Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc Lighea (részlet)

szöveg

A párduc kirobbanó sikerében, ha csak részben is, de szerepet játszott az író ismeretlensége, fantáziát mozgató sorsa, valamint azok a romantikus körülmények, amelyek között ez a sajátos hangvételű, izgalmas mondanivalójú mű megjelent. Giuseppe Tomasi di Lampedusa herceg, a régi és nagynevű szicíliai arisztokrata család leszármazottja atyai dédapja, Giulius Lampedusa herceg életregényét írta meg élete utolsó, halálos betegség gyötörte, szűk másfél esztendejében. A cselekmény 1860. májusában kezdődik és 1910. májusában ér véget. A regény ily módon a legújabb kori olasz történelem talán legjelentősebb félszázadához kapcsolódik, mely Garibaldi vörösingesei partraszállásától az új – lényegében szinte a mai – Olaszország polgári rendjének kialakulásáig, az első világháború előestéjéig ível. E kritikus tabló arisztokrata mesterének,Tomasi di Lampedusának az esetében voltaképp a balzaci „csoda” ismétlődik meg a XX. század közepén. Kötetünkben szerepel még az író hagyatékából előkerült Lighea, mely a háborút követő két évtizednek alighanem egyik legszebb olasz elbeszélése.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy regény
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Európa Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Olaszország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1984-01-01
időbeli vonatkozás 1860-1910
Jellemzők
hordozó papír
méret 4,4, MB
méret 426 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító ISBN 963 07 3371 4