Kilépés a „szűk korlátokból”

A 18–19. század fordulóján az önálló női írói pálya még ritka kivétel volt.

A művelt nőt lassan elfogadták – női szerepei tökéletes betöltése mellett –, a nyilvánosan fellépő női szerző azonban már átlépte a megszokott határokat.

A kérdés az volt, hogy az oktatás, az olvasás és az írás meddig tekinthető a leendő anyák számára hasznos műveltségnek, és mikortól válhat önálló, elfogadott nyilvános szereppé. 

Barátsági vetélkedés

Molnár Borbála (1760–1825) verseket és leveleket írt, németből fordított; Munkáji című gyűjteményének első kötetei már 1793-ban megjelentek. A kortársak a "Magyar Minerva" névvel fejezték ki megbecsülésüket. Újfalvy Krisztina (1761–1818) erdélyi költőnő verseinek jelentős része kéziratban maradt, többek között az Elegyes tárgyú ábrázolatok című gyűjteménye.

Közösen jegyzett Barátsági vetélkedés című művük 1804-ben jelent meg, melyben megvitatták a nők lehetőségeit, korlátait, valamint helyzetük okait is.

A kötet különös ereje éppen abból adódik, hogy Molnár és Újfalvy nem értett mindenben egyet: érveiket nyilvánosan ütköztették.

Molnár Borbála Újfalvynál szelídebb, hagyományosabb álláspontot képviselt: a nők műveletlenségéért részben magukat a nőket, különösen a lányaik szellemi-emberi neveléséről nem megfelelően gondoskodó anyákat tette felelőssé.

Molnár gondolkodásában a leány és az anya nem elszigetelten, hanem a család rendszerében jelenik meg – így a generációk összefonódásáról sem feledkezik meg.

Újfalvy így folytatta az okok visszafejtését: 
„vajon az anyák ostobaságoknak nem az atyák-e eszközei?”

Újfalvy a nők műveletlenségét részben a nevelés következményének tartotta, és a nőket világi művek olvasásától, különösen a "románok" káros hatásaitól óvó nézetekkel szemben határozottan fellépett: 
"minden könyvek olvasása ... hasznos.”

A Vetélkedés szerint a történelmi, földrajzi és természettudományos ismeretek legnemesebb célja: 
„kimunkálni azt, hogy az Ember tökéletes légyen...”

Újfalvynál az olvasás célja már nem az illedelmes műveltség: a műveltséget nem a jó feleség díszének, hanem az emberi kiteljesedés feltételének tekintette.

Molnár Borbála és Újfalvy Krisztina vitája még elsősorban azt vizsgálta, miért maradnak a nők művelődési lehetőségei szűkebbek, s ebben milyen szerepe van a családi nevelésnek, az apák és anyák által továbbadott mintáknak, valamint a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásoknak.

Néhány évtizeddel később Dukai Takách Judit pályája már e kérdések gyakorlati oldalát mutatta meg: mit jelentett, ha egy művelt nő nemcsak olvasott és írt, hanem szerzőként is belépett az irodalmi nyilvánosságba.

Sikere azt is megmutatja, hogy az alkotói tehetség elismerése önmagában még nem oldotta fel a hagyományos női szerepek követelményeit.

(Az idézetek forrása: Hász-Fehér Katalin: Molnár Borbála levelező társasága)

Malvina, az első koszorús költőnő 

Dukai Takách Judit (1795–1836), költői nevén Malvina, jómódú evangélikus nemesi családban született a Vas vármegyei Dukán.

Édesapja, dukai Takách István földbirtokos, édesanyja muzsai Vittnyédy Terézia volt. Egyetlen gyermeküket gondos nevelésben részesítették: írni, olvasni, zongorázni és kézimunkázni tanult, majd 1811-től Sopronban nyelvekkel és zenével is foglalkozott.

A családi emlékezet szerint első költeményét még gyermekként, beteg édesanyja ágya mellett írta imakönyvébe.

Apja biztatta a versírás folytatására. Dukai Takách költeményei eleinte kéziratos másolatokban terjedtek Kemenesalján és a Dunántúlon.

Tehetségére Horváth József Elek költő figyelt fel, aki tanácsokkal, könyvekkel és költői episztolákkal segítette. Rajta keresztül került kapcsolatba Kazinczy Ferenccel is. 

Az 1814-ben Dukára látogató Wesselényi Miklós és Döbrentei Gábor felolvastatták a tizenkilenc éves költőnő verseit, majd ünnepélyesen költővé fogadták.

Ekkor kapta az Osszián-énekek Malvinája után költői nevét. Első nyomtatott költeménye a Barátomhoz Erdélybe volt; verseit később az Erdélyi Múzeum és az Aurora is közölte. Festetics György 1817-ben meghívta a keszthelyi Helikoni ünnepségre, ahol az egyetlen női szerzőként szerepelt Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor és más ismert költők társaságában.

A hagyomány szerint felolvasása akkora sikert aratott, hogy tiszteletére a Georgikon füvészkertjében emlékfát ültettek.

Berzsenyi, aki családi kapcsolatban is állt vele, a Dukai Takách Judithoz című versében Malvina kivételes helyzetét így fogalmazta meg:
„Hogy a szelíden érző szép nemet
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A férfitörvény, vajjon jól van-e? (...) 
Te (…) kihágsz nemednek szűk korlátiból.” 

Malvinának egyben azt is bizonyítania kellett, hogy a költészet összeegyeztethető a hagyományos női szereppel.

Önéletírásában így mutatta be önmagát:
„Az aszszonyi foglalatosságok között fonyás és varrás az ő legkedvesebb munkája, verseinek is nagyobb részét rokkája pergése mellett irta; a szabóknak nem patrónája, mert minden öltözetjeit önnön kezei készítik. Ez nem úgy említtetik mint dicséret, hanem csak annak bizonyságára vagyon itt, hogy az asszonyisággal, s annak foglalatosságaival a poézis hadat nem visel.”A rokka és a poézis együttese pontosan érzékelteti a korszak elvárását: a nő csak akkor válhatott elfogadott szerzővé, ha háziasszonyi erényeit is igazolta.

Dukai Takách Judit 1818-ban, huszonharmadik születésnapján férjhez ment Geöndeötz Ferenchez. Férje 1830-ban meghalt, Dukai 1832-ben férjhez ment Patthy István ügyvédhez. Második házasságából két gyermek született, a kislány azonban csak néhány napot élt. Gyermeke halála után nemsokára Malvina is elhunyt 1836. április 15-én Sopronban – ugyanabban az évben, mint Berzsenyi Dániel.

Dukainak a klasszikus műveltséghez, az "apollói" költészethez való ragaszkodását a Klaviromhoz című költemény zárlata jeleníti meg: 

„Aranyfürtű Apollómnak
Karjai közé rogyok
S HOGY LANTOT ÁD, AZT GONDOLOM:
ÉN IS – ISTENNÉ VAGYOK!”

Malvina irodalmi jelenléte megelőzte a magyar nők által szervezett és működtetett nőnevelés kibontakozását. Brunszvik Teréz munkája hozta el a kisgyermeknevelés forradalmát.

Teleki Blanka (1806–1862) 1846-ban nyitotta meg magyar nyelvű leánynevelő intézetét Pesten, amelyben Leövey Klára (1821–1897) is tanított. 

Munkájuk azt a következő korszakot készítette elő, amelyben a nők már nemcsak művelt olvasóként, hanem tanárként, szalonszervezőként, szerkesztőként és önálló alkotóként is megjelenhettek.

Molnár Borbála, Újfalvy Krisztina és Dukai Takách Judit műveit Weöres Sándor beválogatta Három veréb hat szemmel című, alternatív irodalmi szöveggyűjteményként forgatható antológiájába (Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1977).

Szendrey Júlia 

Míg Dukai Takách Judit úgy teremthetett magának elfogadott költői szerepet, hogy alkotói tevékenységét következetesen összeegyeztette a kor női erényként számon tartott háziasszonyi kötelességeivel, Szendrey Júlia (1828–1868) nemzedékében már tágabbá vált a női szerzőség tere: a sajtó, a napló, a műfordítás és a szépirodalom többféle lehetőséget kínált az önálló megszólalásra.

A nagyobb nyilvánosság azonban erősebb társadalmi ellenőrzést is jelentett.

Szendrey életében ezért már nemcsak az volt a kérdés, elfogadható-e egy nő alkotóként, hanem az is, képes-e saját szerzői személyiségét megőrizni a róla kialakított özvegy- és botrányhős-szerepekkel szemben.

Szendrey Júlia a 19. századi magyar nőirodalom korai, önálló hangú alakja.

Kortársai George Sand követőjeként látták: rövid hajával, szivarozásával és társasági szokásaival – férfi vendégeket is fogadott – eltért a kor viselkedési normáitól.

Már életében kilépett abból a szerepből, amelyben az irodalmi nyilvánosság elsősorban Petőfi feleségeként akarta látni. Szendrey esetében különösen élesen vált szét a közvélemény által megalkotott figura és a saját műveiben megszólaló szerző. Életének botrányként kezelt döntései sokáig háttérbe szorították verseit, műfordításait és naplóit.

Alakját az 1848-as forradalom és a Petőfi körül kialakuló kultusz is formálta.

A hagyomány Szendrey Júliának tulajdonítja Petőfi kokárdáját; Petőfi feljegyzése azonban arról szól, hogy Júlia nemzetiszínű fejkötőt varrt magának.

Dokumentum, emlékezés és legenda keveredik: március tizenötödikére szinte lehetetlen a dokumentált tényekre szorítkozni.

Petőfi eltűnése után Szendrey 1849 őszén Erdélyben kutatott utána, szemtanúkat és hadifoglyokat keresett, 1850 tavaszán Pesten útlevelet kért, hogy az Oszmán Birodalomba, Bemhez utazhasson.

Kiszolgáltatott helyzetét mutatja a történet is, miszerint Franz von Liechtenstein kiutasítással fenyegette, iratait elvette, és mint Petőfi hozzátartozóját személyében is megfenyegette.

Szendrey 1850. július 21-én férjhez ment Horvát Árpád történészhez, egyetemi tanárhoz; a házasság nagy felháborodást keltett. Arany János 1850-ben róla írta A honvéd özvegye című versét.

1850–1851-ben elbeszéléseket közölt, majd 1857-től rendszeresen jelentkezett versekkel, mesékkel és műfordításokkal.

Szendrey csak jóval Petőfi halála után kezdett verseket írni: életében 23 verse jelent meg, a kortársak számon tartották őt, több női antológiában szerepelt.

Első nyilvánosan megjelent verse, a Három rózsabimbó (1857) a Napkelet irodalmi folyóiratban jelent meg; Andersen meséi című műfordításkötete 1858-ban Pesten, Lampel Róbert kiadásában látott napvilágot.

A kötetet gyermekeinek ajánlotta. Közülük négyen érték meg a felnőttkort, hármuknak azonban tragikus sors jutott: Petőfi Zoltán, Horváth Attila és Horváth Árpád is fiatalon hunytak el. A legfiatalabb testvér, Horváth Ilona – asszonynevén Machek Gusztávné – 87 évet ért meg. 

Szendrey költészetében a család, az anyaság, az önállóság és a nemzeti gondolat is megjelent. Fiának ajánlott Magyar gyermek éneke (1860) című versében:
„Magyar hazám, kedves magyar hazám!
Büszkén vallom be, hogy fiad vagyok,
S áldom a sorsot, hogy te vagy anyám!”

Az El, messze innen! (1861) a személyes szabadság igényét fogalmazza meg, talán kifejezve a rá osztott szerepektől, róla alkotott véleményektől való menekülés vágyát is:
„El, messze innen a világba,
A hol nem ismer senki sem,
A hol majd élek enmagamnak,
Mit soha még nem teheték.”

1846-tól, hosszabb-rövidebb megszakításokkal, élete végéig vezetett naplói és naplószerű feljegyzései önértelmezésének fontos dokumentumai.

Naplójának Petőfi által lemásolt részletei már 1847. október 31-én és november 7-én Petőfiné naplója címmel megjelentek az Életképek című folyóiratban. A naplóanyag eddig legteljesebb kiadása 2016-ban jelent meg „Naponként árvább” – Szendrey Júlia naplója címmel.

Szendrey már nem pusztán múzsa vagy írófeleség, hanem saját tapasztalatait és alkotói ambícióit nyilvánosan megfogalmazó szerző.

Életének megítélése végletek között csapongott: a „feleségek feleségéből” a „honvéd (hűtlen) özvegye” lett.

A 20. század végétől változás figyelhető meg: immár Szendrey művei mint művészeti alkotások és kordokumentumok jelentik a vizsgálat tárgyát.

Szendrey egyszersmind a magyar női önértelmezés egyik korai, jelentős képviselője – talán a kényszerű nyilvánosság is szerepet játszott ebben. Kreatív, sokműfajú alkotó.

Alig négy évtizedet élt. 

A női műveltség és alkotói szerep fokozatos átalakulása jól kirajzolódik a 18–19. század fordulójától a század közepéig.

Az új lehetőségek nem törölték el a korábbi női szerepelvárásokat: a régi és az új minták hosszú ideig egymás mellett léteztek.

A rokka mellett születő vers, a folyóiratban közölt költemény, a lánynevelés korszerűsítése és a személyes napló ugyanennek az átalakulásnak más-más állomása.

Molnár Borbálától, Újfalvy Krisztinától Dukai Takách Juditon át Szendrey Júliáig a gondolkodó, szervező, alkotó nő láthatóvá vált a nyilvánosságban.

V. Zs.

Forrás:

• Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, 1–14. kötet. 
• Dr. Kéri Katalin: Hazai művek és viták a lánynevelésről és a női művelődésről a XVIII-XIX. század fordulóján
• Wéber Anikó: Azért küzdöttek, hogy nőként írhassanak – Az első magyar költőnőink
• Malvina, az első magyar költőnő emlékezete. Dukai Takách Juditról
• Hász-Fehér Katalin: Molnár Borbála levelező társasága
• Fábri Anna, „A szép, tiltott táj felé”. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905) Kortárs Kiadó, Budapest., 1996
• Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1. – Irodalmi szerelmeskönyv Corvina Kiadó, Budapest, 2012