A Cseresznyéskert című színielőadás röplapja

szöveg
minősített tartalom

A röplap az alábbi feliratot tartalmazza: „A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka Budapesten, a Nemzeti Színházban”
A röplap (a fentieken túl) többek között az előadás írójának, rendezőjének valamint szereplőinek az alábbi névsorát is tartalmazza: Anton Pavlovics Csehov, író, Galina Volcsek, rendező, Meszléry Judit, színművész, Oláh Zsuzsa, színművész, Vári Éva, színművész, Győry Emil, színművész, Sípos László, színművész, Kulka János, színművész, Paál László, színművész, Labancz Borbála, színművész, Láng Györgyi, színművész, Bánky Gábor, színművész, Krasznói Klára, színművész, Cserényi Béla, színművész, Vajek Róbert, színművész, Melis Gábor, színművész, Galambos György, színművész, Fülöp Mihály, színművész, Radnay György, színművész.

A Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében lévő az 1950-es évektől megjelent színházi dokumentumai. Ide tartoznak a Pécsi Nemzeti Színház Nagytermében, Kamaraszínpadán, valamint a Stúdiószínpadon játszott művek megmaradt értékei. A pécsi Szikra Nyomdában már a kezdetektől színes dokumentumok között találhatóak kis-, és nagyméretű plakátok, havi műsorfüzetek, jegyek, bérletek, belépőjegyek, meghívók és évadonkénti prospektusok. Többségében magyar, továbbá alkalmanként angol, német, francia, horvát nyelveken is.

Theatre flyer of Chekhov's play 'The Cherry Orchard'. Guest performance of the National Theatre of Pécs at the National Theatre of Budapest. Director: Galina Volchek. The list of creators and cast can be found in the flyer.

The Local History Collection of Csorba Győző Library has been collecting theatrical documents published since the 1950s. They include the remaining documents of the plays performed in the Assembly Hall and in the Chamber of the National Theatre of Pécs, and in the Studio Theatre. From the start, there have been small and large posters, monthly playbills, tickets, season tickets, invitation cards and seasonal leaflets among the coloured documents in the Szikra Press of Pécs. Their languages are mostly Hungarian, and occasionally English, German, French and Croatian.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Galina Volcsek (rendező). (1982. október 2.) Csehov: Cseresznyéskert [színielőadás] Pécsi Nemzeti Színház
kapcsolat Anton Pavlovics Csehov: Vishnevyjj sad. (Вишневый Сад) [könyv] Szentpétervár, 1919.
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy színházi röplap
tárgy színházművészet
tárgy Cseresznyéskert (színielőadás)
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Pécsi Nemzeti Színház
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Pécs
térbeli vonatkozás Magyarország, Baranya megye
térbeli vonatkozás Pécs, Perczel Miklós utca 17.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Magyarország, Pécs
létrehozás dátuma 1983-02-28
időbeli vonatkozás 1983. február 28. 19:00
Jellemzők
hordozó papír
méret 21x29 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Pécsi Nemzeti Színház
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Csorba Győző Könyvtár - Pécs
forrás Helyismereti Osztály, Baranyai Média Tár
forrás Aprónyomtatvány Tár
leltári szám/regisztrációs szám 63/1983