Felszabadítás (részlet)

(Oszvobozsdenie)

szöveg

"Hatalomrajutásuk után a fasiszták, abbeli törekvésükben, hogy feltétlen engedelmességre kényszerítsék a német népet, kegyetlenségében és méreteiben példátlan irtóhadjáratot indítottak a másképpen gondolkodók ellen. A hitleristák, az agresszív germán imperializmus eszközei, már akkoriban zagyva álmokat szőttek az emberiség feletti uralomról és arra készültek, hogy a háború örvényébe taszítsák az emberiséget. A hitlerista Németország által kirobbantott második világháború éveiben a világ ötvenmillió emberéletet veszített el. Ötvenmillióan pusztultak el a harcmezőkön, a fasiszták rabságában. Évtizedek teltek el azóta, de még ma is száz és százezer anya siratja elpusztult fiát, száz és százezer özvegy, kik fiukat apa nélkül nevelték fel, őrzik a férjeik fájó emlékét, kik a barbár fasiszta hordák ellen csatákban vesztették életüket. A hitlerizmus feletti nagy diadalért a legnagyobb áldozatot a szovjet nép hozta, mely a fasiszta betolakodók elleni hősi küzdelmével egységbe kovácsolta az emberiség haladó erőit. Húszmillió szovjet ember adta oda életét a szocialista Haza megmentéséért, az emberiségnek a fasiszta dögvésztől való megszabadításáért."

"Nektek szól ez a könyv, kik a háború után jöttetek a világra... kik nem ismertétek szörnyűségeit... kik győztes apáitok kezéből kaptátok a békét... kiknek örökül hagyták, hogy éberen oltalmazzátok a békét... Nektek szól e könyv, melynek szerzői ezt a címet adták: Felszabadítás"

Fekete-fehér fotókkal illusztrálva

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
célközönség általános
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Vszevolod Visnyevszkij, Iván Zolin, Oszkár Kurganov, Leonyid Pervomajszkij, Konsztantyin Szimonov
kiadó Progressz Könyvkiadó
közreműködő N. G. Pavlenko, Borisz Polevoj, Mihail Trahman
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Moszkva
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1975-01-01
időbeli vonatkozás Második világháború
Jellemzők
hordozó papír
méret 148 MB
méret 400 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
forrás Oktatástörténeti Gyűjtemény