Julie, az a szörnyű gyanúm, hogy azt a mérgezett tűt neked szánták, nem a szobalánynak. Kifutott belőlem a vér. A lábam elgyöngült. Victor szorítása erősödött a vállamon, s szorosan magához vont. A fejemet markában babusgatva a melléhez szorított. Hallottam a szívdobogását, és az én szívem is átvette az ütemet. A boldogság elszorította a torkomat. Már azon voltam, hogy elfeledkezve magamról a karjaimat a nyaka köré fonom, hogy még szorosabban hozzá simuljak, mikor megszólalt, s a pillanat varázsa megtört. - Remélem, hogy tévedek. Egyszer megmentetted az életemet. Gyűlölöm a gondolatát, hogy netán életveszélynek tettelek ki azzal, hogy idehoztalak Windbrace Hallba... Zárd be az ajtót, ha elmentem. Bólintottam, s ő távozott. Az ajtónak dőltem, miután elfordítottam a kulcsot a zárban. Behunytam a szemem, hogy jobban visszaidézhessem, milyen volt, mikor a karjaiba tartott... /Beverly C. Warren/