Szemere Szálloda, Pécel, 1907

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, az egykori Szemere szálló és fürdő részletei láthatóak, két egymás alatti fotón. Az 1896-ben felépült szálloda és étterem, alig egy évvel követte a település fürdőjének megnyitását. Építtetője és első tulajdonosa, a fürdőt is üzemeltető Péczeli Szemere Fürdő Rt. volt. A kétszintes, szabadon álló, villaszerű épület, a vasútállomás közelében, a pályaháztól a községbe vezető főút mellett állt. 1914-ben Tóth Károly vezette az akkor 6 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Napjainkban már nem látható, az épületeket még 1925-ben bontották el, a fürdő strandként egészen az 1970-es évekig működött, majd végleg bezárták, medencéit betemették. A felső képen, más képeslapokra hagyatkozva - vélhetően Faragó József és neje, Schlosser Ilona látható (az üzemeltetés kezdetektől a Faragó család kezében volt). Alul, a fürdőmedence látszik a körülötte álló öltözőkabinokkal. A dátum, az eredeti képeslap keltezése alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy fürdőélet
tárgy strand
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Pécel
térbeli vonatkozás Baross utca 7.
térbeli vonatkozás Pest megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1907.06.16.
időbeli vonatkozás 1907 június 16
időbeli vonatkozás 1900-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_25921
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z