Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0021.

szöveg

A vásárhelyi ünnepi hét eseményei - Népművészeti házat avattak Körülbelül tíz évvel ezelőtt, Vásárhely vezetői felfigyeltek az Árpád u. 21. szám alatti portára, ahol a népi építészet egyik igen szép példájaként megmaradt épület állt. A ház, amelyet Naggyörgy János középbirtokos építetett, egy jómódú vásárhelyi gazda életkörülményeiről tanúskodik. Három helyiségében talált kézi festésű mennyezete ezen a tájon különlegességnek számít. A város tehát vállalta az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársának, Sisa Bélának rekonstrukciós tervei alapján az épület helyreállítását, majd funkcióváltás utáni működtetését is. Az ünnepélyes átadáson Csizmadia Sándorné dr. tanácselnök köszöntötte a megjelenteket, közutük dr. Kormos Sándort, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya vezetőjét. Elmondta, hogy a helyreállítási és berendezési munkákban nagy segítséget jelentett az Országos Közművelődési Tanács és Népi Iparművészeti Tanács anyagi támogatása. Nagyszerű munkát végeztek a kivitelezők: Sisa Béla tervei és szakmai felügyelete az ÁTRIUM Gmk tervei, Szabó judit mennyezetrekonstrukciója. Rományi László iparművész és Kiss László asztalosmester szép bútorai, Balassa Iván és Nagy Vera szakmai segítsége, a HÓDIKÖT kiállítás rendezői munkái mind részesei a sikernek. Az eredményről, az elkészült házról elismeréssel szólt megnyitó beszédében dr. Nagy László, a NIT elnöke is. A modern lakónegyed középpontjában álló létesítmény méltó folytatása annak a folyamatnak, amelyet a vásárhelyi népművészet évszázados hagyományainak őrzése, s ennek a kincsnek napjainkra történő kisugárzása jelent. Az Árpád utcai népművészeti ház komplett művelődési intézményként funkcionál majd. Ez annyit jelent, hogy a vásárhelyi népi hímzés, valamint a fazekasság legszebb régi és mai darabjainak kiállításszerű bemutatása mellett (Mónus Ferenc és Sándor, Vékony Sándor munkái, Sárosi Mihályné és Nagy Béláné tervei) különböző rendezvények és élénk szakköri tevékenység színhelye is lesz.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Ünnepi hét
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1984-10-07
időbeli vonatkozás 1984.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0021.