A régi esztétikák vagy irodalmi tankönyvek az irodalmat többnyire három nagy tartományra osztották: lírára, epikára és drámára. Egy újabb angol felosztás (amelynek rövidítése a PEN Club nevet adta) még egy kategóriát sorol az irodalomban: az esszét. Az irodalom azonban folyamatosan változik, külső és belső határai állandóan módosulnak, s mind több olyan műforma tűnik föl benne- vagy épp a peremén- , amelyet sehogy sem tudunk besorolni a hagyományos műfaji keretekbe. Mihez kezdjünk például az első személyben íródott s megtörtént eseményekről tudósító könyvekkel, a naplókkal, krónikákkal, memoárokkal, önéletrajzokkal s különféle emlékezésekkel? Arisztotelész (akinek hatása szinte mindmáig meghatározza az esztétikai gondolkodást) az effajta műveket az irodalom kívülre, a történetírásba utalta. "A történetírót és a költőt ugyanis nem az különbözteti meg- írja Poétikájában- , hogy versben vagy prózában beszél-e (mert Hérodotosz művét versben lehetne foglalni, versmértékben is történetírás maradna, mint versmérték nélkül is), hanem az, hogy az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének.