Grafikai alapok

Honty Márta 1940-ben született Székesfehérváron, majd 1958 és 1963 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult Hincz Gyula tanítványaként, ahol 1963-ban dicséretes diplomával végzett. Korai tanulmányrajzai pontos aránykezelésről és kiegyensúlyozott kompozícióról tanúskodnak. A portrék és beállított kompozíciók mögött már ott húzódik az a strukturális gondolkodás, amely később gazdagon ornamentált felületei mögött is érzékelhető marad. 

Művészetének értelmezésekor különös hangsúlyt érdemel grafikai munkássága. Rajzainak százai tanúskodnak arról az aprólékos, fegyelmezett formagondolkodásról, amely ceruza- és tusrajzaiban bontakozik ki. Ezekben a kompozíciós alapképletek nem esetleges motívumok, hanem tudatosan felépített, variálható szerkezeti egységek. Mozaikszerűen illeszkednek egymáshoz, olykor kirakós játék logikáját idézve, és végigkísérik egész életművét, annak lényegi gerincét alkotva.

Az alapelemekből – mintegy univerzális építőkövekből – bontja ki a virágokat, állatalakokat, szimbolikus emberfigurákat, valamint az égi jelenségeket: a Napot, a Holdat, a csillagokat és a csillagképeket. E motívumok nem különálló képi elemekként jelennek meg, hanem egy egységes vizuális rendszer részeiként. A mikrokozmosz apró, ismétlődő struktúráiból építi fel a makrokozmosz tágasságát; rajzai így egy olyan képzőművészeti nyelvezetet teremtenek, amely a részletekből kiindulva a mindenségig terjeszti ki jelentését.

A grafikai életmű kiemelkedő példái közé tartozik a Néphagyomány I–III. (1972) című tussorozat. A sorozat darabjai zárt, szimmetrikus kompozíciók, amelyek szerkezeti felépítésükben a mandalák rendjét idézik. A geometrikus elemek – körök, körszeletek, háromszögek és egyéb formák – ünnepélyes harmóniában szerveződnek egységgé: életfává, az azt körülölelő zárt kertté, valamint a kert középpontjában álló asszony- vagy emberpárrá. Az aprólékos, csipkeszerűen kidolgozott rajzok kettős világot teremtenek. Külső rétegük egy tömbszerű, zárt kompozíciós keret, amely olykor virág, madár vagy akár használati tárgy – például mángorló – formáját ölti. Ez a keret mintegy megszilárdítja a világ rendjét, határt és egységet ad a kompozíciónak. A belső tér ezzel szemben gazdagon tagolt, finoman strukturált: részletezettsége az érzelmek sokrétűségét és a mindent átszövő összetartozás élményét közvetíti. Az aprólékosság azonban nem vezet túlzsúfoltsághoz vagy formai bonyolultsághoz. A részletek világos szervezőelv mentén rendeződnek, és áttekinthető, harmonikusan kibontakozó rendszert alkotnak. A sorozat így jól példázza Honty Márta vizuális gondolkodásának lényegét: a mikrostruktúrákból felépülő, egységes és kozmikus rend képzetét.

Gobelin és archaikus jelképrendszer

1964-ben Kaposváron telepedett le, miután házasságot kötött a főiskolán megismert Bors István szobrászművésszel. Bors István (1931–2004) Munkácsy-díjas szobrászművész. A hatvanas években Kaposvárra települt alkotógeneráció meghatározó tagjaként jelentős szerepet játszott a város kortárs művészeti életének formálásában. Szobrászati munkásságát erőteljes, karakteres formanyelv jellemezte, amely tematikájában és szemléletében párbeszédet alkotott Honty Márta mitikus, ornamentális világával.

Honty számára egy franciaországi tanulmányút döntő jelentőségű impulzust hozott: itt találkozott Jean Lurçat gobelinművészetével. Lurçat, aki korábban a kubizmus köréhez kapcsolódott, később a világ egységét hangsúlyozó, keleti ihletésű szemlélet felé fordult, és ennek szellemében újította meg a modern francia gobelint. Ez a találkozás Honty Márta számára is fordulópontot jelentett. Felismerte, hogy a magyar népművészet motívumkincsében hasonló, a világ egészét egységben szemlélő gondolkodásmód rejlik. Ettől kezdve tudatosan mélyedt el a magyar folklór és díszítőhagyomány tanulmányozásában, és a népi ornamentikát nem külsődleges díszítésként, hanem modern vizuális rendszerként kezdte értelmezni. Az elsők között kereste annak lehetőségét, miként kapcsolódhat egy 20. századi, kortárs képzőművész a népművészethez nem stilizált idézetként, hanem mélyebb, strukturális kötődés formájában.

Honty Márta művészetének központi eleme az archaikus és folklorisztikus motívumrendszer újraszervezése. Az életfa, a szarvas, a nőalak, az égi jelképek visszatérő elemek, de nem narratív illusztrációként jelennek meg. A kompozíciók gyakran középtengelyesek, vertikális felépítésűek, szinte oltárszerű struktúrát alkotnak. A sűrűn ismétlődő apróminták kozmikus érzetet keltenek: a felület ritmusa a végtelenség, az ismétlődés, a rend élményét hordozza. Az ornamentika itt nem díszítés, hanem világkép. A képek nem történetet mesélnek el, hanem létállapotot közvetítenek. A figurák nem cselekszenek, hanem jelen vannak. A motívumok nem dekorálnak, hanem összetartanak. Alkotásai gyakran emlékeztetnek oltárképek vagy ikonok szerkezetére. A vertikális tengelyre szervezett kompozíciók mintha föld és ég között feszülő vizuális hidat képeznének. A középpontba állított nőalak vagy növényi forma nem egyéni portré, hanem jel. A stilizáció mértéke tudatos: annyira konkrét, hogy felismerhető maradjon, és annyira absztrakt, hogy túlmutasson önmagán.

Munkáiban a folklór nem népművészeti idézetként jelenik meg, hanem szerkezeti mintaként. A hiedelemmondák világa, az archaikus rítusok és a vallási jelképek egy vizuális rendszer részeként szerveződnek össze. A kompozíciók sűrű mintázata nem zsúfoltság, hanem ritmus. Az apró egységekből felépített háttér egyfajta univerzumot hoz létre, amelyben az alakok nem lebegnek, hanem beágyazódnak. Ez a beágyazottság az egyik legfontosabb jellemzője az életműnek. A figura és a háttér nem válik szét, hanem egymás feltételei.

Tűzzománcok

A tűzzománc technika az 1970-es években vált különösen népszerűvé a magyar iparművészetben. Bár anyaghasználatában és felületi karakterében jelentősen eltér a gobelin puha, szövött struktúrájától, Honty Márta számára nem jelentett nehézséget az új médiumhoz való alkalmazkodás. Alkotói leleményessége lehetővé tette, hogy a textilművészetben kialakított ornamentális és szerkezeti gondolkodását a zománc keményebb, zártabb anyagában is érvényesítse. Az eltérő technikai adottságok ellenére műveiben megmaradt az a kompozíciós fegyelem és motívumrendszer, amely gobelinjeit is jellemezte. A tűzzománc keményebb, zártabb anyag, amely a jelképeket időtálló, szinte ikonikus formába rögzíti. A zománc csillogó felülete és intenzív színvilága ünnepélyessé teszi a kompozíciókat. A motívum itt nem átmeneti gesztus, hanem rögzített jel. A figurális kompozíciók más hangot ütnek meg.

Itt az ornamentika háttérbe húzódik, és a visszafogott gesztus, a zárt tér, az emberi jelenlét válik hangsúlyossá. Gyakran frontalitásra épülő kompozícióban jelenik meg, amely archaikus képi hagyományokat idéz.

A líraiság nem ellentéte a szerkezetnek, hanem annak finomítása: a színek kiegyensúlyozottsága és a kompozíció belső ritmusa különös csendet teremt. A részlet iránti figyelem, a finom ritmusok és a kiegyensúlyozott színvilág különleges belső feszültséget hoz létre. A tűzzománc képek hímes, hímzéses hatású megjelenése mélyén mindig a rajz rejlik. A vastagabb és finomabb vonalakkal határolt síkok, formák és térközök a zománcfesték égetése során megduzzadnak, a felület enyhén plasztikussá válik, és a finomabb kontúrokat részben elnyeli. Honty Márta tudatosan hagyta érvényesülni a zománc természetes terjeszkedését, ugyanakkor fegyelmezett szerkesztéssel megakadályozta az elemek összefolyását. E technikai egyensúly eredményeként sajátos, a rekeszzománchoz közelítő zománcfestészeti megoldást alakított ki, amely új műfaji minőséget teremtett hímesen strukturált kompozícióiban.

Az így létrejött művek jelentős szakmai és közönségsikert arattak. A korábban grafikai formában már kimunkált, pogány mitológiát idéző figurák a zománc ragyogó színerőjében monumentális hatásúvá váltak. A kompozíciók anyagszerűsége és intenzív színhasználata mintegy nagy léptékű, építészeti feladatok irányába mutatott. Ugyanakkor a monumentális alkotások mellett kisebb, keretbe foglalt kompozíciók is születtek, amelyek rendeltetésük és képi szerkezetük alapján a modern kor profán ikonjaiként, akár „ikonosztáz-szerű” tárgyakként értelmezhetők.

Fröcsköléses technika

Utolsó grafikai sorozata szemléleti fordulatot jelez az életműben. A korábbi, szigorúan szerkesztett, szimmetrikus kompozíciók után a folyékony tus és a nyomdafesték öntörvényű tulajdonságait kezdte vizsgálni, az absztrakt expresszionizmus gesztusnyelvéhez közelítve. A fröcskölés és a folyatás irányított alkalmazásával a fehér papíron aszimmetrikus, felborzolt textúrájú formák születtek, amelyek egyszerre tűnnek organikusnak és mitikusnak. E képződményeket beszédes címekkel látta el – Sárkány, Boszorkánymadár, Tánc, Élet –, mintegy jelezve, hogy az absztrakció mögött továbbra is jelentéssel telített világ húzódik meg. Ez a korszak nem a korábbi gondolkodás feladása, hanem annak új médiumban való kitágítása. A kompozíciós fegyelem itt is jelen van, de a forma immár nagyobb szabadsággal, a festék anyagszerű mozgására bízva alakul.

Pályájának későbbi szakaszában pedagógusként is meghatározó szerepet vállalt, 1989 és 2003 között a Kaposvári Iparművészeti Szakközépiskolában tanított, ahol textiltervezést és szövést oktatott. A textiltervezés és szövés oktatása során nem csupán technikai ismereteket adott át, hanem formai fegyelmet és motívumérzékenységet is közvetített. A műhelymunka számára nem pusztán gyakorlati tevékenység volt, hanem szemléletformáló folyamat. A hagyományt nem lezárt múltnak tekintette, hanem továbbadható formai logikának, amely új kontextusokban is érvényes maradhat. Öröksége így nemcsak a megalkotott művekben, hanem az átadott gondolkodásmódban is  tovább él.

Életmű és emlékezet

Honty Márta műveiből 2018. február 6. és március 25. között a budapesti Vigadó Galériában rendezték meg a „Mitikus képzetek – Bors István és Honty Márta kaposvári emlékkiállítás” című tárlatot, amely Bors István és Honty Márta életművét párhuzamosan mutatta be.

A kiállítás nem csupán retrospektív válogatás volt, hanem tudatosan felépített koncepció mentén szerveződő bemutató. Célja az volt, hogy a két alkotó művészi autonómiáját és egymással párbeszédben formálódó alkotói világát a kortárs befogadó számára is értelmezhetővé tegye. A tárlat hangsúlyozta, hogy Honty Márta művészetében a több ezer éves kulturális tradíciók nem stilizált múltként, hanem jelen idejű, működő vizuális struktúraként jelennek meg. A középtengelyes kompozíciók, az archaikus jelképrendszer és a sűrű, ritmikusan szervezett ornamentika olyan összefüggő világképet rajzolnak ki, amely túlmutat a korstílusok egyszerű ismétlésén. A művek nem pusztán dekoratív felületek, hanem átgondolt rendszerek, amelyekben az alak és a motívum kölcsönösen feltételezik egymást.

Honty Márta életműve ma is érvényesen értelmezhető, mert nem egy korszak vizuális jegyeit ismétli, hanem következetesen formává szervezett gondolkodást közvetít. Ez a belső koherencia teszi munkásságát időtállóvá, és lehetővé teszi, hogy alkotásai a kortárs vizuális diskurzusban is releváns módon jelenjenek meg.

G. L.

Források

• „Mitikus képzetek – Bors István és Honty Márta kaposvári emlékkiállítása.” Magyar Kurír, 2018. október 6.
• „Kaposváron élt és alkotott – ma lenne 80 éves Honty Márta iparművész.” Kaposvár Most, 2020. december 1.
• Honty Márta – művészeti profil Kieselbach Galéria – életrajz és díjak