"Pallas magyar ivadékai": írók, gondolkodók, humanisták egy kis csoportja nevezte magát büszkén e néven a XVI. század végén. A bölcsesség és tudomány istennőjétől származtatták magukat, noha tudták jól és vállalták is, hogy Mars nemzetének, a háború, a vitézség népének tagjai. egy olyan ország fiai, mely inkább katonai erényeivel, semmint az irodalom és tudomány művelésével büszkélkedett, s melyet a világ is elsősorban mint katonanemzetet tartott számon. Mars zászlaját meg nem ragadva, ők mégis a Pallasét emelik magasabbra, többre értékelve a költészetet, mint a harcot, a tollat, mint kardot. A kulturális, szellemi elit öntudatos jelentkezéséről tanúskodik gesztusuk, arról, hogy immár a magyar is helyet kér és követel Európa intellektuális térképén. Fellépésük epizód csupán? Vagy egy hosszú folyamat, kitartó törekvés, eredményekkel és kudarcokkal teli küzdelem állomása? S vajon hol helyezkedik el Európa szellemi életében a XV-XVII. században létét szünet nélkül fegyverrel oltalmazó magyarság legjobbjainak kulturális erőfeszítése? Csupán a szegény rokon, a távoli provincia szánalmas erőlködéséről tanúskodik, vagy pedig van olykor reménye a lépéstartásra, az együtthaladásra? Ezekre a kérdésekre keresik a választ e kötet tanulmányai.