rendezés: relevancia szerint ABC sorrend

találatok száma: 277

Találatok szűrése
/28
<< >>
  • KF_2920

    Vásár BNV Budapest 1941

    kép
    minősített tartalom

    A képen az 1941. évi BNV főtere látható szoborcsoporttal és szökőkutakkal. Az előtérben a Harmatvíz reklámja látható, míg jobb oldalt Budapest pavilonja, a háttérben két nemzeti kiállító épülete látható, az egyik a hitleri Németország, a másik a sztálini Szovjetunió csarnoka.

  • KF_F_71_2

    Köztisztviselők szövetkezete Budapest 1944

    kép
    minősített tartalom

    Köztisztviselők szövetkezete Budapest húsboltjának portál része 1944-ben. A VII. kerületi Közért VII. Rákóczi út 10. sz. alatti 7103-as húsboltjának elődje.

  • VF_7455

    Sipos Halászkert

    kép
    minősített tartalom

    Az alapító, Sipos Ferenc kiskocsmája a Martinovics téren volt, ahol öccse, Sipos Károly mellette tanulta a mesterséget. Amikor a népszerűségük miatt kinőtték a kiskocsmát, Sipos Károly 1925-ben megnyitotta a Kőbányai Halászkertet a Belső Jászberényi út 43-ban. Károly a közeli Kispest vendéglősétől, a Gödör tulajdonosától tanulta meg, hogy a városok belsejében is kedvelt lehet egy hal-vendéglő. Egy hajdani hirdetés szerint „ózondús levegőjű kerthelyisége árnyas fáival az úri társaságok kedvenc szórakozó helye” volt. Minden nap friss halászlét és túrós csuszát is hirdettek, csütörtökönként pedig nyársonsült készült a kertben – a vendégek előtt, biztosan jócskán ingerelve az arra járók szagló-szerveit. Sipos úr a szálkanélküli halászlé készítését is a kispesti vendéglősöktől tanulta és vitte át Óbudára. A Sipos kert ugyanis 1930-ban megszűnt Kőbányán, mert elköltözött Óbudára. A Lajos utca 46. szám alatt nagyon régóta működött kocsma. Első tulajdonosa Milacher Imre volt, aki üzletét 1883-ban nyitotta meg. Milacher Rozália 1885-től kezdődően vezette tovább a kocsmát. Ő feltehetően az előző tulajdonos leánya volt. Valószínűleg nemsokára férjhez ment és a kocsmát ettől kezdve özv. Milacher Imréné vezette. Milacherék további sorsáról nem tudunk, de üzletüket a következő tulajdonos, Sipos Károly szinte világhírűvé avatta. Sipos Károly 1880-ban született Nagykárolyban. Tanulmányait 1896-ban fejezte be és először vidéki városokban dolgozott, majd 1910-ben Budapestre költözött. Feleségül vette Hess Annát, aki régi vendéglős családból, az ismert Maloschik famíliából származott. Óbudán a 30-as évek rengeteg vendéglője és kiskocsmája mellett, nehezen indult be az üzlet, de a remek ételek, a jó hangulat és a sramli zene hamarosan egész Budapestről csábította a vendégeket. Sipos úr felújította az épületet, a kocsi-beállásra szolgáló nagykaput is megnyitotta a vendégek előtt, így rögtön a kerthelyiségbe jöhettek az emberek. Ahol a legszembetűnőbb a kert közepén álló szokatlanul nagy akvárium volt, tele élő halakkal. Amit a vendégek kiszemeltek, az hamarosan a tányérjukra került, miközben egy-két liter jó balatoni és Eger vidéki borral vészelték át a várakozási időt. A legközelebbi Duna-partnál egy kis uszályban várakoztatták a friss halakat. A közeli Duna parton hamarosan nyitottak egy kerthelyiséget, amely nagyjából a mai Dereglye utca végénél, a vízparton lehetett, kilátással a Margit szigetre. Itt volt a kikötőstég is, ahol megálltak a Dunán közlekedő hajók, és hétvégeken ontották a halászlére éhes városlakókat. Sipos úr az érkező kirándulókat azonnal becsábította (a remek halászlé-illatokkal) a vendéglőbe, mielőtt még „szétszélednének” a sok egyéb vendéglő felé. Nagyon sokat költöttek hirdetésekre, így az üzlet egyre jobban ment. Sípos Károly felkérést kapott egy hegyvidéki étterem vezetésére is. A Zugligetben bérelt vendéglő közel volt a villamos végállomáshoz, és 1939-ben már híressé is vált – akkoriban a hétvégeken még zengett a Buda környéki hegyvidék a kirándulók tömegétől. A háború kitörése miatt azonban a forgalom gyengébb lett, így Sipos úr már nem tudta folytatni a saját autójával a napi ingázást Óbuda és Zugliget között – a hegyi éttermét továbbadta. Óbudán azonban nem csökkent a forgalom, folyamatosan bővítették az üzletet (a házban lévő kis lakások megszüntetésével), sőt egyre több külföldi vendég is látni akarta Óbuda gyöngyszemét és kóstolni a híres halászlét, túrós csuszával. Megjelentek tehát a vendéglőről olyan képeslapok is, amelyeken a magyar mellett német felirat is volt. Sipos Károly 1942-ben sajnos 62 évesen meghalt. Az éttermet ezután felesége vezette egy évig, amikor férjhez ment Kugler Ferenchez, akinek nevére került az üzlet. Néhány képeslap hátoldalán is szerepel, hogy Tul: Kugler Ferenc. Egy év múlva a halászkert továbbra is Sipos néven üzemelt. Óbuda rekonstrukciója során tervbe vették a Lajos utca egy részének lebontását a Bécsi útig, hogy ide is házgyári lakótelepet építsenek. Egyetlen helyen akarták megőrizni a régi hangulatot - a Fő-téren és környékén -, mint egy rezervátumot. Csak a Sipost akarták megtartani, ezért Új Sipos néven a vendéglőt a Fő térre mentették át. Az Óbuda-Újlak revitalizáció 1981-ben, majd 1987-ben keletkezett rendezési tervei még az épület lebontásával számoltak, így az akkori tulajdonos – a név megmentése érdekében – az óbudai Fő téren lévő földszintes épületbe tette át a Halászkertet. Hosszas viták után azonban az 1992-es rendezési terv már a megmaradást engedte. Óbudán ekkor két Sipos lett: a Lajos utcai „Régi”, a Fő-téri az „Új”. A Régi Sipos viszont 2014-ben bezárt. (www.melyenszanto.blog.hu/2016/12/14/obuda_kifogyhatatlan_vendeglos_emlekei és www.egykor.hu)

  • VF_7456

    Sipos Halászkert

    kép
    minősített tartalom

    Az alapító, Sipos Ferenc kiskocsmája a Martinovics téren volt, ahol öccse, Sipos Károly mellette tanulta a mesterséget. Amikor a népszerűségük miatt kinőtték a kiskocsmát, Sipos Károly 1925-ben megnyitotta a Kőbányai Halászkertet a Belső Jászberényi út 43-ban. Károly a közeli Kispest vendéglősétől, a Gödör tulajdonosától tanulta meg, hogy a városok belsejében is kedvelt lehet egy hal-vendéglő. Egy hajdani hirdetés szerint „ózondús levegőjű kerthelyisége árnyas fáival az úri társaságok kedvenc szórakozó helye” volt. Minden nap friss halászlét és túrós csuszát is hirdettek, csütörtökönként pedig nyársonsült készült a kertben – a vendégek előtt, biztosan jócskán ingerelve az arra járók szagló-szerveit. Sipos úr a szálkanélküli halászlé készítését is a kispesti vendéglősöktől tanulta és vitte át Óbudára. A Sipos kert ugyanis 1930-ban megszűnt Kőbányán, mert elköltözött Óbudára. A Lajos utca 46. szám alatt nagyon régóta működött kocsma. Első tulajdonosa Milacher Imre volt, aki üzletét 1883-ban nyitotta meg. Milacher Rozália 1885-től kezdődően vezette tovább a kocsmát. Ő feltehetően az előző tulajdonos leánya volt. Valószínűleg nemsokára férjhez ment és a kocsmát ettől kezdve özv. Milacher Imréné vezette. Milacherék további sorsáról nem tudunk, de üzletüket a következő tulajdonos, Sipos Károly szinte világhírűvé avatta. Sipos Károly 1880-ban született Nagykárolyban. Tanulmányait 1896-ban fejezte be és először vidéki városokban dolgozott, majd 1910-ben Budapestre költözött. Feleségül vette Hess Annát, aki régi vendéglős családból, az ismert Maloschik famíliából származott. Óbudán a 30-as évek rengeteg vendéglője és kiskocsmája mellett, nehezen indult be az üzlet, de a remek ételek, a jó hangulat és a sramli zene hamarosan egész Budapestről csábította a vendégeket. Sipos úr felújította az épületet, a kocsi-beállásra szolgáló nagykaput is megnyitotta a vendégek előtt, így rögtön a kerthelyiségbe jöhettek az emberek. Ahol a legszembetűnőbb a kert közepén álló szokatlanul nagy akvárium volt, tele élő halakkal. Amit a vendégek kiszemeltek, az hamarosan a tányérjukra került, miközben egy-két liter jó balatoni és Eger vidéki borral vészelték át a várakozási időt. A legközelebbi Duna-partnál egy kis uszályban várakoztatták a friss halakat. A közeli Duna parton hamarosan nyitottak egy kerthelyiséget, amely nagyjából a mai Dereglye utca végénél, a vízparton lehetett, kilátással a Margit szigetre. Itt volt a kikötőstég is, ahol megálltak a Dunán közlekedő hajók, és hétvégeken ontották a halászlére éhes városlakókat. Sipos úr az érkező kirándulókat azonnal becsábította (a remek halászlé-illatokkal) a vendéglőbe, mielőtt még „szétszélednének” a sok egyéb vendéglő felé. Nagyon sokat költöttek hirdetésekre, így az üzlet egyre jobban ment. Sípos Károly felkérést kapott egy hegyvidéki étterem vezetésére is. A Zugligetben bérelt vendéglő közel volt a villamos végállomáshoz, és 1939-ben már híressé is vált – akkoriban a hétvégeken még zengett a Buda környéki hegyvidék a kirándulók tömegétől. A háború kitörése miatt azonban a forgalom gyengébb lett, így Sipos úr már nem tudta folytatni a saját autójával a napi ingázást Óbuda és Zugliget között – a hegyi éttermét továbbadta. Óbudán azonban nem csökkent a forgalom, folyamatosan bővítették az üzletet (a házban lévő kis lakások megszüntetésével), sőt egyre több külföldi vendég is látni akarta Óbuda gyöngyszemét és kóstolni a híres halászlét, túrós csuszával. Megjelentek tehát a vendéglőről olyan képeslapok is, amelyeken a magyar mellett német felirat is volt. Sipos Károly 1942-ben sajnos 62 évesen meghalt. Az éttermet ezután felesége vezette egy évig, amikor férjhez ment Kugler Ferenchez, akinek nevére került az üzlet. Néhány képeslap hátoldalán is szerepel, hogy Tul: Kugler Ferenc. Egy év múlva a halászkert továbbra is Sipos néven üzemelt. Óbuda rekonstrukciója során tervbe vették a Lajos utca egy részének lebontását a Bécsi útig, hogy ide is házgyári lakótelepet építsenek. Egyetlen helyen akarták megőrizni a régi hangulatot - a Fő-téren és környékén -, mint egy rezervátumot. Csak a Sipost akarták megtartani, ezért Új Sipos néven a vendéglőt a Fő térre mentették át. Az Óbuda-Újlak revitalizáció 1981-ben, majd 1987-ben keletkezett rendezési tervei még az épület lebontásával számoltak, így az akkori tulajdonos – a név megmentése érdekében – az óbudai Fő téren lévő földszintes épületbe tette át a Halászkertet. Hosszas viták után azonban az 1992-es rendezési terv már a megmaradást engedte. Óbudán ekkor két Sipos lett: a Lajos utcai „Régi”, a Fő-téri az „Új”. A Régi Sipos viszont 2014-ben bezárt. (www.melyenszanto.blog.hu/2016/12/14/obuda_kifogyhatatlan_vendeglos_emlekei és www.egykor.hu)

  • VF_7453

    Sipos Halászkert

    kép
    minősített tartalom

    Az alapító, Sipos Ferenc kiskocsmája a Martinovics téren volt, ahol öccse, Sipos Károly mellette tanulta a mesterséget. Amikor a népszerűségük miatt kinőtték a kiskocsmát, Sipos Károly 1925-ben megnyitotta a Kőbányai Halászkertet a Belső Jászberényi út 43-ban. Károly a közeli Kispest vendéglősétől, a Gödör tulajdonosától tanulta meg, hogy a városok belsejében is kedvelt lehet egy hal-vendéglő. Egy hajdani hirdetés szerint „ózondús levegőjű kerthelyisége árnyas fáival az úri társaságok kedvenc szórakozó helye” volt. Minden nap friss halászlét és túrós csuszát is hirdettek, csütörtökönként pedig nyársonsült készült a kertben – a vendégek előtt, biztosan jócskán ingerelve az arra járók szagló-szerveit. Sipos úr a szálkanélküli halászlé készítését is a kispesti vendéglősöktől tanulta és vitte át Óbudára. A Sipos kert ugyanis 1930-ban megszűnt Kőbányán, mert elköltözött Óbudára. A Lajos utca 46. szám alatt nagyon régóta működött kocsma. Első tulajdonosa Milacher Imre volt, aki üzletét 1883-ban nyitotta meg. Milacher Rozália 1885-től kezdődően vezette tovább a kocsmát. Ő feltehetően az előző tulajdonos leánya volt. Valószínűleg nemsokára férjhez ment és a kocsmát ettől kezdve özv. Milacher Imréné vezette. Milacherék további sorsáról nem tudunk, de üzletüket a következő tulajdonos, Sipos Károly szinte világhírűvé avatta. Sipos Károly 1880-ban született Nagykárolyban. Tanulmányait 1896-ban fejezte be és először vidéki városokban dolgozott, majd 1910-ben Budapestre költözött. Feleségül vette Hess Annát, aki régi vendéglős családból, az ismert Maloschik famíliából származott. Óbudán a 30-as évek rengeteg vendéglője és kiskocsmája mellett, nehezen indult be az üzlet, de a remek ételek, a jó hangulat és a sramli zene hamarosan egész Budapestről csábította a vendégeket. Sipos úr felújította az épületet, a kocsi-beállásra szolgáló nagykaput is megnyitotta a vendégek előtt, így rögtön a kerthelyiségbe jöhettek az emberek. Ahol a legszembetűnőbb a kert közepén álló szokatlanul nagy akvárium volt, tele élő halakkal. Amit a vendégek kiszemeltek, az hamarosan a tányérjukra került, miközben egy-két liter jó balatoni és Eger vidéki borral vészelték át a várakozási időt. A legközelebbi Duna-partnál egy kis uszályban várakoztatták a friss halakat. A közeli Duna parton hamarosan nyitottak egy kerthelyiséget, amely nagyjából a mai Dereglye utca végénél, a vízparton lehetett, kilátással a Margit szigetre. Itt volt a kikötőstég is, ahol megálltak a Dunán közlekedő hajók, és hétvégeken ontották a halászlére éhes városlakókat. Sipos úr az érkező kirándulókat azonnal becsábította (a remek halászlé-illatokkal) a vendéglőbe, mielőtt még „szétszélednének” a sok egyéb vendéglő felé. Nagyon sokat költöttek hirdetésekre, így az üzlet egyre jobban ment. Sípos Károly felkérést kapott egy hegyvidéki étterem vezetésére is. A Zugligetben bérelt vendéglő közel volt a villamos végállomáshoz, és 1939-ben már híressé is vált – akkoriban a hétvégeken még zengett a Buda környéki hegyvidék a kirándulók tömegétől. A háború kitörése miatt azonban a forgalom gyengébb lett, így Sipos úr már nem tudta folytatni a saját autójával a napi ingázást Óbuda és Zugliget között – a hegyi éttermét továbbadta. Óbudán azonban nem csökkent a forgalom, folyamatosan bővítették az üzletet (a házban lévő kis lakások megszüntetésével), sőt egyre több külföldi vendég is látni akarta Óbuda gyöngyszemét és kóstolni a híres halászlét, túrós csuszával. Megjelentek tehát a vendéglőről olyan képeslapok is, amelyeken a magyar mellett német felirat is volt. Sipos Károly 1942-ben sajnos 62 évesen meghalt. Az éttermet ezután felesége vezette egy évig, amikor férjhez ment Kugler Ferenchez, akinek nevére került az üzlet. Néhány képeslap hátoldalán is szerepel, hogy Tul: Kugler Ferenc. Egy év múlva a halászkert továbbra is Sipos néven üzemelt. Óbuda rekonstrukciója során tervbe vették a Lajos utca egy részének lebontását a Bécsi útig, hogy ide is házgyári lakótelepet építsenek. Egyetlen helyen akarták megőrizni a régi hangulatot - a Fő-téren és környékén -, mint egy rezervátumot. Csak a Sipost akarták megtartani, ezért Új Sipos néven a vendéglőt a Fő térre mentették át. Az Óbuda-Újlak revitalizáció 1981-ben, majd 1987-ben keletkezett rendezési tervei még az épület lebontásával számoltak, így az akkori tulajdonos – a név megmentése érdekében – az óbudai Fő téren lévő földszintes épületbe tette át a Halászkertet. Hosszas viták után azonban az 1992-es rendezési terv már a megmaradást engedte. Óbudán ekkor két Sipos lett: a Lajos utcai „Régi”, a Fő-téri az „Új”. A Régi Sipos viszont 2014-ben bezárt. (www.melyenszanto.blog.hu/2016/12/14/obuda_kifogyhatatlan_vendeglos_emlekei és www.egykor.hu)

  • VF_35447

    Sörkatakomba

    kép
    minősített tartalom

    Az egykori Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épület a XIX. századi Pest egyik jellegzetes egyemeletes polgárháza volt. A korai klasszicista (1810 körül épült) lakóház kezdetben az első magyar gyerekkórházként működött, melynek alapítója és főorvosa dr Shoepf-Mérei Ágost volt. A hétköznap esti felüdülésekre a belvárosi polgárok számára több kerthelyiség is működött. Az egyik ilyen, vagy éppen legismertebb kertvendéglő lett a Sörkatakomba. 1900 körül vásárolták meg a gyermekkórházként már nem működő Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épületet. A Sörkatakomba helyiségeit 1932 és 1941 között folyamatosan adták át a közönségnek. Elsőként 1932 május 6-án a Proberger Jakab-szobát és a hozzá tartozó söntést. Az első vendéglős Dominek Gyula volt, aki két régi sörünnepet is visszahozott a köztudatba: a tavaszi baksör és az őszi „sernyitó” ünnepeket. Kecskés János korcsmáros – magát így titulálta – a Sörházzal nem csak egy vendéglőt akart működtetni, hanem egy „sörös kegyhellyé” kívánta fejleszteni 1939-ben, amikor Dominek Gyula vendéglőstől átvette a Részvény Serfőzde által nyitott söröző vezetését. Közben néhány évig, 1936-39 között Sass Sándor vezette a vendéglőt. 1939 végére átadta még a földszinten a Mayerffy-szobát és az abból nyíló kis Vadász-szobát, az emeleten pedig a Petz-, Tüköry- és Dreher-szobákat. A szobákat eltérő stílusban rendezték be, egy dolog volt közös: mindenütt a sörfőző családok cégérei, céhes jelvényei, és a családtagokat ábrázoló festmények díszítették a falakat. 1940 nyarán pedig vitéz Kecskés János a Sörkatakombában megnyitotta a főváros akkori legnagyobb kerthelyiségét, ahol minden vasárnap délelőtt hangversennyel, cigányzenével szórakoztatta a vendégeit. Ily módon is fellendítve az amúgy sem csekély sörforgalmat. 1940 őszén kezdték el a Schmidt Péter-szoba kialakítását, amelyet egy erdélyi parasztszoba stílusában rendeztek be. Ennek aktualitását az adta, hogy 1940 augusztus 30.-án a Második bécsi döntés keretében Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A pesti serfőző céh utolsó céhmestere, Schmidt Péter maga is Erdélyben töltötte ifjúságát. Az egykori Sörkatakombára már csak az a törött emléktábla emlékeztet, amelyet még 1932-ben helyeztek el Proberger Jakab (aki az első magyar főcéhmester volt) tiszteletére. A II. világháború, illetve az államosítások után a Pannonia vendéglátó és szállodavállalat központja volt. Az épület ma is ugyanúgy néz ki, mint a régi képeslapokon. Az állapota megfelelő, viszont funkciója már nincs és évek óta üres. (www.egykor.hu) A képen az Erdélyi szoba látható. Esténként Borsos Jóska és zenekara muzsikál. A képeslapot 1942 április 8.-án adták fel.

  • VF_27362

    Sörkatakomba

    kép
    minősített tartalom

    Az egykori Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épület a XIX. századi Pest egyik jellegzetes egyemeletes polgárháza volt. A korai klasszicista (1810 körül épült) lakóház kezdetben az első magyar gyerekkórházként működött, melynek alapítója és főorvosa dr Shoepf-Mérei Ágost volt. A hétköznap esti felüdülésekre a belvárosi polgárok számára több kerthelyiség is működött. Az egyik ilyen, vagy éppen legismertebb kertvendéglő lett a Sörkatakomba. 1900 körül vásárolták meg a gyermekkórházként már nem működő Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épületet. A Sörkatakomba helyiségeit 1932 és 1941 között folyamatosan adták át a közönségnek. Elsőként 1932 május 6-án a Proberger Jakab-szobát és a hozzá tartozó söntést. Az első vendéglős Dominek Gyula volt, aki két régi sörünnepet is visszahozott a köztudatba: a tavaszi baksör és az őszi „sernyitó” ünnepeket. Kecskés János korcsmáros – magát így titulálta – a Sörházzal nem csak egy vendéglőt akart működtetni, hanem egy „sörös kegyhellyé” kívánta fejleszteni 1939-ben, amikor Dominek Gyula vendéglőstől átvette a Részvény Serfőzde által nyitott söröző vezetését. Közben néhány évig, 1936-39 között Sass Sándor vezette a vendéglőt. 1939 végére átadta még a földszinten a Mayerffy-szobát és az abból nyíló kis Vadász-szobát, az emeleten pedig a Petz-, Tüköry- és Dreher-szobákat. A szobákat eltérő stílusban rendezték be, egy dolog volt közös: mindenütt a sörfőző családok cégérei, céhes jelvényei, és a családtagokat ábrázoló festmények díszítették a falakat. 1940 nyarán pedig vitéz Kecskés János a Sörkatakombában megnyitotta a főváros akkori legnagyobb kerthelyiségét, ahol minden vasárnap délelőtt hangversennyel, cigányzenével szórakoztatta a vendégeit. Ily módon is fellendítve az amúgy sem csekély sörforgalmat. 1940 őszén kezdték el a Schmidt Péter-szoba kialakítását, amelyet egy erdélyi parasztszoba stílusában rendeztek be. Ennek aktualitását az adta, hogy 1940 augusztus 30.-án a Második bécsi döntés keretében Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A pesti serfőző céh utolsó céhmestere, Schmidt Péter maga is Erdélyben töltötte ifjúságát. Az egykori Sörkatakombára már csak az a törött emléktábla emlékeztet, amelyet még 1932-ben helyeztek el Proberger Jakab (aki az első magyar főcéhmester volt) tiszteletére. A II. világháború, illetve az államosítások után a Pannonia vendéglátó és szállodavállalat központja volt. Az épület ma is ugyanúgy néz ki, mint a régi képeslapokon. Az állapota megfelelő, viszont funkciója már nincs és évek óta üres. (www.egykor.hu)

  • VF_27203

    Sörkatakomba

    kép
    minősített tartalom

    Az egykori Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épület a XIX. századi Pest egyik jellegzetes egyemeletes polgárháza volt. A korai klasszicista (1810 körül épült) lakóház kezdetben az első magyar gyerekkórházként működött, melynek alapítója és főorvosa dr Shoepf-Mérei Ágost volt. A hétköznap esti felüdülésekre a belvárosi polgárok számára több kerthelyiség is működött. Az egyik ilyen, vagy éppen legismertebb kertvendéglő lett a Sörkatakomba. 1900 körül vásárolták meg a gyermekkórházként már nem működő Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épületet. A Sörkatakomba helyiségeit 1932 és 1941 között folyamatosan adták át a közönségnek. Elsőként 1932 május 6-án a Proberger Jakab-szobát és a hozzá tartozó söntést. Az első vendéglős Dominek Gyula volt, aki két régi sörünnepet is visszahozott a köztudatba: a tavaszi baksör és az őszi „sernyitó” ünnepeket. Kecskés János korcsmáros – magát így titulálta – a Sörházzal nem csak egy vendéglőt akart működtetni, hanem egy „sörös kegyhellyé” kívánta fejleszteni 1939-ben, amikor Dominek Gyula vendéglőstől átvette a Részvény Serfőzde által nyitott söröző vezetését. Közben néhány évig, 1936-39 között Sass Sándor vezette a vendéglőt. 1939 végére átadta még a földszinten a Mayerffy-szobát és az abból nyíló kis Vadász-szobát, az emeleten pedig a Petz-, Tüköry- és Dreher-szobákat. A szobákat eltérő stílusban rendezték be, egy dolog volt közös: mindenütt a sörfőző családok cégérei, céhes jelvényei, és a családtagokat ábrázoló festmények díszítették a falakat. 1940 nyarán pedig vitéz Kecskés János a Sörkatakombában megnyitotta a főváros akkori legnagyobb kerthelyiségét, ahol minden vasárnap délelőtt hangversennyel, cigányzenével szórakoztatta a vendégeit. Ily módon is fellendítve az amúgy sem csekély sörforgalmat. 1940 őszén kezdték el a Schmidt Péter-szoba kialakítását, amelyet egy erdélyi parasztszoba stílusában rendeztek be. Ennek aktualitását az adta, hogy 1940 augusztus 30.-án a Második bécsi döntés keretében Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A pesti serfőző céh utolsó céhmestere, Schmidt Péter maga is Erdélyben töltötte ifjúságát. Az egykori Sörkatakombára már csak az a törött emléktábla emlékeztet, amelyet még 1932-ben helyeztek el Proberger Jakab (aki az első magyar főcéhmester volt) tiszteletére. A II. világháború, illetve az államosítások után a Pannonia vendéglátó és szállodavállalat központja volt. Az épület ma is ugyanúgy néz ki, mint a régi képeslapokon. Az állapota megfelelő, viszont funkciója már nincs és évek óta üres. (www.egykor.hu)

  • VF_14753

    Szőlőskert

    kép
    minősített tartalom

    Ezt és a szomszédos telket 1887-ben vásárolta meg Freund Vilmos és felesége, Basch Irma. Freund 1887. április 29-én kérvényezte saját tervei szerint két négyemeletes ház építését, majd 1887-től kezdve néhány év alatt felépült az egész, körúti homlokzat, azaz mindkét tömb. Ez a Király utca (Király u. 63/65.) sarkán álló impozáns bérház 1895/98-ban épült, a kivitelező – csakúgy, mint szomszédjánál – itt is Holub József volt. Az épület Király utca felőli sarka lemetszett, és az elsőtől a harmadik emeletig zárterkély hangsúlyozza. 1899-ben az itt nyílt meg Budapesti Látványosság (majd Grand Café Király) gazdái azonban nem voltak túl sikeresek. Harminc év alatt több névváltás és tucatnyi tulajdonosa volt. Aztán a Király kávéházat a húszas években ismét fényűzően átépíti és Cercle des Étrangers-nak, "Külföldiek társaskörének" nevezi el a Boross Gábor. (www.mierzsebetvarosunk.blog.hu)

  • VF_26707

    Sörkatakomba

    kép
    minősített tartalom

    Az egykori Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épület a XIX. századi Pest egyik jellegzetes egyemeletes polgárháza volt. A korai klasszicista (1810 körül épült) lakóház kezdetben az első magyar gyerekkórházként működött, melynek alapítója és főorvosa dr Shoepf-Mérei Ágost volt. A hétköznap esti felüdülésekre a belvárosi polgárok számára több kerthelyiség is működött. Az egyik ilyen, vagy éppen legismertebb kertvendéglő lett a Sörkatakomba. 1900 körül vásárolták meg a gyermekkórházként már nem működő Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épületet. A Sörkatakomba helyiségeit 1932 és 1941 között folyamatosan adták át a közönségnek. Elsőként 1932 május 6-án a Proberger Jakab-szobát és a hozzá tartozó söntést. Az első vendéglős Dominek Gyula volt, aki két régi sörünnepet is visszahozott a köztudatba: a tavaszi baksör és az őszi „sernyitó” ünnepeket. Kecskés János korcsmáros – magát így titulálta – a Sörházzal nem csak egy vendéglőt akart működtetni, hanem egy „sörös kegyhellyé” kívánta fejleszteni 1939-ben, amikor Dominek Gyula vendéglőstől átvette a Részvény Serfőzde által nyitott söröző vezetését. Közben néhány évig, 1936-39 között Sass Sándor vezette a vendéglőt. 1939 végére átadta még a földszinten a Mayerffy-szobát és az abból nyíló kis Vadász-szobát, az emeleten pedig a Petz-, Tüköry- és Dreher-szobákat. A szobákat eltérő stílusban rendezték be, egy dolog volt közös: mindenütt a sörfőző családok cégérei, céhes jelvényei, és a családtagokat ábrázoló festmények díszítették a falakat. 1940 nyarán pedig vitéz Kecskés János a Sörkatakombában megnyitotta a főváros akkori legnagyobb kerthelyiségét, ahol minden vasárnap délelőtt hangversennyel, cigányzenével szórakoztatta a vendégeit. Ily módon is fellendítve az amúgy sem csekély sörforgalmat. 1940 őszén kezdték el a Schmidt Péter-szoba kialakítását, amelyet egy erdélyi parasztszoba stílusában rendeztek be. Ennek aktualitását az adta, hogy 1940 augusztus 30.-án a Második bécsi döntés keretében Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A pesti serfőző céh utolsó céhmestere, Schmidt Péter maga is Erdélyben töltötte ifjúságát. Az egykori Sörkatakombára már csak az a törött emléktábla emlékeztet, amelyet még 1932-ben helyeztek el Proberger Jakab (aki az első magyar főcéhmester volt) tiszteletére. A II. világháború, illetve az államosítások után a Pannonia vendéglátó és szállodavállalat központja volt. Az épület ma is ugyanúgy néz ki, mint a régi képeslapokon. Az állapota megfelelő, viszont funkciója már nincs és évek óta üres. (www.egykor.hu) A képen a Tüköry-szoba

/28
<< >>