Bábel

MoTus Mozgásszínházi Egyesület előadásában

audiovizuális anyag

Bábel A Bábel című előadás nem bibliai témát dolgoz fel, sokkal inkább arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy noha különböző nyelven beszélünk (a darab esetében ez a néptánc, a swing és a balett) és különböző szokásaink vannak, mégiscsak mindannyian emberek vagyunk tele félelemmel, szorongással és erkölcsi dilemmákkal. A főszereplő fiú egy olyan világban él, ahol nagyon szigorú szabályok és hierarchia készteti arra, hogy a saját elveit feladva mentse meg szerettei életét, még ha ez a teljes megtébolyodáshoz vezet is. Az előadásban három teljesen különböző nyelv, ha úgy tetszik embercsoport próbálja megkeresni azt a határt, ahol még önellentmondás nélkül, a körülményekhez képest boldogan élheti az életét. A Bábel igyekszik a látványos táncokon és elemeken túl, színházi élményt is nyújtani, gondolatokat ébreszteni, érzeteket és érzéseket kelteni, problémákat felvetni, elsodorni a nézőt, és nem utolsó sorban érthetővé tenni a történetet a mozgás eszközeivel. "Különbözünk egymástól, Én Tőled, Te Tőlem. S Te mindúntalan belémtörlöd a vágyad, Hogy olyan legyek mint Te. Nem akarom, hogy megérts, Nem akarom, hogy megváltoztass, Csak fogadj el olyannak amilyen vagyok. Különbözőnek Tőled. Így tán élhetnénk egymás mellet, békében. Szép volna..." (ismeretlen szerző) Játszók Szerelmesek: Horváth Fedra, Kun Péter Néptáncosok: Boldos Beáta Vivien, Dunai Orsolya, Gutyán Anikó, Kapari Dávid, Kholman Ádám, Lóska Eszter, Nagy Veronika Talaj/balett: Császár Réka, Kovács Andrea, Szabó Franciska, Törőcsik Tamás Swing: Bokor Felícia, Holman Brigitta, Cserni Annamária, Krausz Gábor, Sípos Tamás Péter, Tóth Szilvia, Varga Lili, Wetter Júlia. Rendező, koreográfus: Holman Brigitta Társrendező: Császár Réka Rendezőasszisztens és dramaturg: Németh Dóra Néptánc: Kun Péter Balett: Kovács Andrea Akrobatika: Mezey Gábor, Krausz Gábor Művészeti vezető, zenei szerkesztő: Mezey Gábor Fény: Szabó Krisztián Jelmez: Fáczányi Ildikó A MoTus Mozgásszínházi Egyesület 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy népszerűsítse a mozgásszínház műfaját, és minél szélesebb réteggel megismertesse az ebben rejlő művészeti értéket. A társulat tagjai olyan színházi emberek vagy táncosok, akik hosszabb ideje foglalkoznak táncművészettel, színpadi mozgással vagy előadóművészettel. Így lehetőség nyílik minden esetben arra, hogy a szakmai alapok életre keltésével az adott koreográfiákon belül mozgásszínházi helyzeteket teremtsenek meg, és az elmélyült és koncentrált munkából egy valódi, a profi színpadokon is helytálló előadás születhessen meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Előadás részlet
Személyek, testületek
létrehozó/szerző MoTus Mozgásszínházi Egyesület
közreműködő Színház TV
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
dátum 2010-09-25
időbeli vonatkozás 2010.09.25.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.hu
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés