Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő (részlet)

szöveg

Kosztolányi Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál – üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy szépirodalom
tárgy történelmi regény
tárgy ókor
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Római Birodalom
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1972-01-01
időbeli vonatkozás 1. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 3,3 MB 252 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés