Vendégkönyv 2006. 03. 28.

szöveg

„In memoriam” Nagy Zoltán Ferenc szobrász gyűjteményes emlékkiállítása április 8-án nyílt a Belvárosi Galériában (Kossuth u. 1.). Az első időkben a modern kerámia érdekelte, majd később az őskori, görög kerámiák figurális megoldásai. A rajz, mint általában a térben gondolkodó embereket, csak tervezési szinten foglalkoztatta. Később megértette azonban, hogy milyen fontos a rajz. Szorgalmasan kezdett járni magán rajzórákra. Kezdetben Tamus István debreceni grafikus művészhez, majd Brúgos Gyulához. Gyorsan haladt előre. A kerámiákban mindig az új lehetőségeket, új megoldásokat kereste. Így jutott el a figurális ábrázoláshoz, ami nagyon egyedi volt. Az állatfiguráit korongozott részekből állította össze, majd különböző metszeteket vágott ki, így tette a figurákat átláthatóvá, légiessé, így lett a mozdulatlan figurából mozgó állat. Ígéretes tehetség volt. Nagy kitartással és szorgalommal készült a holnapra. 2005- június huszonegyedikén hunyt el Debrecenben. Aknay János 1949. február 28-án született Nyíregyházán Aknay János és Bíró Anna gyermekeként. 1959-1963 között a Debreceni Képzőművészeti Körben tanult, ahol tanárai voltak többek között Veress Géza, Nagy Ferenc, Menyhárt József, Félegyházi László, Berky Nándor, Bíró Lajos. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte 1963-1967 között. 1970–től Szentendrén él. 1972-ben a Vajda Lajos Stúdió egyik alapító tagja volt. 1976-1984 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjai közé választották. 1980–tól a Szentendrei Grafikai Műhely tagja. 1985–1993 között a zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskola rajz-, majd festőtanáraként működött. 1986-ban az Art-éria Galéria, 1994-ben pedig a Patak képzőművészeti csoport egyik alapítója volt. 1987–1993 között a Képzőművészeti Szövetség Pest megyei művezető titkári teendőit látta el. 1992–től a Szentendrei művésztelep, 1995–től a nagycenki Horváth&Lukács Galéria, 1994–től pedig a németországi zella-mehlisi Mythen képzőművészeti csoport tagja. 1988–ban az MDF egyik alapító tagja lett. Művészete szervesen illeszkedik a szentendrei hagyományokba, a Vajda Lajos Stúdió Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Deim Pál nevével fémjelzett konstruktív-szürrealista irányzatba. Motívumai: ház, angyal, bábu, kereszt, ablak, végül teljesen egyéni stílust a magyar és székely rovásírás motívumainak alkalmazásával teremtett. A művésztelepet megálmodói azzal a szándékkal hívták létre, amely hosszútávon a főváros centrikus művészeti működés feloldását kíséreli meg, párbeszédet kezdeményezve művészeti műfajok, alkotók között, lokális, ugyanakkor nemzetközi szinten. A szervezők a húsz meghívott művész részvételével olyan hagyományt kívánnak teremteni, amely látható nyomot hagy mind a debreceni, mind a magyar művészeti életben, kiállítás látogatóban, utcai járókelőben egyaránt. Az eseményt a város finanszírozza, és a Főnix Rendezvényszervező Kht. nyári rendezvényeinek sorába illeszkedik. Első alkalommal a művésztelepen öt helyi, illetve Debrecenhez kötődő alkotó – Kővári Attila, Kónya Ábel, László János, Ferenczy Zsolt, Süli-Zakar Szabolcs –, öt budapesti – Baglyas Erika, Csurka Eszter, Eperjesi Ágnes, Szépfalvi Ágnes, Tamási Claudia –, és tíz külföldi képzőművész vett részt. Ők többnyire Debrecen testvérvárosi kapcsolatain keresztül érkeztek a fórumra, így egyebek mellett Nagyváradról, New Orleansból, Klaipedából, vagy az izraeli Rishon Le Zionból, de van közöttük francia, lengyel, litván és holland képzőművész is. A művésztelep vezetését Süli-Zakar Szabolcs (Debrecen) és Baglyas Erika (Budapest) képzőművészek látják el. A művésztelepen folyó alkotómunka egyszerre rejtett és nyilvános: a művésztelep kapuin belül (a Nagyerdő szomszédságában található Móricz Zsigmond körúti sportkollégiumban) és azon túl is zajlik, kísérletet téve a szakmai közönség megszólítására, valamint a járókelők bevonására is. Ezzel a céllal szerveződött a Kölcsey Központban az a nyilvános előadássorozat – „Nyári Egyetem” –, ahol a debreceni grafika történetétől a kortárs művészeti trendek elemzéséig hallhatóak tanulmányok neves szerzőktől. A művésztelepen készült művekből. Surcz János PHD művészettörténész elemző, értékelő gondolatival záró kiállítás nyílt augusztus 18-án a debreceni Belvárosi Közösségi Házban.

 Zoltán Nagy Ferenc Memorial sculpture collection exhibition opened on April 8, the Downtown Gallery ( Kossuth u. 1). In the early days of the modern interest in ceramics , and later the ancient Greek pottery figural solutions . The drawing, like -minded people in the space usually only concerned with the design level . Later , however, he understood the importance of the drawing. Diligently started going to private drawing lessons . Initially, Stephen Tamus Debrecen graphic artist and Brúgos to Gyula . He made rapid progress . The ceramics are always new opportunities , new solutions sought . She managed to figural representation , which was very unique. The disc was put together állatfiguráit plated parts , and different sections were cut off, so did the figures transparent , ethereal , becoming the figurából still moving animal. It was a promising talent. Great perseverance and diligence on the morrow . 2005 - died on June twenty-one on one in Debrecen. John Aknay 1949th Nyíregyháza was born on February 28, and Judge John Aknay Anna as a child . Debrecen between 1959-1963 he studied Fine Arts Circle , where teachers have included Geza Veress Ferenc Nagy , Joseph Menyhárt Laszlo Félegyházi , Berky Belgrade , Judge Louis . High School graduated from the High School of Fine and Applied Arts from 1963 to 1967 . From 1970 to live in Szentendre . In 1972 , he was a founding member of the Vajda Lajos Studio . Between 1976-1984 was elected a member of the Young Artists' Studio . From 1980 member of the Szentendre Graphic Workshop . Between 1985-1993 the Istvan Szonyi Zebegény Free Art School drawing , painting and worked as a teacher . In 1986, the Art Gallery - Erian , 1994 was one of the founders of the Montana art group . Between 1987-1993 saw the Art Association of Pest county foreman secretary . From 1992 to the artists' colony of Szentendre , 1995 Nagycenk Luke Horvath & Gallery, 1994, a member of the German Zella- Mythen art group . In 1988, he became a founding member of the MDF . His art is an integral part of the traditions of Szentendre, Lajos Vajda Lajos Vajda Studio, Korniss Desi, Endre Bálint, Barcsay, hallmarked Paul deim constructive-surrealist tradition. Motifs house angel doll, first, window, and then created a completely custom style using the Hungarian and Székely runic writing motifs. The colony was called dreamers created with the intention that in the long run the capital's art center in attempting the lifting operation , artistic genres initiating dialogue between artists , locally , but internationally. Organizers of the twenty artists invited participation want to create a tradition that leaves no visible residue and both of Debrecen and the Hungarian art scene , visiting exhibitions , street passers-by . The event was funded by the city , and the Phoenix Office Organizer fits into the series of summer events . For the first time in the artist colony of five local and Boston- related component - Kővári Attila Konya Abel , John Laszlo Zsolt Ferenczy , Szabolcs Suli - Zakar - five in Budapest - Baglyas Erika Csurka Esther, Prešov Agnes Szépfalvi Agnes Tamasi Claudia - and ten foreign artists participated . They mostly came from Debrecen sister city relationships through this forum , so among other things, Oradea , New Orleans , Klaipedából or Israeli Rishon Le Zionból , but some of them are French , Polish, Lithuanian and Dutch artists as well. The artist colony is performed by Szabolcs Suli - Zakar (Debrecen) and Erika Baglyas (Budapest) artists . The current creative work of the artist colony at once hidden and the public : the colony within the gates ( the Great Forest neighborhood Móricz travel sports college ) and beyond takes place , seeking to reach out to the professional community , and the involvement of passers-by as well. With the aim of Kolcsey Centre organized a public lecture series - " Summer University" - where the story of the Debrecen artwork contemporary art trends to analysis audible studies renowned authors. The artist works on farm . John Surcz PHD art analysis, evaluation idea of the final exhibition opened on August 18 , Debrecen Downtown Community Center .

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.dip.hu/index.php?action=cikk&id=14552
kapcsolat http://portal.debrecen.hu/kultura/kepzomuveszet/muvesztelepek/debreceninemzetkozimuvesztelep_muvesztelepek.html?page=0
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Vendégkönyv 2006.
felhasználói címke Testvérvárosunk Sumen fotó és népművészeti kiállítás 2006. 09. 18.
I. Debreceni Nemzetközi Művésztelep zárókiállítás megnyitója 2006. 08. 18.
Aknay János Munkácsy-díjas festőművész kiállítás 2006. 07. 10.
Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja, Photoclub Helios Marghita, Debreceni Fotóklub, Debreceni Új Fotóműhely, és a Derecskei Fotóklub kiállítása 2006. 06. 25.
Képző- és iparművészeti ág tanszakainak évvégi vizsgakiállítása 2006. 05. 25.
A Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vizsgabemutatója 2006. 05. 20.
In memoriam Nagy Zoltán Ferenc szobrászművész gyűjteményes emlékkiállítás megnyitó 2006. 04. 08.
A könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Diákönkormányzat tanulóinak munkái 2006. 03. 28.
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ/ismreretlen
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Somogyi Béla, Plamen Pejkov, Canka Marinova, Horváth Katalin
Turi Gábor, Dr. Sturcz János, Hollóének Hungarica régizene együttes
Turi Gábor, Aknay János, Novotny Tihamér, Szelecsényi Norbert
Pappné Gyulai Katalin, Halász D. János
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pappné Gyulai Katalin,
Bényi Árpád, László Ákos
Halász D. János, A könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Diákönkormányzata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/Belvárosi Galéria
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2006-03-28
létrehozás dátuma 2006-09-26
hivatalos kibocsátás 2014-02-26
időbeli vonatkozás Vendégkönyv 2006. 03. 28-tól - 2006. 09. 26 -ig
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 68,3 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galéria Közgyűjteménye
azonosító nincs