rendezés: relevancia szerint ABC sorrend

találatok száma: 20

Találatok szűrése
/2
<< >>
  • lead_VF_34874_06

    A New York Hotel étterme, 1980-ban

    A képen az 1954-től Hungáriának nevezett, egykori New York kávéház belső tereinek egyike, az úgynevezett "Mélyvíz" terem látszik a hozzá vezető lépcsősor tetejéről. Jól látszanak a jellegzetes csavart oszlopok, melyek jelzés értékűen választották el a különböző helyiségrészeket.

  • lead_VF_22101

    A New York Hotel étterme, 1960-ban

    A képen a budapesti Hungária étterem és kávézó egyik belső terének részlete látható. Az úgynevezett "Mélyvíz" (a helyiség neve), amely a helyiségrész mélyített jellegére utal, az 1894-es nyitáskor a teremben még biliárdasztalok voltak, a húszas években az akkori bérlő Tarján Vilmos alakíttatta át étteremmé. Az 1960-as években készített fotón a Hungária felszolgálói láthatóak.

  • lead_VF_10981

    A New York kávéház étterme

    A felvételen a Hungária étterem és kávézó belső terének egyik részlete látszik, az úgynevezett "Mélyvíz". A képen terített asztalok láthatóak, amelyeknél vendégek ülnek valamint velencei csillárok.

  • lead_VF_10167

    A budapesti Hungária Étterem

    A fotón a budapesti Hungária Étterem, úgynevezett Márványterme látható. Eredetileg New York kávéház néven üzemelt, 1954-ben kapta a Hungária nevet. A vendéglátóhelynek otthont adó eklektikus biztosítótársasági székház 1894-re épült fel Hauszmann Alajos tervei alapján.

  • lead_VF_10131

    A Hungária étterem belső tere

    Korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel - New York Café

    A fényképen a Hungária Étterem körúti oldalán kialakított eszpresszó belső tere látható. Balra az üvegezett cukrászpult, a végén kávéfőző géppel. Jobbra a vendégtér és a körúti forgalomra néző ablaksor.

  • VF_27243_02

    Hungária étterem, Budapest 1965.

    korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel

    A felvételen a Hungária étterem, alsó éttermi része látható, az úgynevezett "Mélyvíz". Elnevezése még a New York kávéházi időkből származik, a nyitásakor még biliárasztalok foglalták el az asztalok helyét. Tarján Vilmos 1920-ban alakíttatta át elegáns étteremé. Az alsó részt - amelyet lépcsőn lehetett megközelíteni - az erkélyekkel tagolt karzat veszi körül. Itt is jól láthatóak a tereket elválasztó jellegzetes csavart oszlopok és a megvilágítás fényét emelő velencei csillárok sora.

  • VF_7236

    Hungária Étterem, Budapest 1954.

    Korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel - New York Café

    A képen az egykori New York kávéház belső terének egyik részlete látható - a "Mélyvíz". 1954-től viselte a Hungária nevet, egészen a privatizációig.

  • VF_11005

    Hungária Étterem, Budapest

    Korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel - New York Café

    A képen a Hungária Étterem Lotz terme, látható a földszinti eszpresszóból fényképezve. Nevét a mennyezeten lévő Lotz freskóról kapta.

  • VF_11004

    Hungária Étterem, Budapest

    Korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel - New York Café

    A fotón a Hungária Étterem Márványterme látható. A New York kávéház 1954-től viselte a Hungária nevet egészen a privatizációig.

  • VF_34874_09

    Hungária Étterem, Budapest 1980.

    Korábban New York kávéház, később New York Palace Hotel - New York Café

    A Hungária Étterem és kávézó belső terének egy részlete, a karzatról fényképezve. Részben látható a "Mély víz" és az utcai frontra néző földszinti helyiségrész. Az eredeti velencei csillárok helyett már más lámpákat fedezhet fel a figyelmes szemlélő.

/2
<< >>