Új Kávéház - képeslap, Tátrafüred, 1911

kép
minősített tartalom

Három részből álló kihajtható képeslap, Tátrafüred látképével, középen a kávéház épületével. Balra, a kávéház mellett, az 1900-ban felépített Csáky-ház, amely a Nagyszálló felépítése előtt Ótátrafüred leglátványosabb épülete volt. Elöl, középen az 1877-ben épült (1958-ban bontották le) Villa Adria földszintjén, Mauer Adolf üzletének portálja látszik, később Kertész Tódor boltja váltotta. Jobb szélen az 1883-ban épült (az 1960-as években bontották le) Nagyvendéglő (Grand Restaurant) egyik tornyocskája. A képeslap középpontjában elhelyezkedő úgynevezett Új kávéház 1869-ben épült fel, földszintjén üzlethelyiségeket alakítottak ki. Egy időszakban Verdes Árpád bérelte. Később az 1890-es évek fordulóján átépítették (a tervező, Majunke Gedeon), és a képeslapon is látható eklektikus elemekkel bővítették. Az üdülőváros látképét meghatározó épületet, később Zobor szálló néven üzemeltették, majd 1957-1958-ban elbontották, helyén ma a Városi Hivatal épülete található. A kávéház mögött az 1904-ben átadott Grand Hotel tömbje látható. A dátum a postai bélyegző alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv német
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy nyomtatvány
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy üzletkép
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Divald Károly műintézete
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Tátrafüred
térbeli vonatkozás Ótátrafüred
térbeli vonatkozás Ó-Tátrafüred
térbeli vonatkozás Magas Tátra
térbeli vonatkozás Szepes vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Szlovákia
térbeli vonatkozás Starý Smokovec
térbeli vonatkozás Vysoké Tatry
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1911.08.10.
időbeli vonatkozás 1911 augusztus 10
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 15 cm
méret 15 x 28 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám VF_11_432
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi