Andrássy út az ötvenes években

Hódmezővásárhely utcái

kép

Férfi egészalakos képe az Andrássy úti járdán a Károlyi-ház előtt. A felvételen Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész látható. Az utca bal oldalán a fák között a Nemzeti Szálloda épületének részlete látszik. Jobbról a Károlyi-ház és a belvárosi katolikus templom. — A Nemzeti Szálló eklektikus épületét 1968-ban, a panelesítéskor lebontották. A klasszicista stílusú Károlyi-ház 1794-ben épült. Tiszttartó háznak is nevezték, mert ebben volt a Károlyi grófok tiszttartójának lakása. A barokk stílusú katolikus templom 1758-ban épült, és 1860-ban két oldalhajóval bővítették az eredetileg egyhajós templomot. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Andrássy út
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950 körül
Jellemzők
hordozó negatív
méret 6×6
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár