A felszabadulás utáni magyar amatőr színjátszás történetében a 70-es évek jelentették azt a lényeges minőségi változást, melynek eredményeként a társadalmi érdeklődés soha nem látott méretekben fordult az amatőrök színjátéka felé, hiszen éppen ők tudták a leghatásosabban kifejezni a társadalmat, a fiatalokat leginkább érdeklő gondolatokat, legizgatóbb problémákat. Bicskei Gábor (maga is amatőr, novellista) a Népművelési Intézet munkatársaként évekig járja az országot, szinte minden darabot végignéz, megkísérli a legfontosabb irányzatok és színdarabok elemzését, számos együttest mutat be (csepeli Utcaszínház, tatabányai Bányász Színpad, Stúdió K, Perem Színpad, KISZ Központi Művészegyüttes színpada, szegedi JATE Színpad, Szkéné, Pinceszínház stb.), s jó néhány amatőr rendezőit is megszólaltat (Dévényi Róbert, Paál István, Éless Béla, Szabó Ervin, Keleti István, Debreczeni Tibor, Thuróczy György és sokan mások).