Tasnádi István: Fédra Fitness

Fotográfiák a színdarabról

kép

Tasnádi István: Fédra Fitness Ismertető: Phaidra, a szépséges királynő beleszeret a mostohafiába, és amikor az visszautasítja, bosszúból bevádolja férjénél, hogy erőszakot követett el rajta - ez a minden érintett számára tragikusan végződő eset az emberiség egyik mitikus eredetű alaptörténete. Első ránk maradt drámai feldolgozása Euripidesz műve, és az azóta eltelt majd két és félezer évben számtalan színpadi szerző érezte aktuálisnak, és formálta meg a saját kora szemszögéből nézve ezt az anyagot, Senecától Enquistig, Racine-tól Sarah Kane-ig. Tasnádi István Fédra Fitnesse, bár határozottan mai mű, nem "teszi át" egyszerűen a XXI. századba a királynő tragikus szerelmének történetét, hanem úgy jeleníti meg az ősi legendát mai élettörténetként, hogy egyben hangsúlyozottan össze is köti mitikus gyökereivel: a klasszikus formák és a kortárs nyelv, az archetipikus emberi viszonyok és a mából ismerős figurák, az antik színház megoldásai és a "posztdramatikus" színházi eszközök együttes alkalmazásából, kölcsönhatásaiból és összeütköztetéséből keletkező szöveg kettős fénytörésben mutatja tárgyát, egyszerre nyújtva belátást és rálátást, egyidejűleg ábrázolva a mítoszt, és mai viszonyulásunkat hozzá. Az 1970-es születésű Tasnádi a mai drámaírók középnemzedékének egyik legsikeresebb és kétségkívül legfoglalkoztatottabb tagja. Több mint húsz darabját mutatták be számos színházban Magyarországon, a Vígszínháztól a Krétakörig, Nyíregyházától Zalaegerszegig és a határon túl, számos elismerést kapott, többek között két darabja is elnyerte az Év legjobb új magyar drámájának járó díjat a kritikusoktól (legutóbb 2007-ben a Finito, amelyet három magyar színház is műsorára tűzött). A Phaidra témája majd egy évtizede foglalkoztatja Tasnádi Istvánt, és a most készülő bemutató számos színházi előzmény tanulságait építheti magába. 2001-ben a Krétakör színház és a berlini Schaubühne 3 hetes közös workshopon dolgozta fel a darab első változatát, a Schilling Árpád vezette műhelymunka eredményét a berlini F.I.N.D. fesztiválon mutatták be a két színház művészei, Menopauza címen. 2005-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon tartott Phaidra-ősbemutatót szintén Schilling Árpád rendezte. A kétnyelvű előadást, amely Udvaros Dorottya főszereplésével, magyar és német színészekkel készült, Zürich, Wroclaw, Stuttgart és Berlin után Budapesten a Trafóban játszották. A Fédra Fitness helyszíne is különleges: korunk bálványimádásának, az elidegenedett módon, szintetikus szerekkel és erőgépekkel tartósítani kívánt fiatalság-szépség-egészség kultusznak jellegzetes high-tech helyszínén, egy fitnessteremben játszódik az előadás. Rendező: Tasnádi István Bemutató időpontja: 2009. január 17., Orlai Produkciós Iroda

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dohi Gabriella
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Bánki Gergely
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás KoMa Társulat
dátum 2009-04-30
időbeli vonatkozás 04/30/2009
Jellemzők
méret 67,9 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dohi Gabriella
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés