Első meséskönyvem (részlet)

Mesék, versek és verses mesék

szöveg

"Az első irodalmi élmény mindenkit végigkísér életén. A könyvszerető olvasó felnőtt fejjel is szívesen emlékszik vissza azokra a mesékre, mondókákra, versekre, melyeket még nem olvasott, csak hallott a rácsos gyerekágyban vagy az óvodai játékasztalnál. Jelen gyűjtemény - mint címe is jelzi - ilyen szándékkal készült: a három-öt éves korosztály ebből a könyvből hallja meg először Petőfi és József Attila, Móricz Zsigmond és Móra Ferenc, Benedek Elek, Lev Tolsztoj, Gorkij, Illyés Gyula és Weöres Sándor nevét. A tréfás és tanulságos állatmesék, a gyerekek életével foglalkozó egyszerű kis történetek, az elsősorban ritmikájukkal ható versek nagy választéka gazdag meseélményt rejt magában ebben a nagy körültekintéssel összeállított gyűjteményben. A bőségesen elszórt illusztrációk és a nyolc színes melléklet hangulatkeltő erejével még jobban kiemeli e könyv jelentőségét - azt reméli a kiadó, hogy az Első meséskönyvem valóban emlékezetes olvasmányélménye lesz a legkisebbeknek."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Mese, vers, verses mese
tárgy mesekönyv
tárgy részlet
tartalomjegyzék
Icinke-picinke (Arany László meséje)
Iciri-piciri (Móricz Zsigmond verse)
Kerekecske-dombocska (Mészöly Miklós meséje)
Kicsi mese (Angol népmeséből átdolgozta Bartócz Ilona)
Nagyanyóka, unokája meg a tyúkocska (Orosz népmeséből átdolgozta Rab Zsuzsa)
A kecskegida és a farkas (Német mese nyomán írta Rónay György)
Kicsi vagyok én (Szabó Lőrinc verse)
A kóró és a kismadár (Arany László meséje)
Folytatás a feltöltött dokumentumban
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
közreműködő Válogatta és szerkesztette: T. Aszódi Éva
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
létrehozás dátuma 1981-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 61,6 MB
méret 239. oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Magánszemély
azonosító ISBN 963 11 2404 5