Egymás közt (részlet)

szöveg

Drasche-Lázár, mint író 1906-tól tárcáival több országos lapban is feltűnt (például Magyar Hírlap, Pester Lloyd stb.) és már 1917-ben nagyobb sikereket ért el Tűzpróba című regényével, ami a Lux-filmgyár kezdeményezésére 1918-ban filmvászonra is került. Több színművet is írt, amelyeket nagy sikerrel játszottak a budapesti és pozsonyi színházak. Egyebek mellett operettszöveget is írt Zágon István társaságában, Ángyán Béla zenéjére a Délibáb hercege címmel. Sokszor az irodalmi kritika kereszttüzébe került, anekdotikus és gyakran túlbonyolított cselekményű írásai nem nyerték meg sem a szakma, sem a szélesebb közönség tetszését. Amyr című regénye egyenesen lebőgés volt, Illés Endre, a Nyugat 1930-ban Apró bírálatok címmel írt korántsem hízelgő kritikát a regényről. A Tölgyes Ádám névre hallgató íróról szóló történet, Illés szerint „naiv bonyolultságában zavarosan átlátszó történet”, majd hozzáteszi: „semmi, semmi élet nincs ebben az Amyrban. S még ennél is kevesebb irodalom”. A regény hűvös fogadtatása miatt egyre ritkábban jelentkezett Drasche-Lázár műveivel. 1944-ben Meyerhofenbe (Ausztria) emigrál, ahol 1949. augusztus 28-án érte a halál. A könyvből hiányzik néhány oldal.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Könyv
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Drasche-Lázár Alfréd
kiadó Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Kőnyvnyomda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
dátum 1918-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 70,7 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenesen letölthető
Forrás, azonosítók
forrás Magángyűjtemény