Számítógép az általános iskolában (részlet)

Tanárok könyvtára 1.

Módszertani Közlemények Könyvtára 10.

szöveg

Örvendetes, hogy az általános iskoláinkban egyre több helyen van - s reméljük még több helyen lesz - személyi számítógép. Az utóbbi években ezek elterjedése miatt a könyvpiacon is sok, a BASIC nyelvet, illetve különböző személyi számítógéptípusokat ismertető könyv jelent meg. Úgy ítéljük azonban, hogy az általános iskolai tanárok e témában bevezető és munkájukat segítő könyv eddig kevés jelent meg. A jelen kötet első részében a BASIC programozás nyelv bevezető, alapvető ismereteit tartalmazza. Ezt követően olyan témákat dolgoz fel, amelyek a matematikán belül a tanulói, illetve a tanári munkát segítik a számítógép felhasználása révén.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy Számítógép
tárgy Matematika
tárgy Tanítás
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Mángoriné Huhn Ágnes, Puskás Albert
kiadó Juhász Gyula Tanárképző Főiskola
közreműködő Dobcsányi Ferenc szerkesztette, Bálint József technikai szerkesztő, Dr. Makay Árpád kandidátus, egyetemi docens, lektorálta, Dr. Szendrei János kandidástus, főiskolai tanár, lektorálta
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Szeged
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1986-01-01
időbeli vonatkozás 1986
Jellemzők
hordozó papír
méret 35,3 MB
méret 133 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISSN 0237 - 9651; 1.
azonosító ISSN 023 - 3094; 10.
azonosító ISBN 963 01 7883 4
leltári szám/regisztrációs szám 24.969 681 M 13