Elvek és utak (részlet)

Minőségeszmény Németh László Szépírói Műveiben

szöveg

Hét esztendeje halt meg Németh László, a XX. századi magyar regény-, dráma-és esszéirodalom egyik legnagyobb alkotója. Életútját-mint a kiválóakét mindig-szélsőséges indulatok, támadások és dicséretek, értetlenségek és elismerések, félreállítások és kitüntetések kísérték. De életművének feldolgozása, értékelése-méltó helyre tétele- még várat magára. Valószínű, hogy nem ért meg rá az idő, ahogy mondani szokták. S ez az ő estében minden bizonnyal így is van. Kocsis Rózsa a szépíró Németh László megértéséhez kíván kalauzt adni. Ez az első kísérlet arra, hogy az író regényeit és drámáit időrendben haladva feltérképezze; s ezáltal az egyes művekről éppúgy, mint a szépírói életműről , teljes képet adjon. Kocsis Rózsa pedagógusként jutott el Németh Lászlóhoz, e nagy vállalkozás létrehozásához. Éveken át Németh László - kollégiumot tartott az egyetemen, s ahogy előadásaira készült, folyamatosan bontakoztak ki e tanulmánykötet körvonalait. A magvető - mint Németh László életműkiadásának elindítója-örömmel adja közre az első "alapozó" vállalkozást. Kövesse a többi!

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy Regény
tárgy Esszéirodalom
tartalomjegyzék
Elöljáróban
I. Világkép és művészetszemlélet a "készülődés"-korszakban
II. Regényszemléletének kialakulása
III. Első regények
IV. A minőség forradalmára
V. "Szeretem az igazságot"
VI: Tanító és történelem
VII. "Iszony"(1942-1947)
VIII. "Égető Eszter" (1948-1956)
IX. "A Galilei-pör"
X. "Kísérleti dramaturgia"
XI. "Irgalom" (1965)
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kocsis Rózsa
kiadó Magvető Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1982-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 33,2MB
méret 637 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 271 614 O
azonosító ISSN 0324 - 4318
leltári szám/regisztrációs szám 18.730 894 K 62