Budapest Császár Gyógyfürdő és Szálloda

kép
minősített tartalom

A korai, csak nyári használatra alkalmas „dunafürdők” után az első téli-nyári, azaz épített uszoda 1896-ban a Rudas volt, majd közvetlenül utána második a Császár-uszoda („Csaszi”). A főként gyógyászati felhasználású Császár-fürdő mellett létesült a nyitott férfi medence és 1920-ban már a termálvizes, fedett női medence is. Átalakítással 1926-ban építik meg az ötven méteres nyitott versenymedencét, éppen az utolsó pillanatokban ahhoz, hogy az első európai uszóbajnokságot megrendezhessük. A lépcsőzetes napozó a versenyek lelátójaként szolgált, ma már nem létezik. Ekkortájt a létesítmény hivatalos neve: stranduszoda. 1969-76 között a szomszédos lebombázott ház telkével bővítve a területet, fedett-nyitható tetős medencével bővül (és lesz: Császár-Komjádi Sportuszoda). A sportrendezvényeken 1800 fő befogadására alkalmas létesítmény terveit az ALUTERV Alumíniumipari Tervező Vállalat készítette el 1968 és 1969 között. A tervezők: Kelecsényi Zoltán vezető tervező és dr. Fernezelyi Sándorné született Preisich Katalin építész, a konstruktőr, szerkezettervező mérnök dr. Fernezelyi Sándor vezető statikus tervező voltak. Jellegzetessége a 40 méter fesztávolságú nyitható tetőszerkezet. A már a török korban közkedvelt Császár fürdő jelenleg is látható. Azonban már korábban is szükség lehetett a fürdőt hosszabb kúrára látogatók elszállásolására, azért épült 1820 körül az egyszerű harmóniájával gyönyörű klasszicista Császárfürdő szálloda a Frankel Leó út (akkor Hauptstrasse, azaz Főutca) túlsó, domb felőli oldalán. A Hild József által tervezett épületei az 1841-44 közötti időből származnak. Ezekhez csatlakozik a fürdőnek az a Frankel Leó utcai szárnya, ami 1860-ban épült, és napjainkban Császár Szálló néven működik.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_36217_1
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy hotel
tárgy szálloda
tárgy gyógyfürdő
tárgy gőzfürdő
Személyek, testületek
kiadó Dr. Gulácsy Zsigmond Budapest fürdői 53. oldal
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest 1891
térbeli vonatkozás Budapest II. kerület Frankel Leó út 50-52.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1891
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_36217
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek