Sass Brunner Ferenc fekete grafit önarcképe,fehér fakeretben. Szigorú,megtört idősebb önmagát ábrázolja ,puritán,vázlatszerű, krétavonásokkal. Sass Brunner Ferenc (Pécs 1882-1963 Budapest).Eredeti családneve Brunner volt, műveit azonban Sass Ferencként, illetve SF monogrammal szignálta. Ferenczy Károly és Hollósy Simon mellett tanult, különösen az utóbbi hatott rá erőteljesen. 1908-ban festőiskolát nyitott Nagykanizsán. Itt ismerte meg későbbi feleségét, a szintén festőművész Farkas Erzsébetet. 1910-ben kiállított a Művészházban, számos alkalommal bemutatta műveit a Nemzeti Szalon tárlatain.1929 fordulópont a festő és az egész családja életében: útjaik elválnak. Felesége és lánya távozását követően Sass Brunner Ferenc előbb Budapestre,majd testvéréhez, Sümegre költözik.Az első világháború előtti képeiről kitűnik,hogy a szecesszió,a szimbolizmus és az impresszionizmus egyaránt megérintette.A világháborút követően a kiábrándulások éveiben keveset fest és palettája besötétedik,képei komor hangulatot árasztanak.

Elizabeth Brunner Buddhát ábrázoló festménye. "INSPYRED BY AN ANCIENT IMAGE EXCAVATED AT CISINARA". A képen a megvilágosodott Buddha,fiatal és női lágy vonásokkal festett. Az arany, a lila és kék színek változatos árnyalatai dominálnak a képen.Kék háttérben elhelyezett óaranysárga ülő Buddha. Kusinara,1956. Ajándék a művésztől,1991. augusztus 13-án, adományozó átirattal. "Brunner Erzsébet és édesanyja, Sass Brunner Erzsébet művészete a nagy népszerűségnek és ismertségnek örvendő, Hollósy Simon-féle festészeti iskolában gyökerezik, s a 20. századi misztikus festészeti hagyományhoz kapcsolódik. Brunner Erzsébet 1910-ben született Nagykanizsán. Édesapja Sass (szül. Brunner) Ferenc festőművész, Hollósy Simon tanítványa, édesanyja, Sassné Farkas Böske, szintén festőművész, művésznevén Elizabeth Sass Brunner. A szülők több hazai és külföldi kiállításon vettek részt (Nagykanizsa, Bécs, Nemzeti Szalon stb.) Anya és leánya 1929-ben hagyták el Magyarországot, és 1930-ban érkeztek Indiába, ahol Rabindranath Tagore sántinikétani egyetemén – a modern indiai művészet és szellemi élet fellegvárában – töltöttek két évet, majd végérvényesen Indiában telepedtek le. Ázsiában és az Egyesült Államokban is utaztak, kiállítottak. Indiában tagjai voltak a szellemi-spirituális élet legbelső köreinek, s társaságukhoz tartoztak a kor ismert személyiségei, akiket képeiken is megörökítettek. Delhiben 1950-ben gyűjteményes kiállításuk nyílt. Az édesanya, Sass-Brunner Erzsébet 1950-ben halt meg, a himalájai Nainitalban van eltemetve. Brunner Erzsébet 2005-ben Delhiben hunyt el. Végrendeletében kétezernél is több festményüket indiai és magyar közgyűjteményekre – többek között a delhi National Gallery of Modern Art-ra, a nagykanizsai Képzőművészetek Házára és az Iparművészeti Múzeum Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumára hagyta. A kiállítás néhány jellegzetes munkájukon keresztül Sass Brunner Erzsébet és lánya Brunner Erzsébet festészetének sokszínűségét és hosszas indiai tartózkodásuk alatt kialakult jellegzetes témaköreit mutatja be. Sass Brunner Erzsébetet kezdettől vonzották a spirituális témák és a 20. század elején nagy hatást gyakorló életreform törekvések. Tájképein a nagybányai természetelvű festészet és a szecesszió dekoratív szemlélete az uralkodó, de lányával együtt alkalmazta a posztimpresszionizmus különböző technikáit is. Brunner Erzsébet termékeny művészetének egyik elsődleges ihletője az indiai vallásosság, hiszen ő maga is buddhistaként élt. Mindemellett számos tájkép és portré is szerepel alkotásai között. A kiállítás középpontjában Sass Brunner Erzsébet szinte teljes egészében kiállított Buddha-sorozata áll, melyhez témájában kapcsolódik lánya „Kék Buddha” című festménye." (Gellért Katalin:Sajtószoba )

Sass Brunner Erzsébet festménye,a művésznő szignója a kép jobb alsó sarkában. Cím nélkül. Valószínűsíthetően a Balaton egyik részletét ábrázolja. Sass Brunner Erzsébet festőnő,Nagykanizsa (1889-1950) Nainaintal, India. Budapesten szerzett óvónői oklevelet, 1908-tól főként a festészettel foglalkozott. 1909-ben férjével, Sass Brunner Ferenccel közös kiállításuk volt Nagykanizsán, a következő évben pedig Münchenben. 1914-től többször vett részt a Műcsarnok tárlatain, tájképeiből és csendéleteiből 1921-ben gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. 1929-ben lányával, Brunner Erzsébettel Calcuttában, majd Új-Delhiben telepedett le. Művészetével ma a huszadik század indiai festészetének klasszikusai között tartják számon. Misztikus hangulatú képeinek egy része Sümegen látható. Ez a festmény is ,vegyes technikával készült, olaj, tempera. Jól mutatja a festőnő egyedi szín- világát és a keleti misztikusok hatását. A Sümegi Városi Múzeum tulajdonába 1992-ben ajándékozás útján került.

Sass Brunner Erzsébet cím nélküli festménye vegyes technikával (olaj,tempera) készült. Szoba belsőt látunk,két női alak petróleumlámpa fényénél tevékenykedik ,az előtérben három gyermek játszik. Sass Brunner Erzsébet festőnő,Nagykanizsa (1889-1950) Nainaintal, India. Budapesten szerzett óvónői oklevelet, 1908-tól főként a festészettel foglalkozott. 1909-ben férjével, Sass Brunner Ferenccel közös kiállításuk volt Nagykanizsán, a következő évben pedig Münchenben. 1914-től többször vett részt a Műcsarnok tárlatain, tájképeiből és csendéleteiből 1921-ben gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. 1929-ben lányával, Brunner Erzsébettel Calcuttában, majd Új-Delhiben telepedett le. Művészetével ma a huszadik század indiai festészetének klasszikusai között tartják számon. Misztikus hangulatú képeinek egy része Sümegen látható.Ez a festmény is ,vegyes technikával, olaj, tempera készült.Jól mutatja a festőnő egyedi szín világát és a keleti misztikusok hatását. A Sümegi Városi Múzeum tulajdonába 1992-ben ajándékozás útján került.

Sass Brunner Erzsébet festménye. Cím nélkül, a képen egy sejtelmesen megvilágított szobabelső ,a kompozíció középpontjában bölcsőre hajló női alak.A jobb alsó sarokban a művésznő szignója. Sass Brunner Erzsébet festőnő,Nagykanizsa (1889-1950) Nainaintal, India. Budapesten szerzett óvónői oklevelet, 1908-tól főként a festészettel foglalkozott. 1909-ben férjével, Sass Brunner Ferenccel közös kiállításuk volt Nagykanizsán, a következő évben pedig Münchenben. 1914-től többször vett részt a Műcsarnok tárlatain, tájképeiből és csendéleteiből 1921-ben gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. 1929-ben lányával, Brunner Erzsébettel Calcuttában, majd Új-Delhiben telepedett le. Művészetével ma a huszadik század indiai festészetének klasszikusai között tartják számon. Misztikus hangulatú képeinek egy része Sümegen látható.Ez a festmény is ,vegyes technikával, olaj, tempera készült.Jól mutatja a festőnő egyedi szín világát és a keleti misztikusok hatását. A Sümegi Városi Múzeum tulajdonába 1992-ben ajándékozás útján került.

Darnay Kálmán Múzeum belső termének fotója, amelyen fazekas gyűjtemény illetve katonai fegyvergyűjteménye látszik.

Kívül- belül barna mázas, díszítés nélkül. Egy füllel rendelkező. Égetett agyag. A SÜMEGI FAZEKASSÁG TÖRTÉNETE Sümeg a bakonyi fazekas központok közül a legjelentősebb volt.Jelentőségét két dolognak köszönheti.Egyrészt földrajzi fekvésének,mivel öt útvonal találkozási pontján épült.Ezért aztán hamar mezővárosi és vásártartási jogot kapott.Másrészt Sümeg határában jó minőségű tűzálló agyagot bányásztak.Köztudomású,hogy síkvidéken az agyag általában nem tűzálló,a hegyvidéken viszont igen. Hozzájárult a fazekasság fejlődéséhez az a tény is,hogy a környező földek földművelésre szinte alkalmatlanok ,rossz minőségűek. A kedvező társadalmi feltételeket is meg kell említeni.Kezdetben a vár igényeit kellett kielégíteni,ezért az első fazekasok várjobbágyok voltak. Ebben az időben a veszprémi püspökség tulajdona volt a vár.Az ásatások során sok gótikus, reneszánsz és barokk kori kerámia került elő. 1643.március 27-én személyi és vagyoni szabadságot,és önkormányzati jogot nyert Sümeg lakossága.Innét számíthatjuk Sümeg iparosodásának megindulását. Céhbe történő tömörülésüknek pontos évét nem ismerjük ,de minden valószínűség szerint ez az 1700-es évek végén már megtörtént. A Kisfaludy Sándor Emlékházban látható céhszászlójuk 1841-ből való. A mesterség igazi virágkorát a 19.század utolsó évtizedeiben,és a 20.század elején élte.Ebben az időszakban mintegy fészáz műhelyben folyt a munka,1900-ban pedig 72 fazekast számláltak a városban. Edényeik eljutottak Somogyba,Göcsejbe,Vas megyébe,Sopron megyébe.Egyes adatok arra utalnak,hogy még az Alföldről is jöttek kereskedők a sümegi fazékért. A sümegi kerámiák igen jellegzetes mintakincset őriztek,melyek közül a legjellemzőbb a fehér alapon kék,zöld,vörös,barna (habán) színekből képzett virágornamentika(rózsa,tulipán,rozmaring)volt. Az 1910-es években kezdődik a mesterség hanyatlása,melyhez a zománcedények megjelenése,majd elterjedése is hozzájárult.A fiatalok inkábba gyárakba mennek el dolgozni.Először inashiány jelentkezett,majd lassan a műhelyek száma is megfogyatkozott Sümegen. A város híres fazakasai közül ki kell emelni Patonai Ferencet /1925-1987/,aki az 1940-es évek elejétől kezdődően dolgozott Sümegen.Fő célja a helyi hagyományok újraélesztése,a múlt örökségének megmentése.Felkutatta a régi cserépedényeket,róluk készült fényképeket,az utolsó sümegi fazekasoktól elsajátította a hagyományos formakincset és díszítésmódot.Házában családi múzeumot rendezett be,amelyben megtalálhatóak voltak a begyűjtött és saját készítésű edények is.1979-ben a Népművészet Mestere,1980-ban feleségével együtt az Iparművészet Mestere címet is elnyerte.A "Patonai -műhely folytonosságát,keresztfiúk,Nádasi János fazekasmester munkássága biztosítja.

Korsó (petroleum): mázatlan, egyfülű, kiöntő szájjal rendelkező. Égetett agyagból készült. A SÜMEGI FAZEKASSÁG TÖRTÉNETE Sümeg a bakonyi fazekas központok közül a legjelentősebb volt.Jelentőségét két dolognak köszönheti.Egyrészt földrajzi fekvésének,mivel öt útvonal találkozási pontján épült.Ezért aztán hamar mezővárosi és vásártartási jogot kapott.Másrészt Sümeg határában jó minőségű tűzálló agyagot bányásztak.Köztudomású,hogy síkvidéken az agyag általában nem tűzálló,a hegyvidéken viszont igen. Hozzájárult a fazekasság fejlődéséhez az a tény is,hogy a környező földek földművelésre szinte alkalmatlanok ,rossz minőségűek. A kedvező társadalmi feltételeket is meg kell említeni.Kezdetben a vár igényeit kellett kielégíteni,ezért az első fazekasok várjobbágyok voltak. Ebben az időben a veszprémi püspökség tulajdona volt a vár.Az ásatások során sok gótikus, reneszánsz és barokk kori kerámia került elő. 1643.március 27-én személyi és vagyoni szabadságot,és önkormányzati jogot nyert Sümeg lakossága.Innét számíthatjuk Sümeg iparosodásának megindulását. Céhbe történő tömörülésüknek pontos évét nem ismerjük ,de minden valószínűség szerint ez az 1700-es évek végén már megtörtént. A Kisfaludy Sándor Emlékházban látható céhszászlójuk 1841-ből való. A mesterség igazi virágkorát a 19.század utolsó évtizedeiben,és a 20.század elején élte.Ebben az időszakban mintegy fészáz műhelyben folyt a munka,1900-ban pedig 72 fazekast számláltak a városban. Edényeik eljutottak Somogyba,Göcsejbe,Vas megyébe,Sopron megyébe.Egyes adatok arra utalnak,hogy még az Alföldről is jöttek kereskedők a sümegi fazékért. A sümegi kerámiák igen jellegzetes mintakincset őriztek,melyek közül a legjellemzőbb a fehér alapon kék,zöld,vörös,barna (habán) színekből képzett virágornamentika(rózsa,tulipán,rozmaring)volt. Az 1910-es években kezdődik a mesterség hanyatlása,melyhez a zománcedények megjelenése,majd elterjedése is hozzájárult.A fiatalok inkábba gyárakba mennek el dolgozni.Először inashiány jelentkezett,majd lassan a műhelyek száma is megfogyatkozott Sümegen. A város híres fazakasai közül ki kell emelni Patonai Ferencet /1925-1987/,aki az 1940-es évek elejétől kezdődően dolgozott Sümegen.Fő célja a helyi hagyományok újraélesztése,a múlt örökségének megmentése.Felkutatta a régi cserépedényeket,róluk készült fényképeket,az utolsó sümegi fazekasoktól elsajátította a hagyományos formakincset és díszítésmódot.Házában családi múzeumot rendezett be,amelyben megtalálhatóak voltak a begyűjtött és saját készítésű edények is.1979-ben a Népművészet Mestere,1980-ban feleségével együtt az Iparművészet Mestere címet is elnyerte.A "Patonai -műhely folytonosságát,keresztfiúk,Nádasi János fazekasmester munkássága biztosítja.

Az Állami Darnay Múzeum Kiállításai IV. Néprajzi Terem. (Másolat) " A Néprajzi terem közel 1500 darabos anyagnak túlnyomó részét Darnay házról házra menve gyűjtötte össze. Főleg Sümeg vidéki varrottasokat ,hímzéseket,fafaragásokat tartalmaz. Feltűnő érdekessége a halottilepel-gyűjtemény,de figyelmet érdemelnek a szebbnél szebb kivarrású párnahuzatok,piros hímzések és a szépen összeállított parasztkelengye.A zalai faragások sorában pompás lapickákat (mángorlófákat) ,tükrösöket,borotvatartókat láthattak. Zala megye letétként helyezte el a múzeumban a félszáznál több darabból álló XVI-XVIII.századi pecsétnyomó-gyűjteményt.Érdekesek a lószőrből kötött tűzverőszerszám-tartók is,melyekben együtt van az acél,a kova és a tapló.Van még kulcs, lakat, és zárkollekció is,de pásztorkolompok,-botok,-fokosok,-csákányok,réz és ónbuzogányok is nagy részt tesznek ki. A terem falait a rokkaszárak sorozata,a sümegi éjjeliőrök alabárdjai,csikóbőrös kulacsok és a sümegi fazekasipar régi termékei díszítik,míg a tárlók tetejét a sümegi céhek iratokkal teli ládái,dombordíszítésű zöld mázas céhkorsók és festett céhcímerek foglalják el." (Darnay László :A sümegi múzeumalapító Darnay Kálmán élete 89. p.)

Az Állami Darnay Múzeum Kiállításai. V. Iparművészeti Terem. Leírás, hogy mi látható ebben a teremben. Másolat Darnay Múzeum pecséttel. "Az Állami Darnay Múzeum ötödik terme az Iparművészeti Terem.Benne első helyen érdemel említést a II. Rákóczi Ferenc korából származó pompás zöld és piros bársony aranyskófiumos miseruha és pluviálé.Az egyik ilyen papi ruhába harmincezernél több igazgyöngy van behímezve.Több egyéb drága miseruha emeli e rendkívüli értékű készletet.Sümeg szempontjából is külön figyelmet érdemel e terem harmadik tárlóját elfoglaló virágos kék brokátselyem kazula és két dalmatika tulipános hímzésű betétekkel,melyeket Heister Siegbert gróf, Győr parancsnoka készíttetett és elhozott Sümegre Szűz Mária tiszteletére,lelkiismeretén könnyítendő az előzőleg Sümeg ellen elkövetett vétkei miatt.Oltárterítők,egyházi ötvösművek,aranyozott bonzampfolnák,füstölők,tömjéntartók,ostyasütő vasak,keresztek és feszületek ,de egyházi témájú szobrocskák és domborművek is állnak itt.A kályhaszemek,kályhafiókok után négytárlónyi porcelánkészlet következik: virágdíszes kancsók,csészék,tálak,ebédlőkészletek között óbécsi,kínai,angol,prágai,schlagenwaldi gyártmányok fedezhetők fel.Egy tárló kizárólag régi magyar porcelánokat és fajanszokat tartalmaz kiváló herendi,pécsi,holicsi,városlődi darabokkal. Egy kis szekrény a Mária Terézia korabeli rokokót idézi fel gyöngyház berakású illatszertartó flakonokkal,elefántcsont táncrenddel,fésűkkel,násfákkal,melltyűkkel,selyempapu-csokkal és számos egyéb aprósággal. Ásatásokból származó gyűrűkollekció,legyezőgyűjtemény és himzett címeres zsebkendők is találhatók a tárlókban. Mihalik József szavaival zárjuk a rövid ismertetőt: "A múzeum gazdag anyagán s a tárgyak szemléltető módon való elrendezésén az első tekintetre észre vehetni,hogy az ,aki ezt alkotta,nemcsak eszével s energiájával,de egész szívével is dolgozott!." (Darnay László: A sümegi múzeumalapító Darnay Kálmán élete 90.p.)