rendezés: relevancia szerint ABC sorrend

találatok száma: 1

Találatok szűrése
  • Tünet Együttes

    Tünet Együttes - Szabó Réka Társulat

    Tünet Együttes - Szabó Réka Társulata

    A Tünet Együttesről Szabó Réka táncos, koreográfus, rendező 1995 óta van jelen alkotóként is a kortárs táncéletben, 2002 óta építi saját együttesét. Munkáiban a résztvevők személyiségére, kreativitására, a velük való együttgondolkodásra támaszkodik. 2002-ben dolgozott első ízben együtt Jarovinszkij Verával, és Szász Dániellel, akik a köré gyűlt fiatal tehetségekből verbuválódott Tünet Együttes alapító tagjai. Ekkor született az együttes első darabja, a Véletlen - tudományos ismeretterjesztő táncjáték, mely egyedülálló keveréke egy matematikai ismeretterjesztő- és egy táncelőadásnak. Az előadás meghívást nyert a 2003 évi Soros Stúdiószínházi Napokra. Külföldön játszották Sepsiszentgyörgyön (hol?) és Grazban (hol?). A példátlan szakmai- és közönségsikerre való tekintettel a darabot a mai napig szívesen műsorra tűzik Budapest alternatív játszóhelyei. 2004 januárjában mutatták be az L1 Fesztivál keretében a MU Színházban a Lomtalanítás - mozgás és lélektanulmány két részben c. alkotást, amely többek között a mozgás és szöveg közötti kapcsolatkereséssel kísérletezett. Itt bővült ki az állandó alkotói csapat Réti Anna táncossal és Gőz István színész és pantomimművésszel. Az előadás meghívást nyert többek között Pozsonyba, az Ars poetica Fesztiválra. 2004 decemberében mutatták be a Karc - szabad ötletek színészekre és táncosokra c. darabot, amely 2005-ben Veszprémben a Tánc Fesztiválján elnyerte a „legjobb produkció” díját, Szegeden az Alternatív Színházi Szemlén a fiatal színikritikusok „Legjobb táncelõadás” díját, és 2006-ban a Budapest Fringe Fesztiválon szakmai különdíjat kapott. A darab szereplői és társalkotói között első ízben tűnt fel Kövesdi-Füge László. 2005-ben a Nylon revü c. utcai performansz meghívást kapott a 2006 évi Szarajevói Színházi Fesztiválra, ahol a legeredetibb előadás díját nyerte el. Szintén 2005-ben született a Lázár Ervin meséi novellái! ihlette Buddha szomorú – avagy ne mássz fel, mert leesel, már Dózsa Ákos táncos, és Peer Krisztián író, dramaturg közreműködésével, amelyben az alkotók folytatják a műfajok határainak tágítását. 2006-ban mutatták be a Priznic – laydown comedy ágy felvonásban c. darabot, amely azóta is sorra járja a magyar színházi fesztiválokat, és a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén elnyerte a BESZT díját. A Budapesti Őszi Fesztivál felkérésére készül a 2006. október 7-én bemutatandó Szeánsz – aritmiás szívek klubja c. darab a Tünet Együttes tagjai és neves vendégművészek alkotó részvételével...