5 6 9 7 „Úristen, erős menedékünk voltál minden időben! — A zsoltár e verse irásmagyarázó bölcseink értelmezése szerint a templomra vonatkozik. Templomaink szolgáltak erős menedékül üldözött népünk fiainak, mert a szentély áhitatos hangulatában szilárdult lelkük hittel vértezve fordult szembe a rosszakarat támadásaival és megingathatatlan hűségük diadalmaskodott a csillogó fényű igéretek csábitásai felett.”

KI VAGYOK ÉN?
Ki vagyok én? Ezzel a sorral záródik Patai Edith verseskötete, — nem költészete — s ez a felkiáltás a költő kérdése, nem költői kérdés. A költő az örök ellentétek embere. Benne minden érzés felfokozott; méretben, intenzitásban kiélezett és a benne széthajtó reflexiók a szélső határokig merednek. Önös: mert mindent legbelül érzékel, a szíve gyökerére lélegzett valóság elveszti magába zártságát, önállóságát és benne mássá születik; s mert mindent önmagában lát, fog fel, minden benne is van, ő a forrás, ő az Anya, a centrális nap, mindenek róla szakadtak le, mindenek körötte keringenek a tőle nyert fényben. S mert mindent imagát-tépő parthenogenezisben vajúdik életre, anyás áldozatossággal önzetlenkedik, s úgy véresen, vonaglón darabolja, osztja, hajigálja szét szívét a világnak.

"Jelen munkámat legelső sorban hitközségem tagjainak lelkiekben való megerősítése céljából adom közzé. Már rég elmuttak azok az idők, midőn ״orthodox" hitközségekről jogosan mondták : ״Az egész gyülekezet szentekből áll." Ma az u. n. ״egységes" orthodox hitközségekben, éppen a selectió lehetetlensége következtében, fölös számmal vannak az olyan elemek melyek részére éppen olyan szükséges a lelki gondozás, a hit, beli megerősítés munkája, hogy illetők ne csak az orthodoxia,de egyáltalában a zsidóság számára teljesen ״kiszáradt csontokká"'ne váljanak, mint bármely nem orthodox gyülekezetben."