Találkozásaim Lukács Györggyel (részlet)

Korunk tudománya könyvsorozat része

szöveg

"Hauser Arnold - a nagy művészetszociológus - több mint fél évszázados távollét után 1977-ben tért vissza Magyarországra. Ekkor állította össze ezt a gyűjteményt, utolsó munkáját. A kiadást már nem érhette meg, 86 éves korában, 1978 januárjában meghalt. Hetvenöt éves elmúlt, amikor ennek a gyűjteménynek első darabja keletkezett a Magyar Rádió kezdeményezésére. Ettől kezdve született a többi interjú, nyilatkozat, vallomás pályájáról, ifjúságáról és alapvető szellemi élményt jelentő találkozásairól Lukács Györggyel." (Korunk Tudománya)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy művészetszociológia
tartalomjegyzék
Művészetszociológia és elkötelezettség
-Párbeszéd a nagyvilággal (Rádióbeszélgetés-1969)
Szellemi érdeklődés
- Beszélgetés Arnold Hauser és Christian Gneuss között az új magyar kultúra alapjáról (A Norddeutscher Rundfunk felvétele Londonban-1973)
Ifjúkori barátok
- Látogatóban Hauser Arnoldnál (Elhangzott a Magyar Televízióban 1976. március 3-án)
Kései párbeszéd
- Változatok Lukács György tertium datur-témájára (Előadás a Magyar Tudományos Akadémián-1977)
Utószó (Szabolcsi Miklós)
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Hauser Arnold
kiadó Akadémiai Kiadó
közreműködő Bernáth György
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1978-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 MB
méret 118 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 05 1764 7