Játékaink - a magyar kártya
A magyar kártya a magyar kultúra egyik jellegzetes, csaknem 200 éves múltra visszatekintő tárgya és játéka. A pakli 32 (vagy 36) lapból áll, Schiller darabjának hőseit ábrázolja, praktikus, kézhezálló, tükrözött elrendezéssel. A magyar kártyával stratégiai és reflex-, társasági és pasziánsz játékokat is játszhatunk: az ulti, a snapszer, lórum vagy Csapd le, csacsi!, de akár zsírozhatunk is. A Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány kezdeményezésére december huszonkilencedikét a magyar kártya napjává avatták, az ulti tavaly óta Magyar Értéktárban is szerepel.
A játékkártyák útja
A magyar kártyára sokan egyszerűen csak kártyajátékként gondolnak, valójában történelmi hagyományt, közösséget és szórakozást is hordoz. A játékkártyák (és jóskártyák) eredete bizonytalan, a kártyajáték az emberiség régmúltjában gyökerezik.
A kutatók szerint valószínűleg Kínából, Indiából vagy a keleti kultúrák találkozási területéről származik. Játékkártyák először a középkori Kína területén jelentek meg, valószínűleg a 9–10. században, amikor a papírkészítés és a nyomtatás már elterjedt volt. Ezek a korai kártyák papírból készültek, többek között számokat vagy pénzegységeket ábrázoltak.
Kereskedők és zarándokok vitték tovább a selyemúton, majd a keresztes hadjáratok és a mórok közvetítésével a 14. században Európában is elterjedt.
A magyar kártya születése
A 19. századi polgárosodó Európában a kártyajátékok igen fontos szerepet játszottak a társas életben. Magyarországon a kártya kezdetben a királyi udvarban és a nemesség körében terjedt el, mert drága, kézzel készített tárgy volt. Később a nyomdai technikák fejlődésével egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. A kártyajáték szinte minden korszakban és társadalmi rétegben jelen volt: játszották kaszinóban, kávéházban, klubokban, polgári szalonok elegáns kártyaasztal-műremekein, de kocsmákban, diákszállásokon és kaszárnyákban is.
Ekkor, 1835-36 táján készültek el Pesten, Schneider József kártyakészítő mester műhelyében a "magyar", "Tell", "helvét", "Doppeldeutsche" vagy "Négy évszak" elnevezésű kártyapakli első példányai. A nevek a legendás svájci szabadsághősökre, a tükrözött szerkesztésre és az ász lapok szimbolikus képeire utalnak. Ez az egyetlen kártya a világon, amelynek képeit egy irodalmi mű inspirálta: Schiller 1804-ben írt Tell Vilmos című drámájának főbb szereplői jelennek meg 8 kártyalapon is.
A lapok
A pakli színei hagyományos társadalmi jelentéstartalommal bírnak. A piros a papsághoz, a zöld a polgársághoz, a makk a parasztsághoz, míg a tök (csengő) a nemességhez kapcsolódik.
A felső lapokon Geszler Hermann, a zsarnoki Habsburg helytartó; Stüszi vadász, aki találkozik Tell Vilmossal; Rudenz Ulrich, a svájci nemes, aki végül a szabadságharcosokhoz csatlakozik valamint maga Tell Vilmos, a svájci vadász és hős.
Az alsó lapokon további szereplők jelennek meg: a Kuoni pásztor, a svájci nép egyszerű képviselője; Reding Itell, akit a szövetség vezetőjévé választanak; Fürst Walter, a svájci államszövetség egyik alapítója; Harras Rudolf, a Habsburgok lovásza.
A számozott lapok is ábrázolnak jeleneteket a történetből, például Tell Vilmos lelövi Geszlert, csónakban evez, feleségétől búcsúzik, megjelenik Geszler póznára tűzött kalapja és vára is.
Számos további lapon stilizált svájci ihletésű tájak láthatók. Az ász lapokon az évszakok allegorikus alakjai láthatók, míg a király lapokon nem konkrét történelmi személyek, hanem stilizált figurák szerepelnek.
A magyar kártyajátékok
A magyar kártyával játszott játékok közül egyesek hungarikumok, mint a zsírozás (ütésvivő kártyajáték) a Csapd le, csacsi! (gyors reakciójáték) és az ulti (stratégiai játék), míg a huszonegy a blackjackhez, a ferbli a pókerhez, a snapszer az osztrák Schnapsenhez hasonlítható.
A "nemzeti" kártya
A nemzeti érzés konkrétabb formában is megjelent a „kettős nemzeti kártya” próbanyomatú lapjain: 1874-ben Kutasi Imre különleges kártyapaklit készíttetett, egyes kártyalapokon magyar politikusok szerepeltek: a piros ászon Batthyány Lajos és Kossuth Lajos, a makk ászon Mészáros Lázár és Szemere Bertalan, a tök ászon Eötvös József és Klauzál Gábor, a zöld ászon pedig Deák Ferenc és Széchenyi István látható.
Kaszinók
1827-ben gróf Széchenyi István megalapította a pesti (Nemzeti) Casinót.
Angliai példára szeretett volna ő is egy olyan, zártkörű klubot alapítani, ahol az ország és a közművelődés fejlődésének érdekében az arisztokrácia és a polgárság összegyűlhet és valódi eszmecserét folytathat. Jellemző vonása, hogy 30.000 kötetes könyvtár is rendelkezésre állt a tagoknak.
Az első Casino nyomán több ilyen intézmény alakult az országban, az Országos és a Lipótvárosi Kaszinóban a nagypolgárság, a Tiszti Kaszinókban a katonatiszti réteg is megtalálta a helyét.
A kaszinók működése nem minden esetben volt feddhetetlen. A századfordulós sajtó gyakorta (és nem véletlenül) "frakkos naplopók" kártyabarlangjának hívta a Széchenyi szándéka szerint a nemzet felemelkedését célzó intérményeket, ahol "Őrületes kártyajáték folyik".
A játék ára
A kártya minden idők egyik legnépszerűbb játéka, amely nemcsak társas formában, hanem egyedül is játszható; ennek legismertebb példája a pasziánsz. A kommersz (társasági, stratégiai) játékok társadalmilag elfogadottabbak voltak. A szigorú szabályok célja a véletlen szerepének csökkentése volt, így a játék inkább szellemi párbajjá vált. A hazárdjátékok ezzel szemben főként a szerencsére épültek, ezért gyakran elítélték vagy tiltották őket, bár éppen emiatt sokszor népszerűbbek is voltak.
Irodalmi tanulmányainkból, akár családi történetekből is tudhatjuk, milyen erős, olykor végletes szenvedéllyel játszhattak emberek milliói – nemzetiségtől, kortól, nemtől és társadalmi-anyagi helyzettől függetlenül "hazárdjátékokat", mint Dosztojevszkij A játékos, Gogol A játékosok vagy Puskin: A pikk dáma című műveinek hősei. Móricz Zsigmond így írja le a "dzsentri" bukását Kamaszok című művében: "Még én is emlékszek rá, hogy hét napig, tíz napig, két hétig ott folyt a kártyázás, nem aludt ott senki, csak aki megbágyadt, így letette a fejét a kezére s szundított egy kicsit, míg fel nem rázták, akkor folytatta (...) Nem az orgonálás kellett nekik, kérlek alássan, hanem a jó tarokkista!"
A magyar kártya napja
A Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány kezdeményezése sikerrel járt: december huszonkilencedikét a magyar kártya napjává avatták. Kezdeményezésükre a Schneider-műhely emlékét tábla hirdeti Budapesten, a VII. kerületi Kazinczy utcában (az egykor Kiskereszt utca 55. számú háza helyén), ahol a Tell-kártya egyik első példánya készült. 2025-től a Magyar Értéktárban szerepel az ulti kártyajáték is.
V.Zs.
