagyvárosokban. Aktuális válogatásunkban a budapesti Hotel Bristol történetén keresztül idézzük fel ezt az átalakuló városi és utazási kultúrát, amely a századforduló modern Budapestjének egyik jellegzetes lenyomata volt.
A modern Budapest küszöbén
A 19. század második felében Pest városszerkezete még jelentős átalakulás előtt állt. A Duna-part ekkoriban rendezetlen, részben ipari és raktározási funkciókat betöltő terület volt, így a korai pesti szállodák elsősorban a Belváros forgalmas utcáiban, valamint a főbb közlekedési csomópontok és pályaudvarok közelében jöttek létre. Ezekben az esetekben a gyakorlatiasság, a gyors megközelíthetőség számított elsődleges szempontnak. Az idő előrehaladtával azonban a tehetősebb polgárság utazási és tartózkodási szokásai is átalakultak. A puszta funkcionalitás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a reprezentatív környezet, a városi látvány és az élményszerű tartózkodás. A Duna-korzó fokozatos kiépülésével párhuzamosan mind hangsúlyosabban jelent meg az a szemlélet, amely a szállodákat és elegáns vendéglátóhelyeket nem csupán kényelmi szolgáltatóként, hanem a társadalmi rangot és presztízst kifejező tereként értelmezte. E városi és társadalmi folyamatok részeként az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság megszerezte a Lévay-bérházat, amelynek átépítésével megnyílt a lehetőség egy korszerű, nagyvárosi színvonalú szálloda létrehozására. Az épületet Pucher József tervei alapján alakították át, és 1896-ban nyitotta meg kapuit Hotel Bristol néven.
A szálloda a Nagykörút mentén kapott helyet, így egyszerre volt könnyen megközelíthető és része annak a modern, nagyvárosi környezetnek, amely a századforduló Budapestjét jellemezte. A Bristol 102 szobával várta vendégeit, amelyek mindegyike a korszak legmodernebb felszereltségével rendelkezett: villanyvilágítással, központi fűtéssel, hideg-meleg vizes fürdőszobával és telefonnal. A szobákban elérhető rádió – a maga korában ritkaságszámba menő technikai újításként – jól érzékeltette a szálloda világvárosi jellegét és modern szemléletét.
Kibővülés
Rövid időn belül a Bristoltól délre, a Petőfi tér felé eső Heinrich-bérház is az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság tulajdonába került, majd fokozatosan a szállodához csatolták. A két épület azonban eltérő építészeti koncepció alapján épült meg: míg a korábbi Lévay-ház négyemeletes volt, addig a Heinrich-bérház csupán három emelettel rendelkezett, így a kialakuló szálloda homlokzata nem alkotott teljesen egységes képet.
A bővítés és átalakítás során Illits Gyula, a Hotel Bristol tulajdonosa és üzemeltetője bízta meg Pucher József építészt a Heinrich-bérház szállodai funkcióhoz való igazításával. Az átalakítás célja nem az épület külső megjelenésének radikális megváltoztatása volt, hanem a belső terek összehangolása a már működő Bristol szintjeivel.
Pucher tervei alapján az épületek belső szintjeit egymáshoz igazították, ami egységesebb működést és kényelmesebb átjárást tett lehetővé a két ház között. Az épület magasságát ugyanakkor nem növelték meg, így a Heinrich-bérház megőrizte eredeti, háromszintes kialakítását. Az átalakítás eredményeként a két épület együtt, egységes szállodaként működött tovább Hotel Bristol néven.
A Nyugat - a Bristol kávéházban
A Nyugat alapításának helyszíneként sokszor a Centrál kávéházat jelölik meg, de oda csak 1908-9-ben tették át törzshelyüket a szerkesztőség tagjai. Fenyő Miksa a lap megszületéséről tartott beszédében így írt: „Jól emlékszek, úrnőim és uraim, ott ültünk esténként a Bristol-kávéházban és szenvedélyes vitákat folytattunk Rákosi Jenő egy-egy támadásáról, Hatvany Lajos Taine cikkéről, Csáth Géza tehetségéről, Ady Endre Ős Kajánjáról…” Már korábban, 1904-ben ide, a Bristolba hívta Osvát Ernő az ifjú Kosztolányit, aki visszaemlékezésében így idézi fel első találkozásukat: „Budapesten mindössze pár hónapja lehettem, tizenkilenc éves voltam (…) Egy reggel a postás levelet hozott, melyben O. E. megkért, keressem fel őt délután ötkor, a Bristol-kávéházban. (…) A kávéházban sok száz ember közt ült fekete márványasztalánál, fekete haja volt, fekete szeme, feketekávé állt előtte, s szokása szerint fekete süteményt is hozott magával, melynek ízét a fekete mák adja meg, a fekete fűszer, melyet csak finom ínyek kedvelnek.”
A Hotel Carlton kiválása
Illits József halálát követően örökösei megosztották a szálloda bérleti jogát, ami az addig egységes Hotel Bristol működését is átalakította. Ennek eredményeként 1927-ben a szálloda két részre vált: az északi oldalon, az egykori Lévay-bérházban továbbra is a Bristol működött, míg a déli, Petőfi tér felé eső szárnyban – a korábbi Heinrich-bérházban – önálló szállodaként megnyílt a Hotel Carlton. Az új tulajdonosi környezet és a névváltás lehetőséget teremtett az épület korszerűsítésére és önálló arculatának kialakítására. A korábban háromemeletes házat Wagner Lajos tervei alapján négyemeletesre bővítették, miközben a belső tereket teljes egészében átalakították. Ezzel a Carlton véglegesen függetlenedett a Bristolról, mind funkcionálisan, mind építészeti értelemben.
A bővítést és átalakítást követően a Hotel Carlton 93 szobával működött. Felszereltségében és kényelmi színvonalában továbbra is a korszak legkorszerűbb városi szállodáinak – köztük a Bristolnak – a szintjét képviselte.
A kényelmet tovább növelte az 50–60 automobil befogadására alkalmas kéreggarázs, amely az ekkoriban rohamosan terjedő autós közlekedéshez alkalmazkodva a szállodát a modern, technikailag is felkészült városi intézmények közé emelte. Ez a megoldás a maga korában ritkaságnak számított, és jól érzékelteti, hogy a Carlton nemcsak építészetében, hanem szolgáltatásaiban is a 20. századi nagyvárosi életformához igazodott.
Az átalakítás során az építész megőrizte az eredeti historizáló stílus főbb jegyeit, a negyedik emeletet pedig harmonikusan illesztette a meglévő homlokzathoz. Az új szint az eredetivel megegyező tetőornamentikát és manzárdtetőt kapott, aminek köszönhetően a Duna-korzó déli szakasza egységes párkánymagassággal és kiegyensúlyozottabb városképpel gazdagodott. Ezt az építészeti igényességet a későbbi, háború utáni szocialista korszak ráépítései már nem vették figyelembe.
Café Carlton
A szálló Petőfi térre néző részén működött a Leikam Hermann vezette Café Carlton, míg a Duna felé néző oldalon Mayer József luxusétterme kapott helyet, melyet zöld selyemtapétával és márványtetős kandallóval díszítettek. Az éttermet nagyobb rendezvények idején össze lehetett nyitni a szállóvendégek olvasószobájaként szolgáló Kék Szalonnal, így egy impozáns, összefüggő reprezentatív teret hoztak létre.
A kávéház különlegessége a pálmafákkal díszített terasz mellett a saját pálmakert volt, amelyet délben és este étteremként is használtak. A hely atmoszféráját tovább gazdagították Pándy Lajos 1937-ben festett történelmi freskói, amelyek a falakat díszítették, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Carlton kávéház hamarosan a korszak irodalmi és társasági életének egyik kedvelt találkozóhelyévé váljon – Karinthy Frigyes író is gyakran megfordult itt.
Háború, pusztulás és emlékezet
A második világháború 1939-es kitörése után Budapest hosszú ideig elkerülte a közvetlen pusztítást. A fővárost érő súlyosabb légi támadások csak a háború végső szakaszában, 1944-ben kezdődtek meg, és ekkor a pesti Duna-part szállodasora még nagyrészt épen maradt. A fordulópont 1945. január 15-én következett be, amikor a Hotel Carlton végzetes bombatalálatot kapott. Az épületet egy úgynevezett láncos légibomba érte: az egymáshoz rögzített robbanótöltetek egyszerre, egymáshoz közel csapódtak be, jelentős rombolást okozva. A robbanás következtében a Petőfi térre néző főhomlokzat középső része gyakorlatilag megsemmisült, és az enteriőr értékes berendezéseivel együtt eltűntek Pándy Lajos 1937-ben készült történelmi freskói is.
Budapest ostroma során a Duna-part historizáló épületsora súlyos károkat szenvedett. A legújabb kutatások ugyanakkor arra utalnak, hogy több jelentős épület – köztük a Thonet-udvar, a Hotel Bristol, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság székháza és a Hotel Ritz Dunapalota – elvben még megmenthető lett volna. A Bristol ugyan szintén bombatalálatot kapott, de szerkezete részben épen maradt, így 1946-ban, a romok helyreállítását követően Duna Szálló néven újra megnyitotta kapuit. Ebben az időszakban ez volt a Duna-part egyetlen működő szállodája.
A teljesen elpusztult Carlton helyén ideiglenesen zenés-táncos szórakozóhely működött. A Duna Szálló – rövid ideig Hotel Duna néven – még az újonnan épülő Hotel Intercontinental mellett állt, homlokzata pedig közel két évtizeden át őrizte a korzó egykori szállodavilágának emlékét. 1967-ben az épületet bezárták és felrobbantották. A megüresedett telken – a korábbi Hungária, Bristol és Carlton szállodák helyén – Finta József és Kovácsy László tervei alapján épült fel a modern Hotel Duna Intercontinental, amely 1969 szilveszterén nyitotta meg kapuit. A 368, Dunára néző szobával és mintegy 550 dolgozóval működő luxusszálloda a szocialista Magyarország egyik reprezentatív beruházásává vált, végleg lezárva a Duna-part századfordulós szállodavilágának történetét.
G. L.
Forrás:
Nyolcvan éve veszett oda a Duna-korzó patinás szállodasora
Fenyő Miksa: A Nyugat húsz éve (Felolvasás a Nyugat jubileumi estjén)
