Művészek, társadalom, művészetpolitika (részlet)

szöveg

"Az a szándék vezet bennünket, hogy az MSZMP Budapesti Oktatási Igazgatósága esztétikai tanszékével 1974-ben közösen kezdeményezett és azóta is közösen szervezett művészetpolitikai nyílt viták alkotó szellemű, megoldást kereső töprengéseit szélesebb körben tegyük ismertté." Az első kiadványt 1979-ben Párbeszédek a művészetpolitikáról címmel adták ki, melyben hét vitának az anyagát foglaltak össze. A szerző reméli, hogy az új kiadás gazdagabb tartalmával teszi ismertebbé a nyílt vitákon elhangzottakat. A kötetben az eddig megtartott 13 vita tömör összefoglalását adja ki.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy Szocializmus
tartalomjegyzék
A munkásábrázolás, az ízlés
A szocialista életmód
Az alkotói szabadság
A művészeti érthetőség, a művészi érték
A szórakozás, az elkötelezettség
A szocialista realizmus
A társadalmi érdek és a művészet társadalmi szerepe
A közművelődés kérdéseiről
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Varga Imre
kiadó Táncsics Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1981-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 38,9 MB
méret 291 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
forrás Oktatástörténeti Gyűjtemény
azonosító ISBN 963 321 808 X