A Himalájától a Balatonig (részlet)

szöveg

"1877-ben indult útnak az évszázad egyik legnagyobb szabású tudományos expedíciója a rejtélyes Tibet kutatására, a nagy-Széchenyi István fia, Béla vezetésével. Egy roppant tehetséges fiatal geológust visznek magukkal: Lóczy Lajost, nem is sejtve, hogy ennek a fiatalembernek kitűnő munkája fogja majd megszerezni az expedíció nemzetközi elismerését. Bár Tibetbe nem sikerült behatolniok, a három esztendeig elhúzódó küzdelmes utazás alatt Lóczy számos nagy jelentőségű tudományos felismerésre jut, alapvető eredményekkel járul hozzá Belső-Ázsia földtani feltárásához. Élete második feléhez a Balaton kutatás hatalmas munkája kapcsolódik. Ennek a tudószseninek életével ismertet meg ez a könyv, bemutatva azt a fáradhatatlan munkásságot, amely Lóczyt a modern magyar földrajzi és földtani kutatások úttörőjévé tette."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy expedíció
tartalomjegyzék
Havasi gyopár a világ tetejéről
Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Belső-Ázsia szívében
Tibet hegyóriásai között
A magyar földrajztudomány atyja
A Balaton titokfejtője
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Antalffy Gyula
kiadó Móra Ferenc Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
létrehozás dátuma 1964-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 64,8 MB
méret 205 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám 910/A67/4065