A Pesti kabaré (részlet)

Tanulmányok "A társadalmi struktura, az életmód és a tudat alakulása Magyarországon" című OTTKT kutatási főirány "Értékek és értékviszonyok" vizsgálatairól

szöveg

A magyar kabaré történetéről több érdemes cikk, tanulmány, könyv látott már napvilágot. Mégis úgy gondoljuk, hogy Kozma György tanulmánya ezek után is megérdemli a nyilvánosságot. A munka a Művelődéskutató Intézetnek a szórakoztató művészet múltjának és jelenének feltárására alapuló tevékenységébe illeszkedik bele. Innen van, hogy sajátos, eddig ki nem fejtett szempontból közeledik tárgyához: Magának az intézményrendszer alakulásának történetét is meg akarja ragadni. Amikor ugyanis vitatkozunk a szórakoztató művészet helyzetéről, és sokan reformokat sürgetnek, a színvonalat szeretnék felemelni, az irányítást szeretnék megjavítani, vagy a "haknit" kívánnák visszaszorítani- akkor sokszor elfelejtkezünk arról, hogy a múltban, a század első felében, /beleértve a felszabadulástól 48-ig terjedő időt/ egy sokkal számosabb, kiterjedtebb, differenciáltabb intézményrendszer állott a szórakoztatás szolgálatában, mint ma. Kis intézmények voltak, színvonaluk is igen különböző, de egészükben hatottak, egészükben alakították ki és képviselték azt a sajátos szórakoztatási stílust, amit pesti humornak nevezzük. Kozma György tanulmánya abból indul ki, hogy hogyan jöttek létre, hogyan szaporodtak meg, s hogyan működtek ezek az intézmények. De nem reked meg ennél, hanem nagy művészi érzékenységgel ad képet munkájuk mibenlétéről, tartalmáról, esztétikumáról. Olyan hangot használ hozzá, amit a tárgy megérdemel: könnyed, ironikus stílus, amely azonban játékosságában sem veszíti el komolyságát. Reméljük, hogy e kis kötet jó olvasmány nyújt majd mindenkinek, akik a téma iránt érdeklődőknek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Kabaré
tárgy Történet
tárgy papír alapú könyv
tárgy szórakoztatás
tartalomjegyzék
Előszó-Vitányi Iván
Bevezetés- Kozma György, Tibori Tímea
I. Kronológiai összefoglalás
II. Gondolatok a kabaré és a szórakoztató zene 100 éves történetének értékeléséről
1. A kezdetek
2. Miként változott meg az 1922- es évtől a közönség?
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kozma György
kiadó Művelődéskutató Intézet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1984-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 66,6 MB
méret 207 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 521 081 7
azonosító ISSN 0231-3162
leltári szám/regisztrációs szám 819 /792 K 86