1917. A Nagy Október (részlet)

Történelmi áttekintés, dokumentumok, fényképek

szöveg

Aki 1917-ben született, 1935-ben került ki az iskola padjaiból, végigjárta az ötéves tervek építkezéseit, markolta a kolhozok első kombájnjainak kormánykerekét, mérnök, orvos, tanító lett...Az emberiség történetének legiszonyúbb háborújában kiállta négy esztendő kemény megpróbáltatásait...Felnevelte gyermekeit. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom valamennyiünk számára nagyszerű ünnep, kezdete országunk új történelmének, de mi tagadás, már történelem. Azoknak, akik rég félretették már az iskolai történelemkönyvet, azzal szeretnénk a segítségére lenni, hogy a forradalom minden egyes hónapjához kapcsolódva a dokumentumok és a fényképek mellett ismertetjük a főbb eseményeket, és kísérletet teszünk jelentőségük feltárására. Ebben a Nagy Október számos kutatójának a tanulmányaira támaszkodunk, amelyekben a történelmi kutatás lenini módszertanát követve sikerült reprodukálniuk a milliós tömegek által jobb jövőjükért vívott harc izgalmas képét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy Szovjetunió
tárgy Történelem
tartalomjegyzék
Néhány szó az olvasóhoz
Találkozás a történelemmel
Január: Vihar előtt
Február: A nyílt harc ideje
Március: A kettős hatalom
Április: Irány a szocialista forradalom
Május: A szovjetek tejhatalmáért
Június: Van ilyen párt!
Július: A kettős hatalom vége
Augusztus: Napirenden a fegyveres felkelés
Szeptember: A válság megérett
Október: Győzött a szocialista forradalom
November: A forradalom bejárja az országot
December: Béke a kunyhóknak, háború a palotáknak!
Befejezés
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző A. P. Nyenarokov
kiadó Kossuth Könyvkiadó
közreműködő Zalai Edvin fordította
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1977-01-01
időbeli vonatkozás 1917
Jellemzők
hordozó papír
méret 110,5 MB
méret 231 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 09 0949 9
leltári szám/regisztrációs szám 13179 947 N 93