rendezés: relevancia szerint ABC sorrend

találatok száma: 7

Találatok szűrése
  • 323085_lead

    Hajdúszoboszló, Gyógyfürdő

    Hét mozaikképből álló képeslap a gyógyfürdő részleteivel: Fürdőzők, a fürdő épülete a távolból, valamint belső helyiségei.

  • VF_22_392

    Démusz üdülő - képeslap, Balatonföldvár, 1948

    A levelezőlap képes oldalán, a balatonföldvári részletek láthatóak három kisebb fotón: Démusz üdülő, a parti sétány, és a kikötő. Egy másik képeslap hátoldalán, a következő olvasható: "Démusz üdülő, Balatonföldvár. Tel.: 111. Modern rökamiés szobák. Hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, fürdő, árnyas park. Iroda. Budapest, Nyugati-pályaudvar, Telefon: 118-267." Dátum a leltárkönyv alapján. Az épület az 1930-as években Démusz János vendéglős tulajdona volt, akinek a lányát Ellát 1925-ben vette feleségül Németh László író. Az épület egyike volt, a település első utcáján a Széchenyi család által felépített hét villából. Az egykori Imre utcában álló villa gróf Széchényi Emil "Eliette" nyaralója volt. A dátum a keltezés szerint.

  • KF_F_71_5_2

    Köztisztviselők szövetkezete Budapest 1944.

    Köztisztviselők szövetkezete Budapesten a Kálvin téren 1944-ben. Az épületet a háború alatt bomba találat érte és romba dőlt. A képen az üzlet pénztári része látható a húsboltot elválasztó üvegfallal.

  • KF_F_71_5_3

    Köztisztviselők szövetkezete Budapest 1944.

    Köztisztviselők szövetkezete Budapesten a Kálvin téren 1944-ben. Az épületet a háború alatt bomba találat érte és romba dőlt. A képen az üzlet húsbolti része látható a kiszolgáló pulttal és asztali mérlegekkel. A kínálat felvágottakból, bélbe töltött húsáruból, bontott szárnyasból áll. A mérleg mellett húsdaráló látható. A háttérben pénztárgép van. Az egész húsrészleg egy üvegfallal teljesen el van zárva az üzlet többi részétől.

  • KF_F_71_5_1

    Köztisztviselők szövetkezete Budapest 1944.

    Köztisztviselők szövetkezete Budapesten a Kálvin téren 1944-ben. Az épületet a háború alatt bomba találat érte és romba dőlt. A képen az üzlet csemege és fűszer részlege látható. Előtérben a kiszolgáló pult asztali mérlegekkel a háttérben a főként szeszes italokat tároló polcrendszerrel.

  • KF_F_71_5

    Köztisztviselők szövetkezete 1944.

    Köztisztviselők szövetkezetének Kálvint téri boltjának csemege része Budapesten 1944-ben. Az épületet bomba találat érte és megsemmisült.

  • KF_F_71_5_4

    Köztisztviselők szövetkezete

    Köztisztviselők szövetkezetének Kálvin téri boltja. Fűszer részleg. Az épületet bombatalálat érte és megsemmisült. A képen a fűszerrészleg látható a kiszolgáló pulttal asztali mérlegekkel, pénztárgéppel és mögötte a polcrendszerrel. A polcokon főleg szeszes italok láthatóak.